Koncert

Chico Trujillo

Zene

Tudjuk, hogy nem a ruha teszi az embert, de ha kilenc idősebb-fiatalabb férfi hawaii mintás ingben és rövidgatyában kiáll a színpadra, majd megjelenik egy szakállas, melegítős, napszemüveges figura, akiről nem tudjuk eldönteni, hogy a Mikulásra vagy az Apostol együttes énekesére emlékeztet-e jobban, nem az az első gondolatunk, hogy itt óriási buli lesz. Ám néhány perc múlva már lázasan próbáljuk feleleveníteni kissé megkopott salsa- és szambatudásunkat, és így tesz mindenki más is, legyen fiatal, idős, rajongó dél-amerikai, elsőbálos kelet-európai, vagy éppen két flamingónak öltözött entitás a tömeg közepén.

A chilei Chico Trujillo 1999 óta létezik, eddig hat albummal és két koncertlemezzel rukkoltak elő, a legutolsó 2012-ben jelent meg. A főleg egyetemi és egyéb zenei fesztiválokon játszó zenekar fúvósokban igazán erős, egy pánsíp, egy trombita vagy egy szaxofon mindegyik zenésznél van, még úgy is, ha alapvetően gitároznak, kongáznak vagy szintetizátoron játszanak. A banda stílusa nehezen sorolható be, zenéjükben a ska, a reggae, a bolero, a hiphop, a rock és a new cumbiának nevezett chilei zenei stílus keveredik. De ebből a keveredésből igazán izgalmas valami születik, afféle rockos hangzású fieszta néhol rapbetétekkel megtűzdelve, s ennek nyomán szerethetővé és élvezhetővé válik a káosz, sőt, a végén tökéletesen megfér egymás mellett a közönség vonatozása, latintánc-bemutatója, még a pogózása is. Ehhez persze kell az, hogy a Mikulás-hasonmás énekes, Aldo Asenjo végigugrálja a másfél órát, leginkább drum’n’bass zenéhez illő mozgásával betöltse az egész színpadot. A mókás maskarákat is meg lehet szokni egy idő után, végtére is e harsány zenéhez harsány színek illenek. Bármerre nézünk, csak széles mosolyokat látunk. Remek zenészek állnak a színpadon, látni rajtuk, örömmel zenélnek, amit öröm hallgatni.

Sziget, Világzenei színpad, augusztus 13.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.