Természetesen az uralkodónő mint kultúrlény és mint Európának imponálni vágyó felvilágosult despota a valóságban is kapcsolatba került az opera műfajával. Csakúgy, ahogyan azt két cárnő elődje, Anna és Erzsébet is tette. Ez a három 18. századi nagyasszony a titkos főszereplője Cecilia Bartoli legújabb árialemezének, amely ismét egyszerre bámultatja velünk a megunhatatlanul színes egyéniségű énekesnőt és a kottatárakat szorgosan búvárló kutatót. Merthogy a szentpétervári Mariinszkij Színház olasz operagyűjteményének archívumából most tizenegy hanglemez-világpremier került CD-re, hála Bartoli szűnni nem akaró kíváncsiságának.
Anna, Erzsébet és Katalin cárnők ugyanis a maguk idejében látványos nyitást vittek végbe, udvaruk fényét operatársulatok vendégelésével, nyugati zeneszerzők foglalkoztatásával, rendszeres opera-előadásokkal emelve. Ezt a többé-kevésbé hermetikus, szentpétervári opera-Atlantiszt idézik most föl a több évszázados némaság után megszólaltatott áriák a kor első, másod- és talán harmadosztályú operakomponistáinak műveiből kiválogatva. A talán szót használtuk, hiszen úgy lehet, például Domenico Dall’Oglio és munkatársa, Luigi Madonis inkább csak a korabeli muzikális derékhad hasznos munkása volt, ám közös művük mégis cáfolni látszik ezt a besorolást. A lemezen felhangzó legkorábbi ária, a Hasse-féle Titus kegyelme elé komponált s Rutenia allegorikus alakjának szájába adott Prológus ugyanis oly megejtő pasztorális bájjal igéz – az énekszólamban és kíséretében egyaránt –, hogy az mestert, illetve mestereket jelez a hallgató számára. Közben persze arra is méltán gondolhatunk, hogy az Erzsébet cárnő megkoronázását köszöntő alkotás (Mozart révén tudhatjuk, a Titus kegyelme az évszázad népszerű koronázási darabjának számított Európa-szerte) szexepiljét jelentős részben annak a meggyőző erőnek köszönheti, amely Bartoli és az őt kísérő nagyszerű historikus együttes, az I Barocchisti érzékeny együttműködéséből és közös hitéből árad.
Hasonlóképpen morfondírozhatunk magunkban egy sort Hermann Raupach alkotói nagyságrendjén, hiszen a pár esztendőn át a szentpétervári udvari komponista tisztét betöltő zeneszerző 1758-as, orosz nyelvű operájáról (Altsesta – azaz Alkésztisz) eddig hír se igen járta – most pedig remekműnek tetszik mindkét lemezre rögzített áriája. Különösen Hercules fejedelmi tartású kísérettel gazdag, pazar lendületű magándala bizonyulhat lenyűgözőnek: Bartoli fölényesen bravúros koloratúrafutamaival meg azzal a végeredményben sikeres küzdelemmel, amelyet az énekesnő az orosz szöveggel megvívott. Merthogy Cecilia Bartoli még mindig őrzi a veretlenségét.
Decca, 2014
