Ritkán látni olyan izgalmas art punk koncertet, mint múlt szerdán, a Dob utcai Lámpásban. A Döbbenet zenekar a hétköznap ellenére is szép számú közönség előtt prezentálta olykor egészen fogyasztható, máskor kísérletező, basszusközpontú disszonáns zenével ötvözött, egyszerre intellektuális és felháborító dalszövegeit. A 2016 óta aktív Döbbenet ugyanis nem a „szektás” punkirányzat része, ezért a zenéjük mellett a szövegeik is eltérnek a megszokottól, nem a szellemi bágyadtság szokásos kliséi körül mozognak. Nem írtak számot a meg nem élt háborúk borzalmairól, a rendőri túlkapásokról, az állatok jogairól vagy a vegetarianizmusról. Ellenben finom iróniával közelítenek az utóbbi évek demonstrációihoz (Tüntetés van nálunk máma), a nemzeti stadionrombolás himnuszaként aposztrofált dalukban (Augusztus van, izzadok) gúny tárgyává teszik a szurkolást, és az óbudai élet olcsó kávés, cigarettafüstben érlelt hétköznapi letargiájába is betekintést adnak (Párolog a szeretet). Zavarba ejtően provokatív műsoruk zenei része sem másodlagos jelentőségű, nem csupán az „üzenet” közvetítője, de jelentős kifejező erővel bíró eklektikus elegy, ami a szintetizátorfutamok és a basszusjáték folytán eszünkbe juttathatja a Stranglers-dalokat, de még a 80-es évek magyar új hullámát is. A frontember, Ambrózy György átkötőszövegeinek és eredeti előadásmódjának köszönhetően a mostani fellépés is túlmutatott a megírt dalok puszta előadásán, így a főként Bencze Tibor által jegyzett zenei élmény gesztusértékű performansszá lényegült, a zenekar pedig talán még sosem szólt ilyen jól, mint ezen az estén.
Az utánuk következő Csók és Könny, Ambrózy régről ismert másik zenekara szintén jól teljesített. Egyszerűbb, befogadhatóbb zenével, de ugyancsak eredeti szövegvilággal operáló műsoruk könnyebben megtalálta a közönségét, és a klasszikus punkkoncertekre jellemző energiákat szabadított fel.
Lámpás, november 20.
