Lemez

Lapalux: Amnioverse

  • - minek -
  • 2019. december 28.

Zene

A brit Stuart Howard 2013 óta készíti izgalmas albumait, mostanában a Flying Lotus művésznevű producer kiadójánál. Előbb játékosan tördelt ritmusú szerzeményekkel teli, szinte „szerelmes” lemezeket készített, ám a 2017-es Ruinismtől kezdve ennél is kozmikusabb gondolatok foglalkoztatják. Jellemző, hogy az új album címe az amniotic sac (magzatburok) és a universe (univerzum) angol kifejezésekből képzett mozaikszó. Mindez azonban mit sem számítana, ha Howard nem lenne ördögien tehetséges hangkovács, ennek belátásához elég meghallgatni a Voltaic Acid című friss darabot! A felütése álomszerű ambient, amit csak erősít a vokalista Lilia éteri énekhangja, de hirtelen éktelen géphangokkal tör ránk egy szaggatott jungle-téma, hogy azután a szerzemény minden eresztékén át ömöljön fülünkbe a bugyborékoló savazás. Pontosan ez a kompozíciós technika teszi oly izgalmas hallgatnivalóvá az Amnioverse-t: ahogy a Momentine ütemtelen dreampop felütéséből (itt is Lilia énekel) kibújik a roncsolt techno/elektro masinéria – miközben a legvadabb kattogás közben is viszi tovább az eredeti zenei motívumokat. A Helixben drámai hangmintára földöntúli gitárhangok feleselnek, a lemez talán legerősebb kompozíciójában, Thin Airben az izlandi JFDR furcsán törékeny énekhangját folyondárként fonják át a markáns 4/4-es technoid ütemek, míg a Limb to Limbben megint a törtek feszülnek szomorúan szép vokális és szintitémáknak. Hangokban kifejeződő dráma és a feloldás ígéretét hordozó harmóniák – mindezt egyszerre kapjuk meg egyetlen emlékezetes lemeztől.

Brainfeeder/Neon Music, 2019

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.