dvd - Az éjszaka országai

  • - ts -
  • 2011. július 21.

Zene

Lenn járunk vidéken, s fehér szemetek barátságtalan karéjában múlatjuk az időt. Annyira vidéken, amennyire csak az amerikai filmekben lehetséges: Tennessee isten háta mögötti, rút szegletében, ahol sok a fakó sárga, és az időjárás sem kecsegtet semmi jóval.
Lenn járunk vidéken, s fehér szemetek barátságtalan karéjában múlatjuk az idõt. Annyira vidéken, amennyire csak az amerikai filmekben lehetséges: Tennessee isten háta mögötti, rút szegletében, ahol sok a fakó sárga, és az idõjárás sem kecsegtet semmi jóval. A szemetet Holly-wood egykori héroszai, Kris Kristofferson és Val Kilmer adják, illetve a szakágban oly felette járatos karakterszínészek, mint W. Earl Brown (Deadwood; õ az egész éceszgébere, az egyik producer és az adaptáció írója) vagy Francis Conroy (Sírhant mûvek). Ez azért okozhat némi problémát, hiszen az emberiség sarát mégis jobb, ha tök ismeretlen színészek játsszák el, mert akkor esetleg beveszem. Hiába hagyta ugyanis rajta az élet az összes lábnyomát Val Kilmer ábrázatán, s hiába szûkült már borsónyira Kris Kristofferson szeme, rájuk föntrõl emlékszünk, s ketten már egy kicsit sokan is vannak, még egy ily értelmetlen és ostoba cselekedeteket példásan sorakoztató, fojtogató kilátástalansággal vert filmhez is, mint ez. Van persze egy kölök is, aki le akar lépni. Innen, hova? - kérdezhetnénk, most némi joggal, hiszen akkora a lepu, hogy még Nashville is oly messze esik, mint a Hold sötét oldala. Oh, nem csak a hõsöknek álom a kitörés, az alkotók is az isten kezére adnak végül mindent, jól is teszik.

Szóval kicsit mache az egész, de annyira szomorú, hogy az már színtiszta nosztalgia, amit ugye lehet szeretni. S ha még azt is hozzávesszük, hogy Kris azért csak elrebeg a gitárján egy bluest (zenei producer: T-Bone Burnett), akkor részemrõl rendben is van ez így.

Forgalmazza az InterCom

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.