Koncert

Délutáni őrület

Mando Diao

Zene

Kevés hálátlanabb dolgot tudunk elképzelni a Szigeten, mint egy délután négy órakor kezdődő nagyszínpadi koncertet 38 fokos melegben.

A feladat teljesíthetetlennek tűnik: néhány enyhén vagy nagyon másnapos, egyelőre csak ásványvizes palackkal ténfergő, nyűgös ember előtt kell úgy viselkedniük a zenészeknek, mintha este tíz lenne és fergeteges buli. Nos, a svéd Mando Diaónak sikerült a lehetetlen küldetés: a fesztivál egyik legjobb koncertjét adták; őrültek voltak és lelkesek, így hát el is nyerték jutalmukat, jelentős tömeget vonzottak a színpad elé, és nagy sikert arattak. A zenekar májusban jelentkezett nyolcadik albumával, a Good Timesszal, el is játszottak róla vagy hat dalt, a lágyabb és érzelmesebb Break Us ugyanolyan jól szólt, mint a pörgősebb All the Things, Dancing All the Way to Hell, vagy éppen a címadó szám. Persze a régebbi nagy slágerek sem maradhattak el, bár az is igaz, ha nincs a Gloria, a Down in the Past vagy a banda talán legismertebb száma, a Dance with Somebody, rajongóik minden bizonnyal meg is lincselik őket. Björn Dixgård énekes hangja mintha karcosabbá vált volna az évek során, és ha emlékeink nem csalnak, magabiztosabb is lett a színpadon a 2012-es szigetes fellépé­sük óta. Folyamatosan hergelte és énekeltette a közönséget, fel-alá futkosott, s közben arról igyekezett meggyőzni mindenkit, hogy mennyire szereti a többieket, a rajongókat, és persze saját magát. A koncert legérdekesebb epizódja az volt, amikor a Mando Diao összes tagja beállt egy nagyobbacska dj-pult mögé, hogy a 2014-es Aelita című albumuk Sweet Wet Dreams című számát egyedi elektronikus formában adják elő – hatalmas sikerrel. „Mert néha így is szoktunk ám zenélni!” – mondta büszkén Dixgård, és volt is mire büszkének lennie, hiszen elég ritka, hogy egy indie rock zenekar saját számát keverje át elektronikusba, és mindez ennyire jól süljön el.

Annyi szent, hogy ha ez a tendencia folytatódik, öt év múlva már nem lehet a délutáni idősávba tenni a Mando Diaót. Persze nem azért, mert ne tudnák megcsinálni. Hanem, mert nem illik.

Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 11.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.