Lemez

Downtown Boys: Cost Of Living

  • Lang Ádám
  • 2017. szeptember 24.

Zene

Miután a Rolling Stone 2016 elején Amerika legizgalmasabb punkzenekaraként említette őket, nem volt kérdés, hogy a következő lemezüket már sokkal nagyobb várakozás fogja megelőzni, mint az első kettőt. Ehhez jött még, hogy átigazoltak a szélesebb terjesztést biztosító Sub Pophoz, ami az utolsó lépcső a nagy kiadók előtt, producernek pedig Guy Picciottót hívták a Fugaziból. A Downtown Boysnak ezzel sikerült is elérnie, hogy a 2012-es cím nélküli bemutatkozó lemez és a 2015-ös Full Communism sivító gitáros-szaxofonos latino hardcore punkjától egy konvencionálisabb irányba induljon el.

Egész biztos, hogy sokan visszasírják a korai számok kaotikus, zajos miliőjét, mégis úgy tűnik, a zenekar képesnek bizonyult arra, hogy a punk attitűd és a tisztább hangzás között egyensúlyozzon. Hiába a polírozottabb hangzás, az óvatosabban adagolt szaxofon, a Trumpnak nekirontó A Wall Victoria Ruiz énekesnő kántálásának köszönhetően inkább dühös agitálás, mint kompromisszum a siker érdekében. Ugyanígy a következő szám, az I’m Enough (I Want More) alaphangulatát is Ruiz drámázása hatja át, és ha nem figyelünk a szövegekre, úgy is egyértelműen kihallatszik a politikus hangvétel. Később azért jönnek slágeresebb darabok is, mint a spanyol nyelvű Somos Chulos, a ragadós Promisory Note vagy a feszült-izgatott It Can’t Wait, amely mellett már tényleg nincs szükség arra, hogy egy Bruce Springsteen-feldolgozást is eljátsszanak.

Úgy tűnik, sikerült megtalálnia a Downtown Boysnak azt a pontot, ahonnan a szélesebb kör számára befogadhatóan, de a régi őszinteséggel tudják belekiabálni a világba a nagy igazságtalanságokat.

Sub Pop Records, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.