Lemez

Danko Jones: Fire Music

  • Soós Tamás
  • 2015. április 6.

Zene

Danko Jonesról három dolgot érdemes tudni: nyelve Gene Simmonsénál is nyúlánkabb és csípősebb, a dobosokat a Spinal Tapnél is gyorsabban fogyasztja, és a nullás évek legjobb garázsrocklemezei közül hármat is ő hozott össze (Born A Lion, We Sweat Blood, Sleep Is The Enemy). Danko amolyan posztmodern rockhős, aki úgy túlozza el ironikusan a klasszikus rocksztárhabitust, hogy közben abszolút komolyan lehet venni azt a tépázhatatlan magabiztosságot, azt a zsigeri, macsó energiát, ami a színpadon árad az amúgy puha beszédű, intelligens kanadai srácból. Produkciója csak ott csúszott meg, hogy 2008-tól kezdve túlfeszítette a határait, mikor ugató beszédénekét poposan kent dallamokra cserélte. Az altrock felé kormányzott, szürke Rock And Roll Is Black And Blue után most sem tért vissza a korai lemezek AC/DC-féle bugirockriffeléséhez meg a lendületből légbasszusozható tuskóságokhoz, de új énekmodorához jobban passzoló stílust választott. A Fire Music Danko Jones csordavokálos, punkmetalos albuma, amelyet bevallottan a Misfits koszos, bitumenbonyolultságú dalainak örökségében merített meg. A Body Bagsbe például olyan riffet és sodrást pumpált a rocktrió, hogy az rögtön örökbérletet váltott a Danko-besztofba. Mellé pár régi ­vágású ösztönrockdalt meg egy ­southern country hangulatú Watch You Slide-ot rámolt, a She Ain’t Coming Home-ban pedig egyenest a Judas Priest ikerszólóit és (sajnos) James Hetfield énekstílusát idézte meg. Bár néhány puhított töltelék is felcsúszott rá, végre megint húz és lüktet az új Danko-lemez.

Bad Taste Records, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.