Könyv - Az újságírás dicsérete - Ignotus Pál: Jegyzetek a szabadságról

  • Vári György
  • 2011. július 21.

Zene

Ez a válogatás bizonyos értelemben maradéktalanul időszerűtlen, miközben számos mondata minden változtatás nélkül jelenhetne meg (magára valamit adó) mai újságban.

Ez a válogatás bizonyos értelemben maradéktalanul időszerűtlen, miközben számos mondata minden változtatás nélkül jelenhetne meg (magára valamit adó) mai újságban. A nagy időbeli távolságok ellenére is minden egyes írásában jól felismerhető figura, ez az okos, fanyar, minden heroikus póztól idegenkedően bátor és eltökélt, javíthatatlanul individualista és dühödten, felháborodottan szolidáris-szociális érzésű "irodalmár-publicista", ahogy ő mondja egy helyütt, lényegében kihalt. Az irodalmár-publicista olyanféle újságíró volna, aki tudja, hogy kritika és publicisztika édestestvérek: mindkettő egyaránt a demokratikus közösség ügyeinek nyilvános megvitatása, az e tárgyban elhangzott javaslatok mérlegre tétele és megítélése. Az egyik közvetlenebbül, a másik áttételesen, tágasabban, mélyebben, de ez utóbbi, a kritika is arról beszél, hogy mi mutatkozik meg itt és most a számunkra egy-egy szövegből, ha hazudik, mit nem szabad elhinnünk neki, ha igazat beszél, miféle igazságot hogyan tár fel.

Ignotus Pál mindkét sajtóműfajt művelte, pontosan értve lényegi azonosságukat - és ilyen sajtómunkás, efféle irodalmár-publicista nemigen akad ma már, ennek a nagy hagyománynak lassan, úgy tűnik, magva szakad. Nem véletlen, hogy a jó pár hónapja kiadott Ignotus-könyvet teljes némaság övezte, hiába nyilatkozta, rágta szájba a szerkesztő, Bozóki András, hogy címválasztásával politikai üzenetet is kívánt küldeni. Úgy tűnik, Ignotus Pál politikai üzenetét, azt például, hogy kultúra és politika nem választható szét, mindkettő az ember kiteljesedését célzó törekvés, nincs kinek átadni. Ahogy a kritika és publicisztika leglényegét, az ítéletalkotást, a vitát sem szoktuk szeretni mostanában, tele van az agora sértett Nárciszokkal (ebben az érzésben érzékeny művészlelkek és sajtórend-szabályozó politikusok egyek), akik jóval kevesebbet sem képesek elviselni, mint amit a csípős nyelvű Toll-szerzőktől kaphattak volna. (Ennek a mimózaságnak a legbosszantóbb megnyilvánulása az az álarisztokrata hülyeség, hogy "kritikára nem illik válaszolni", magyarul nem illik közösen, rendesen átbeszélni azt, amiről szó van, az eltartott kisujjú jó modor fontosabb, mint beszélgetéseink mindenkori tárgya. Ignotus többször is kikel cikkeiben az efféle szellemellenes jólneveltség ellen.) A Tollnál, Ignotus Pál egyik legfontosabb lapjánál dolgozott Zsolt Béla, itt jelent meg a Babitsot elképesztő brutalitással és pontossággal földbe döngölő József Attila-írás, a legnagyobb irodalmár-publicistát, Adyt finnyás kíméletlenséggel elutasító Kosztolányi-cikk, de Zsolték Bethlennel sem bántak kesztyűs kézzel, Gömbösről már nem is beszélve - az általa létrehívott Új Szellemi Front robbantotta ki a népi-urbánus pennaháború talán legvérmesebb ütközetét. Ignotus ezzel kapcsolatos csörtéi is gondosan összegyűjtve hevernek előttünk a kötetben, szépen illusztrálva a szerző talán egyetlen hibáját, a civilizátori fölényességet, mely ugyan a teljes magyar progresszió közös nyavalyája, de ilyen elegáns, szellemes, lendületes és megsemmisítő stílben egyes-egyedül ő tudta csinálni.

