"Talán régen hallottak engem" - kezdi a dokumentum-portréfilm címszereplője. S valóban: már húsz éve is elmúlt annak, hogy Kádár János röviddel a halála előtt elmondta hírhedt utolsó beszédét, és hivatalosan véget ért a nevével fémjelzett korszak. Történelmi léptékben persze nem sok ez a két évtized, ráadásul itt van ez a szélsőségesen megosztott politikai légkör, könnyen rávághatnánk, hogy most még se nem aktuális, se nem lehetséges összegezni egy ilyen ellentmondásos személyiség pályáját. Csakhogy nem Kádár figurája az ellentmondásos, legfeljebb a mi viszonyunk az előző rendszerhez. Személyiségképe viszonylag egyszerű, életében nincsenek titkok, az annak idején tudatosan terjesztett legendákat (a Rákosi börtönében elszenvedett rettenetes kínzásokról, letépett körmökről, az oroszok által kierőszakolt Nagy Imre-perről, a prágai tavaszért való harcos kiállásáról) már mind megcáfolták, az egy időben kétségkívül létezett nimbuszát - a nép s a haza üdvét néző, a hatalmat nem célnak, csak eszköznek tekintő puritán munkásember imázsát - pedig saját maga rombolta le, amikor testi és szellemi erőit veszítve sem vonult vissza időben, hanem ország-világ színe előtt épült le, egészen az utolsó beszéd szánalmas végjátékáig. 56-os pálfordulása részleteit illetően vannak még homályos pontok, de ez a lényegen nem változtat.
A Kádár ismeretterjesztő film. Fő szakértője, Pók Attila mellett a kort jól ismerő tudósok, a főhős életrajzírói (Huszár Tibor, Miszlivetz Ferenc, M. Kiss Sándor, Takács Ferenc, Valuch Tibor, Zinner Tibor) veszik sorra és kommentálják időrendben, a történelmi csomópontok köré szervezve az életpálya állomásait. A kakukktojás Berecz János, aki a pártfőtitkár közeli munkatársaként és feltétlen híveként, mintegy Kádárt képviselve van jelen, s ebben a minőségében egyedül őt illeti meg az anekdotázás joga. Ami másként fogalmazva annyit tesz, hogy Muszatics Péter rendezőnek és Buslig Eszter dramaturgnak hála, ezúttal megkímélnek bennünket a lepattogzott zománcú kislábasból fogyasztott krumplis tésztától és a hasonló színigaz történetektől - ezek egyike-másika meghallgatható a DVD-kiadás extra rovatában. A kimaradt jelenetek így nemcsak a néző esetleges adomaigényét elégítik ki, hanem rávilágítanak a filmkészítők módszertanára, amely egyaránt kerüli a nagyotmondást, a szenzációt, a közhelyeket és a jópofáskodást. (Nem fogják elhinni, de egyszer sem hangzik el a "gulyáskommunizmus" és a "legvidámabb barakk".) Beépülnek viszont a történeti kutatások legújabb eredményei, a tudományos objektivitáson belül helye van a kedvezőbb és a kritikusabb megítélésnek, és ami a legfőbb: a számos közismert tény és az egyszerű, jól átlátható szerkezet dacára a film se nem száraz, se nem unalmas. A korfestő archívok bevágása mellett szerencsés ötletnek bizonyult az utolsó beszéd részleteinek végigvezetése a filmen.
A Kádár ideális célközönsége a rendszerváltás utáni nemzedék, de bármely érdeklődő laikusnak javallott, kivált a változatos formákban (sajtó, játékfilm, tévéműsor, ünnepi beszéd) megjelenő apológiák, szidalmak és édesbús nosztalgiák helyett.
Forgalmazza a Pelagi Film
