Lemez

Danyiil Trifonov: Rachmaninov

  • - csk -
  • 2019. november 30.

Zene

Előfordul, hogy egy előadó olyan hitelességgel szólaltatja meg egy zeneszerző műveit, mintha a komponista reinkarnációja volna. Csupán egyetlen példa: Kocsis Zoltán úgy játszott Bartókot, ahogy előtte és utána senki – legfeljebb maga Bartók. Ezt a kivételes hitelt, ezt a teljes azonosulást érzik sokan manapság, amikor a még mindig nagyon fiatal orosz zongoraművész, a 28 éves Danyiil Trifonov Rachmaninov-játékát hallgatják. Rachmaninovnak vannak jó, kitűnő és nagyszerű előadói Martha Argerichtől Jevgenyij Kiszinig és Nyikolaj Luganszkijtól Yuja Wangig, de olyan, mint Trifonov, nincs még egy.

Rachmaninovot sokan értik, de még többen félreértik. A félreértések természete hasonlít azokhoz, amelyekkel Liszt muzsikájához közelítenek tévesen. Lisztről sokan úgy hiszik, elég hozzá a virtuozitás. Rachmaninovról pedig sokan azt gondolják, a technikai perfekció mellé csak jó adag „hollywoodi” érzelmesség kell, s már kész is a hiteles interpretáció. Új lemezén, melyen a Yannick Nézet-Séguin vezényelte Philadelphia Orchestra plasztikus kíséretével az 1. és a 3. zongoraversenyt szólaltatja meg (fisz-moll, op. 1; d-moll, op. 30), Trifonov bizonyítja, hogy a Rachmaninov-játék kulcsa a magasrendű komplexitás. Nem elég a szikrázóan tökéletes technika és az érzelemgazdagság, kell a szimfonikus telítettségű zongorahang, a személyiség rendkívüli formátuma, az indulatok kivételes ereje, a tartás, a büszkeség, a nemesség és az arányérzék is. Ezeket az előadásokat mindez együtt jellemzi – ettől tökéletesek.

Deutsche Grammophon, 2019

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.