A brit Stuart Howard 2013 óta készíti izgalmas albumait, mostanában a Flying Lotus művésznevű producer kiadójánál. Előbb játékosan tördelt ritmusú szerzeményekkel teli, szinte „szerelmes” lemezeket készített, ám a 2017-es Ruinismtől kezdve ennél is kozmikusabb gondolatok foglalkoztatják. Jellemző, hogy az új album címe az amniotic sac (magzatburok) és a universe (univerzum) angol kifejezésekből képzett mozaikszó. Mindez azonban mit sem számítana, ha Howard nem lenne ördögien tehetséges hangkovács, ennek belátásához elég meghallgatni a Voltaic Acid című friss darabot! A felütése álomszerű ambient, amit csak erősít a vokalista Lilia éteri énekhangja, de hirtelen éktelen géphangokkal tör ránk egy szaggatott jungle-téma, hogy azután a szerzemény minden eresztékén át ömöljön fülünkbe a bugyborékoló savazás. Pontosan ez a kompozíciós technika teszi oly izgalmas hallgatnivalóvá az Amnioverse-t: ahogy a Momentine ütemtelen dreampop felütéséből (itt is Lilia énekel) kibújik a roncsolt techno/elektro masinéria – miközben a legvadabb kattogás közben is viszi tovább az eredeti zenei motívumokat. A Helixben drámai hangmintára földöntúli gitárhangok feleselnek, a lemez talán legerősebb kompozíciójában, Thin Airben az izlandi JFDR furcsán törékeny énekhangját folyondárként fonják át a markáns 4/4-es technoid ütemek, míg a Limb to Limbben megint a törtek feszülnek szomorúan szép vokális és szintitémáknak. Hangokban kifejeződő dráma és a feloldás ígéretét hordozó harmóniák – mindezt egyszerre kapjuk meg egyetlen emlékezetes lemeztől.
Brainfeeder/Neon Music, 2019
