Magyar Narancs: Hogyan kerültetek be a KEXP adásába?
Szőke Barna: Néhány éve egy zenészkollégánk, Misota Dániel (Zanzinger) találkozott a ljubljanai showcase fesztiválon a KEXP utazó ügynökével, Kevin Cole-lal – akinek az a dolga, hogy jó zenéket hajtson fel a rádiónak –, és odaadta neki néhány magyar zenekar CD-jét. Nem sokkal később ránk írt Kevin, hogy tetszik neki a zenénk, és játszaná a rádióban a Walkin’ on Water c. dalunkat. Amikor aztán tavaly meghívtak minket a texasi SXSW showcase fesztiválra, újra felvettük vele a kapcsolatot, és bár fellépni akkor nem tudtunk a rádióban, Kevin elkezdte rotációban játszani az új lemezünk, az Echoes Calling dalait. Voltunk „Artist of the Day” és „Song of the Day” is a KEXP-nél, aminek köszönhetően felkerültünk különböző playlistekre, és az iTuneson és a Spotifyon is mérhető volt, hogy egyre többen hallgatnak minket az USA-ból. Kevinnel időközben szoros lett a kapcsolatunk, és amikor tavaly a HOTS zenei exportirodától kaptunk pénzt külföldi promócióra, jeleztük neki, és egyből meghívott, hogy játsszunk a KEXP live sessionjében.
MN: Jól sikerült a fellépés?
G. Szabó Hunor: Volt bennünk egy kis kamaszos lámpaláz, hogy úristen, itt vagyunk a KEXP-ben, de amikor elkezdtünk zenélni, lenyugodtunk. Nem játszottunk hibátlanul, de ez jót tesz a produkciónak, mert természetesebb hatást kelt, mintha hangról hangra meg lenne gyúrva.
Szőke Barna: Sok pozitív visszajelzést kaptunk, többek között Kevintől is, aki másnap elvitt minket Seattle egyik kultikus lemezbolt-kávézójába, ahol az első koncertjét adta a Pearl Jam. Azzal lepett meg minket, hogy felrakatta az Echoes Callingot bakeliten, és amíg reggeliztünk, a mi lemezünk szólt. Valamiért nagyon betalált nála a zenénk.
MN: SXSW, KEXP… Tudatosan készültök az amerikai piacra?
Szőke Barna: Egyáltalán nem cél, hogy megvessük ott a lábunkat, mert ahhoz rengeteg pénz kellene. Inkább az az elképzelés, hogy Amerikán keresztül juttassuk el Európába a zenénket, ugyanis az élő gitárzenében a mai napig az olyan amerikai csomópontok határozzák meg a zenék online terjedését, mint az NPR Music, a KEXP, a Band In The Van vagy a különféle late night show-k.
A KEXP-s fellépés is arra lesz jó talán, hogy szétterjed a zenénk, és megjelenik több presztízsértékű platformon.
MN: És utána megcélozzátok a többi fontos platformot?
Szőke Barna: Igen, de vegyes érzésünk van ezzel kapcsolatban. Egyrészt el kell felejtenünk azt a rossz beidegződést, hogy művészek vagyunk, ezért nem nyomulunk, viszont azt is észben kell tartani, hogy nem szabad minden energiát a zenekar előremozdításába fektetni, mert ezek a lufik hamar kidurrannak, ha nem csináljuk meg a következő dalt vagy albumot, amitől érdekes tud maradni a zenekar.
MN: Három éve már felkapott titeket a sajtó, amikor a Red Hot Chili Peppers tagjai meghallották a koncerteteket a hotelszobájuk erkélyéről, és megnézték a bulitokat. Konszenzus van a zenekarban, hogyan aknázzátok ki ezeket a helyzeteket?
G. Szabó Hunor: A kényes kérdésekben vannak súrlódások.
MN: Ez kényes kérdés?
G. Szabó Hunor: Az igen, hogy milyen platformokon jelenjen meg a zenekar, bevállaljunk-e például falunapokat. Az RHCP-s sztori után sokan megkerestek, akiknek fogalmuk sem volt, kik vagyunk, csak az RHCP miatt hívtak városi vagy falusi rendezvényekre. Erre egyikünk azt mondta, hogy menjünk, mert kell a pénz, a másik meg azt, hogy ne haragudjatok, ez nekem nem fér bele.
MN: Hol húztátok meg a határt?
G. Szabó Hunor: Próbáljuk a jó ízlés határán belül tartani a zenekart. Amiatt például nem kellett zenekari megbeszélést összehívni, amikor felhívtak egy tévécsatornától, hogy mutassam meg, hol állt a koncertünkön Anthony Kiedis.
Szőke Barna: Konszenzus az is, hogy nem változtatunk a zenénken azért, hogy népszerűbbek legyünk. Nálunk belefér az is, hogy az egyik dalban francia sanzonének van, a másikban meg a legkeményebb pszichedelikus repülés.
