DVD

Olasz meló

Dario Argento: Álmatlanul

  • - greff -
  • 2008. augusztus 28.

Zene

Manapság hírértékű, ha relatíve friss olasz hentesáru érkezik az üzletekbe. Most az jönne, hogy ez irányú gyakorlatuk miatt oldalba rúgjuk a hazai forgalmazókat, de valahogy képtelenek vagyunk rá - eléggé benne van a pakliban ugyanis, hogy nekik van igazuk. Az obskúrusabb zsánerek frontján ugyanis az a példátlan helyzet állt elő, hogy szemünket sokkal inkább érdemes az egyre fifikásabb(an kegyetlen) franciákon tartani, mint talján társaikon. Bezzeg a hatvanas- hetvenes években! Glóriás évei voltak azok az olasz B filmnek, a látóhatárt kitakarták a repkedő vércseppek és az önfeledten lobogó keblek (gyakran ugyanazon dolgozatban), még néhány eredeti műfajtorzításra is futotta. A legnagyszerűbb mind közül az olcsó krimik sárga fedőlapjáról elnevezett giallo volt. A hitchcocki thriller formai szempontból barokkos, buja hangulatú késelős horrorba fordítását Mario Bava végezte el a hatvanas évek végén - rajta kívül az alzsáner legjelentősebb alkotója kétségkívül Dario Argento volt. Argento ugyanakkor meglehetősen atipikus rendezője is volt a giallónak, hiszen egyszerre két lovat kívánt megülni: hatásos véroperáiban komoly modern művésznek is akarta mutatni magát, aminek legszebb példája a Profondo rosso (Mélyvörös) című zseniális svindli 1975-ből - abban ugyanis úgy hozza (immár nem először) a Nagyítást, hogy a főszerepet maga David Hemmings viszi.

Történeti futammal indítani nem különösebben szerencsés, ám nehezen tehettünk volna másként, s nem csupán a giallo távolról sem érthetetlen (láttak már önök akár egyet is a tékákban?) hazai ismeretlensége okán, hanem azért is, mert a 2001-es Álmatlanulban maga a jeles majsztró hánytorgatja fel a hőskort: önszeretettől csak úgy repedező műve leginkább a giallo nosztalgikus-önreflexív mementójaként fogható fel.

A fekete bőrkesztyűs (elengedhetetlen zsánertartozék) sorozatgyilkos visszatérését megéneklő szalagban van annyi erős ötlet, hogy kifejezetten sajnálhassuk a műegész haloványságát. Hátborzongató a kergetőzés a vonaton, szellemes a képen kívüli vérontás a színházban, s szolidan leleményes a következetes színhasználat. Kár, hogy egyébként minden olyan, mint a Max von Sydow alakította rendőrfelügyelő: vánszorgó, közömbös és öreges. S a harmincadik perc után már tényleg csak a főhősök nem tudják, hogy ki is itt a gyilkos. Különösebb tanulság nincs, a giallo is csak olyan, mint az összes többi bűnügyi zsáner: feszültségszegényen, szövevényes forgatókönyv és valóban eredeti ötletek nélkül felesleges felmelegíteni.

Forgalmazza a Cinetel

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.