Tizenöt évvel a rendszerváltás után abban a megnyugtató hitben éltünk, hogy mára minden bezárt filmet kiszabadítottunk a dobozból. Aztán a tavalyi filmszemlén kettő is felbukkant a múltból. Böszörményi Géza a televíziónak szánta őket, ami még a filmnél is szigorúbban ellenőrzött terep volt, így kötött ki Az utolsó tánctanár és a Hungarian Dracula az egyik doboz helyett a másikban.
Mindkét darab megkülönböztető jegye a jól megcsináltság: a kidolgozott forgatókönyv, a remek fényképezés és színészválasztás, az érdekes téma. Az utolsó tánctanár német koprodukcióban,
a ZDF megrendelésére
készült 1975-ben - az Autó és a Szívzűr között. Az MTV sose mutatta be, írmagja se maradt; Németországból kellett visszavásárolni, a német szöveget segítségül híva leolvasni a szereplők szájáról a párbeszédeket és utószinkronizálni. Mindkét - Gyarmathy Líviával közösen írt - történet a Hortobágyon játszódik: ide érkezik a híres hídi vásár napjaiban a vidéket járó tánctanár, Balogh János. A helyiek már várják, hiszen évről évre eljön, ahogy az apja tette - van is erről egy nagyszerű megidéző jelenet -, akitől a mesterséget örökölte. Ebben az évben nem mennek flottul a dolgok, akadozik a gépezet, riasztóan más szelek fújnak. De Balogh úr illemtanár is, kifogástalan modorral és diplomáciai érzékkel kezeli a váratlan helyzeteket és konfliktusokat, legyen szó a templomi harmónium kölcsönzéséről, a helyi vezetők megnyeréséről vagy bicskázásra készülő féltékeny férjről. Csak a rusnya és diadalmas új idővel nem tud mit kezdeni a Hortobágy eme régi vágású poétája: a citerakísérettel előadott Mamy Blue-val, a társastáncok helyett diszkóra meg rockkoncertre vágyó ifjúsággal meg a fiával, aki nem óhajtja továbbvinni a családi tradíciót. Bencze Ferenc robusztus alkatával merész választásnak tűnik a tánc- és illemtanár szerepében, de aki mer, az nyer. A helybeliekből verbuvált, önmagukat - csikóst, gulyást, konyhalányt, parasztot, turistát - játszó amatőrök legalább olyan jók, mint a profi színészek. A vásáron aztán elszabadul a pokol - és vele Koltai Lajos kamerája. Egy szilaj dokumentarista betétben felvonulnak a szuvenírárusok, lacikonyhások és mutatványosok, előkerülnek a szűrök, bőgatyák és árvalányhajas kalpagok, megérkeznek a pusztai romantikára és gulasch-partira befizetett nyugati vendégek, és kezdetét veszi a hagyományőrzés, a modern kori szórakozás, a giccs, a dollárvadászat, az ártatlan örömök és a velejéig hamis és korrupt cirkusz elképesztő keveréke. A régi nem tud sem megmaradni, sem méltósággal elmúlni, és szerves fejlődés híján a helyére benyomuló új úgy áll rajtunk, mint tehénen a gatya. Egyszerre komikus és siralmas, bohózat és haláltánc. A film mindkét célközönséget - a németet és a magyart - példásan megszólítja, s aki nem hajlandó önmagán nevetni, az még mindig kiröhögheti a másikat.
A Gyarmathy-Böszörményi alkotópáros addigi munkáit jellemző groteszk, "csehes" hangvétel itt mintha fanyarabbá, kesernyésebbé válna, az 1980-as Hungarian Dracula pedig már egészen máshogy szól. A Müller Péter írta történet
a Rákosi-érában
játszódik, egyik helyszíne éppenséggel az Andrássy út 60., ahol nem ismertek tréfát. Hőse Kovács Lajos "Csungi", a harmincas évek proliból lett bokszolója, aki a háború előtt beutazta a világot. Bajnokságot nem nyert a Hungarian Dracula, az volt a specialitása, hogy állja. Immár túl a hatvanon visszament melósnak; fiatal kollégái, akik soha ki nem tették a lábukat az országból, félig irigységből, félig hitetlenkedve gúnyolódnak világjáró történetein. Egy nap két ávós nyikhaj jön érte a hírhedt lefüggönyzött autóval. Nem derül ki, miért vitték be, de ez éppen így hiteles történelmileg. Nem lehetetlen, hogy összekeverték egy másik Kováccsal, de az ávó sose téved, és mindenkiről van aktája, ha már ott van, semmiből sem áll elővenni az övét. A hadnagyocska rutinosan vezeti a kihallgatást, sűrűn igazgatva közben a frizuráját, a vád kémkedés, a "bizonyítékokat" házkutatáson szedik össze: üdvözlőlapok az ellenfelektől, bokszkesztyű a kabalából belevarrt egydollárossal és a corpus delicti: Big Billy magnószalagja, amelyen bendzsózik és "négerül" énekel. Csungi ugyanis egy szót sem tud angolul, de erre nem is volt szükség, Blumi, a menedzsere intézett mindent, de őt sajna már nem lehet elővenni, "kinn maradt" Mauthausenben. Amilyen váratlanul vitték be, olyan indokolatlanul engedik el. Talán Csungi szép, fiatal felesége vásárolta meg a szabadságát az üzemi bizottság elnökénél "természetbeni juttatással", bár ellene szól, hogy Rózner egy patkány, aligha vállalta, hogy bepróbálkozik az ávónál. Talán az év a magyarázat - 1953, Sztálin halála, Nagy Imre színre lépése -, talán Csungi együgyűséggel határos konoksága, ami alkalmatlanná tette a szereplésre egy kirakatperben. A gyárba nem mehet vissza, szenet trógerol, esténként pedig artistaként lép fel egy obskúrus szórakozóhelyen. Aztán üzennek érte: a gyár élüzem lett, bokszgálával ünnepelnék, de nincs ki a csapat. Az örök homokzsáknak az ifjú bajnokkal kell kiállnia a magas vendégek és a kollektíva előtt.
Már 1980-ban is elég sokan lehettek olyanok, akiknek sejtelmük sem volt, miféle országban éltünk az ötvenes években. (A korabeli filmek tiszta erőből próbáltak mást mutatni.) Az alkotás helyszínei, az ÁVH székháza, a gyár, a mulató, az iskola, a proliházak nemcsak a döbbenetes szegénységet, lepusztultságot mutatják meg, hanem a korszak nyomasztó, félelmet keltő atmoszfé-ráját is közvetítik. Gyomorba vágó. Csunginak a hárommenetes meccse valós időben megy végig, és Bornyi Gyula operatőrnek nincs miért szégyenkeznie: a gyorsra vágott, hatásos képek maradéktalanul visszaadják az esemény feszültségét és drámáját. Dzsoko Roszics nagyot alakít a címszerepben, de nagyon jók a többiek is (Bánsági Ildikó mint feleség, Bálint András mint kihallgatótiszt, Pécsi Ildikó mint ávós maca, Reviczky Gábor mint Rózner, Dörner György és Helyey László mint ifjú kollégák). Az éjszakai mulató igazi pokol tornáca, a zenekar az "Add ide a didit" kezdetű örökbecsűt játssza, a színpadon Csungi pankrációs száma megy egy nőimitátorral, a kárhozott lelkekből álló vendégseregben ellenőrizni vagy rekreálódni jött ávósok édelegnekÉ
Ezt a két filmet látni kell, és helyet adni nekik a magyar mozgókép történetében.
A filmek az Uránia moziban láthatók
