Koncert

Dave Douglas és Uri Caine duókoncertje

Zene

Dave Douglas és Uri Caine duókoncertje a szokatlan és a magasztos jegyében zajlott. A két mester évtizedek óta harcostárs, sokszor mozogtak együtt abban a világban, amelynek John Zorn az origója. Mindketten mélyen merültek el a klasszikus zenei tradícióban: Caine Mahlert és más klasszikusokat is játszik (nyár előtt még visszatér kamarázni a Liszt Ferenc térre), Douglas pedig anyja emlékére dolgozott fel először vallásos himnuszokat és népénekeket. Meglepő, hogy két éve megjelent duóanyaguk, a Present Joys az első felvételük kettesben. Douglas az in memoriam lemezen és ezen is egy régi hagyományból és annak elég egyszerű dallamkincséből indult ki. A The Sacred Harp eredetileg egy 1844-ben kiadott népi énekeskönyv volt vallásos dalokkal. A számtalan kiadást megélt gyűjtemény és más hasonló kották máig élő hagyományt képeznek, amit a keresztény középosztály ápol, főleg a déli államokban. Ezt továbbgondolni nem tipikus választás egy olyan dzsesszzenésztől, aki mindmáig a New York-i zsidó kulturális közösség oszlopa. Douglasék viszont nem dekonstruálják ezeket az áhítatos énekeket, a modernizálással is csínján bánnak, inkább újraélik őket a maguk módján – és ebbe nagyon erősen belejátszik az afroamerikai spirituálé párhuzamos hagyományában gyökerező dzsessz. Erős, már-már vérbő lüktetést érzékeltet néhányszor a két hangszer, miközben ritkán adnak alább emelkedettségükből. Kántálós, zsoltáros futamok követik egymást, olykor groteszk kitérőkkel. Caine kísérete árnyaltan, de inkább takarékosan hangszerelt, és mindig újra belemegy az önfeledt, kisfiús kergetőzésbe a trombitással: dalolnak és meg-megcsavarintják a melódiákat. A primitív hagyomány az ő kezükben arannyá ugyan nem, de pompásan megformált bronzzá válik. A koncert pedig a kimeríthetetlen imp­­rovizációs vénájuknak hála úgy is siker, hogy senki sem ilyen zenére számított.

Zeneakadémia, Solti terem, március 6.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.