Egy hétig, gyertyagyújtással lehet megemlékezni Siklósi Örsre, az AWS énekesére

  • narancs.hu
  • 2021. február 7.

Zene

Az Akvárium lépcsőinél lesz erre lehetőség. 

Rövid videóban jelezték az AWS zenekar tagjai, hogy aki szeretne megemlékezni Siklósi Örsről, az együttes frontemberéről, az egy hétig az Akvárium lépcsőinél gyújthat gyertyát érte – írja a Telex. 

Siklósi Örsnél 2020 júniusában diagnosztizáltak leukémiát. Az énekes januárban tervezett kiállni a nyilvánosság elé, hogy elmesélje a történetét a betegségről. Tavasszal készült kiadni első szólólemezét, nyárra tervezte az AWS legújabb, ötödik nagylemezét és ősztől indultak volna újra a koncertek. Szombaton derül ki, hogy a betegségben elhunyt. 29 éves volt. 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.