Koncert

Délutáni őrület

Mando Diao

Zene

Kevés hálátlanabb dolgot tudunk elképzelni a Szigeten, mint egy délután négy órakor kezdődő nagyszínpadi koncertet 38 fokos melegben.

A feladat teljesíthetetlennek tűnik: néhány enyhén vagy nagyon másnapos, egyelőre csak ásványvizes palackkal ténfergő, nyűgös ember előtt kell úgy viselkedniük a zenészeknek, mintha este tíz lenne és fergeteges buli. Nos, a svéd Mando Diaónak sikerült a lehetetlen küldetés: a fesztivál egyik legjobb koncertjét adták; őrültek voltak és lelkesek, így hát el is nyerték jutalmukat, jelentős tömeget vonzottak a színpad elé, és nagy sikert arattak. A zenekar májusban jelentkezett nyolcadik albumával, a Good Timesszal, el is játszottak róla vagy hat dalt, a lágyabb és érzelmesebb Break Us ugyanolyan jól szólt, mint a pörgősebb All the Things, Dancing All the Way to Hell, vagy éppen a címadó szám. Persze a régebbi nagy slágerek sem maradhattak el, bár az is igaz, ha nincs a Gloria, a Down in the Past vagy a banda talán legismertebb száma, a Dance with Somebody, rajongóik minden bizonnyal meg is lincselik őket. Björn Dixgård énekes hangja mintha karcosabbá vált volna az évek során, és ha emlékeink nem csalnak, magabiztosabb is lett a színpadon a 2012-es szigetes fellépé­sük óta. Folyamatosan hergelte és énekeltette a közönséget, fel-alá futkosott, s közben arról igyekezett meggyőzni mindenkit, hogy mennyire szereti a többieket, a rajongókat, és persze saját magát. A koncert legérdekesebb epizódja az volt, amikor a Mando Diao összes tagja beállt egy nagyobbacska dj-pult mögé, hogy a 2014-es Aelita című albumuk Sweet Wet Dreams című számát egyedi elektronikus formában adják elő – hatalmas sikerrel. „Mert néha így is szoktunk ám zenélni!” – mondta büszkén Dixgård, és volt is mire büszkének lennie, hiszen elég ritka, hogy egy indie rock zenekar saját számát keverje át elektronikusba, és mindez ennyire jól süljön el.

Annyi szent, hogy ha ez a tendencia folytatódik, öt év múlva már nem lehet a délutáni idősávba tenni a Mando Diaót. Persze nem azért, mert ne tudnák megcsinálni. Hanem, mert nem illik.

Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 11.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.