A gondolattalanság, a szellemi gyávaság (ez nála mintha egyet jelentett volna) volt az a gyalázatos jelenség, melyet gúnyos-racionalista elődje, Voltaire szellemében el akart taposni; hogy milyen sikerrel, annak illusztrálására érdemes elolvasni a Schöpflin Aladár irodalomtörténetéről írt szöveget. Ez már a Szép Szóban jelent meg, abban a lapban, melynek címe is a tagolt, értelmes beszéd, a vita lehetőségeire utalt - talán kissé elbizakodottan. Valószínűleg a korszak másik nagy publicistájának, Bálint Györgynek volt igaza a tintahalról szóló írásában: néha a tinta és a toll kevés az önvédelemhez.

A baloldali emancipatorikus törekvések és az egyéni szabadság liberális tisztelete voltak kardinális elvei, ezek összeegyeztetésén dolgozott egy olyan korban, melyben a Vezérnek alárendelt, homogén massza "népuralma" készült jóformán mindenhol felszámolni a szabadságot. Nem győzött figyelmeztetni, hogy a Vezér akaratában egyesülő és megmutatkozó misztikus nép helyett az empirikus, sokféle érdektől, hagyománytól tagolt népet kéne felszabadítani trükkös és gonosz, folyvást rá hivatkozó rabtartói alól, és ehhez korrigálnunk kell mindazt, amit a liberalizmusról gondoltunk. Örököse volt ennek a hagyománynak éppen úgy, mint a Dunai Egyesült Államok Kossuth, Ady, Jászi dédelgette (de Németh Lászlótól sem idegen) álmának, miközben nagyon is szívén viselte a Monarchia egykor elnyomott nemzetiségeinek nemzetállamaiban a magyar kisebbség sorsát, noha a nyílt választás, a csendőrpofon, a neobarokk giccs, a "hárommillió koldus" nyomorának ellenségét, a szabadságjogok hívét akkoriban is szokás volt a nemzet ellenségének tekinteni. Noha e hagyomány, a kis Ignotus hagyományának nagy kutatóit is és követőit, például Litván Györgyöt is megtévesztette, a közelmúlt "balliberalizmusa" nem valódi örököse a fentebbieknek, nem utolsósorban a gondolattalanság, az e képződmény utolsó évtizedét jellemző, egyéb bűnöknek is megágyazó súlyos mulasztás miatt.

Az újságírás, a szabad sajtó, tudjuk, minden szabadság garanciája, a legfőbb fegyver minden hatalmaskodás ellen, mert Bálint Györgynek mégsem volt igaza. (Tekintsünk most el attól, hogy a szociáldemokrata munkásmozgalom napilapjának örököse, melynek melléklete éppenséggel a Szép Szó nevet viseli, a pártközpont utasítására letiltja publicistáját, még aktuális cikkét is eltünteti, és ezt az ember, tudván, mekkora bajban vannak, nem is szívesen teszi szóvá.) Az a hatalom, amelyik piszkálja, fél, mert nem bízik a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében, nem akarja, hogy megtudják az igazságot, fél szembenézni önmagával. Erről beszél, elképesztő szuggesztivitással a Fiaim, csak zümmögjetek című kis írás, a kötet egyik legszebb darabja. Érdemes újra elővenni őket, ha stiláris, erkölcsi, intellektuális támaszra volna szükség: beszerezni ezt a könyvet, felkutatni a Bálint György-válogatás, A toronyőr visszapillant két kötetét az antikváriumok polcain, összeszedni Zsolt Béla, Ady publicisztikáit, Szabó Dezső otromba-frenetikus átkozódásait a görénykurzus ellen, és megint ráébredni, hogy minden pontos sor, minden világos mondat, minden indokolt és találó gorombaság jegyzet a szabadságról. Mindenki számára nagyon ajánlott, újságíróknak kötelező.

Gondolat, 2010, 438 oldal, 4000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.