Lemez

Debussy: Szonáták

  • - csk -
  • 2018. március 8.

Zene

Musicien français – francia zenész, így nevezte magát öntudatosan Claude Debussy (1862–1918). Részben tiltakozás volt ez a német zene, s ezen belül Wagner akkortájt (a 19–20. század fordulóján) tapasztalt hegemóniája ellen, részben egyszerű nacionalizmus, amely élete végén, az I. világháború idején fel is erősödött. Nemrég megjelent egy lemez, amely kései szonátáit tartalmazza egy fuvoladarabbal és egy korai trió­val, s amely arra enged következtetni, hogy ma is vannak „francia zenészek”, igaz, nem a nemzeti öntudat teszi őket azzá, hanem a feltűnően hasonló gondolkodásmód.
A CD-n ugyanis hat muzsikus szerepel öt különböző számban, öt különböző hangszer-összeállításban, tehát az egyes produkciókat más és más gárda jegyzi, a szellem mégis feltűnően azonos.

A művészcsapat a francia muzsikusok krémje: a hegedűs Renaud Capuçon és a brácsás Gérard Caussé a magyar közönség előtt is régóta jól ismert, de hallottuk már a remek fiatal csellistát, Edgar Moreau-t is a Müpa Rising Stars-sorozatában. És persze régóta megbecsült ismerősünk a francia-svájci fuvolás fenomén, Emmanuel Pahud. Hozzájuk két, mifelénk kevésbé számon tartott művész csatlakozik, a hárfás Marie-Pierre Langlamet és a zongorista Bertrand Chamayou – utóbbit, ha nem is élőben, lemezen mégis hallottuk, Ravel összes zongoraművének érzékeny tolmácsaként.

Mi a hasonló bennük? Az elegánsan magától értődő virtuozitás egyfelől, a produkciók beszédes frazeá­lása és szenvedéllyel teli tolmácsolása másfelől. A sok szín, a tempók lélegeztetése, az ideges vibrálás az előadásmódban. A mediterrán atmoszféra és az antikvitás hangulatának hiteles újrateremtése, fogékonyság a dekadencia egy nemes fajtája iránt. Csupa zenei „közös nevező”. Hiába: itt mindenki francia zenész.

Erato, 2017


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.