Ha alkotóelemeire akarnám bontani az Egyesült Államok északi határvidékén, annak is a nyugati csücskében, egy kis szigeten felcseperedett Kaitlyn Aurelia Smith hivalkodástól mentes, mégis átütően eredeti muzsikáját, Terry Riley spirituális minimalizmusát, Steve Reich felszabadító loopjait, Tim Hecker atmoszferikus ambientjét vagy a göteborgi The Knife kísérleti elektropopját emlegetném. Utóbbi duóval mellesleg vissza is térnénk az említett sziget szélességi körére; az északi levegő, a ritkás népsűrűség, a hideg tenger közelsége, úgy látszik, kedvez annak, amit jobb híján organikus elektronikának nevezhetnénk. De a lényeg az utazás, a good trip, befelé.
Smith zúgó, sistergő, puttyogó, neszező, bugyborgó, lebegő, vibráló muzsikája egyrészt a természetes, ősi, anyagi, másrészt a mesterséges, futurisztikus, éteri dimenziókat vetíti egymásra – megkapó naivitással. Az amplitúdó a szerves és a szervetlen között oszcillál, elmosódnak a határok akusztikus és gépies hangzás, improvizatív és jól strukturált szerkesztés között, és a második, Wetlands című szám végére teljes bizonyossággal tudjuk: nincs is rossz a világon, és a bad trip is csak szóbeszéd. A mai zenéből jobbára kikopott Buchla hangképző rendszerek – a szintetizátor elnevezés sértő lenne a legendás elektromos hangszerre nézve –, a régi Korgok és Moogok pulzálása olyan, mint egy csillag szívverése, míg Smith énekhangja egy jóságos kiborg hálálkodására hajaz, a fafúvóskvartett pedig úgy nyugtatja meg a nyüzsgő hangszőnyeget, mint egy tibeti hangtál a meditálni képtelen buddhista gyerkőcöt.
Nem véletlen ez a gazdagság: a mellesleg gitáron és zongorán is vérprofi Smith a bostoni Berkeley-n tanult hangszerelést és hangdizájnt, úgyhogy ugyanazért tekergeti a Buchla potmétereit – miután beleszeretett a szomszédtól kölcsönkapott modellbe –, amiért a karmester lengeti a pálcáját. A végeredmény olyan életteli, hogy az a benyomásunk: eredeti törzsi zenét hallunk egy távoli, paradicsomi jövőből.
Western Vinyl, 2016