G. Szabó Hunor: Sokszínűek vagyunk egyénileg és zeneileg is. Egyedül a Shallow-nál fordult elő, hogy azt éreztem, kéne egy könnyedebb dal, amivel megfoghatjuk a rádiókat.
MN: Bejött?
Szőke Barna: Nem. Ezek a próbálkozások nem szoktak.
G. Szabó Hunor: A zenekarban nem mindenki rajong ezért a számért. A közönségben van, akinek ez a kedvence, de semmivel nem hozott többet a zenekarnak, mint más dalaink.
MN: És az RHCP-s sztori mit hozott? Lett valamilyen utóélete?
G. Szabó Hunor: Nem. Próbáltuk tartani velük a kapcsolatot, de nem jött válasz a levelekre. Az Echoes Callingot már el sem küldtük nekik.
Szőke Barna: A koncert másnapján elutaztak a következő országba, ahol a következő Qualitonsra kattantak rá. Ennek ellenére kellemesen csalódtam bennük, látszott, hogy amíg itt voltak, őszintén érdeklődtek irántunk.
G. Szabó Hunor: Legalábbis Anthony. A többiek nem voltak túl barátságosak. A gitáros alig akart kezet nyújtani, a dobost nem láttuk, Flea meg a koncert után Bartók Béláról sztorizgatott, de nagyon fáradt volt.
Szőke Barna: Megértem. Attól, hogy Anthony összehaverkodik a helyi zenekarral, nekik még nem kell. Őt viszont egy rettenetesen intelligens és jó embernek ismertem meg.
G. Szabó Hunor: Mindenesetre az RHCP-s sztoriból kivettük, amit ki kellett. Ha több pozitívum származik belőle, még ránk égett volna, hogy az ő segítségükkel értünk el mindent. Így is sokan mondták, amikor kijutottunk az SXSW-re, hogy biztos Anthony segített, pedig valószínűleg már arra sem emlékszik, hogy létezünk.
Szőke Barna: Utólag elmondhatjuk, hogy a leglényegesebb hozománya az volt ennek a sztorinak, hogy nem oszlottunk fel.
MN: Most megleptetek. Korábban azt mondtátok, hogy az RHCP-s koncerttel indult be újra a Qualitons, mert a basszusgitárosotok végre visszaköltözött Németországból.
G. Szabó Hunor: Amíg Hock Ernő kint volt Németországban, nagyon leült a zenekar, és nem érezte úgy senki, hogy a hazaköltözése megváltoztatná ezt. Nem oszlottunk fel, de nem is akartuk aktívan csinálni a Qualitonst. Megbeszéltük, hogy jóval kevesebbet fogunk koncertezni, csak felvételeket készítünk, ha jönnek a dalok, de olyan sorsszerűen alakult az az este, hogy az gyökeresen megváltoztatta a zenekar életét.
Szőke Barna: Az RHCP leginkább perspektívát adott a zenekarnak. Rájöttünk, hogy ha elérünk egy bizonyos szintet, az energiát ad, hogy eljussunk a következőre. Vagyunk már olyan idősek, hogy ne görcsöljünk rá a befutásra, de megtanultuk, hogy nem szabad teljesen elengedni a zenekart, és csak várni, hogy majd legyen valami.
MN: Korábban miért nem volt meg ez a perspektíva?
G. Szabó Hunor: A legtöbbünk a zenélésből él, ezért több zenekarban kellett játszanunk, ami szétaprózta az időnket és a figyelmünket. Rengeteg koncertet és próbát kellett lemondani azért, mert valaki nem ért rá, ez pedig megakadályozta, hogy igazán aktívan működjön a Qualitons.
MN: Ezért leépítettétek a többi zenekart?
G. Szabó Hunor: Az SXSW-nél úgy éreztük, ez az utolsó lehetőség, hogy meglovagoljuk a zenekar körüli hullámokat, én személy szerint sok mindent leépítettem a zenekar javára.
A többieknél nagyjából ugyanaz a helyzet, mint régen. Az egyetlen kiút az lenne, ha mindenki a Qualitonsból élne, vagy vállalna egy négyórás polgári állást, de ez család és gyerekek mellett nem reális.
Szőke Barna: Már beletörődtünk ebbe, és megpróbálunk együtt élni a helyzettel.
G. Szabó Hunor: A másik probléma az volt korábban, hogy nem volt menedzserünk. Eleinte Berényi Csaba volt a producer-menedzser, a kilépése után pedig én próbáltam kézbe venni ezt a feladatot, de hamar kiderült, hogy nem lesz jó vége, ha az egyik zenész próbálja hajtani a többit.
Szőke Barna: Kell egy menedzser, aki stratégiát épít, hogy elkezdjünk távlatokban gondolkodni. Szerencsére már van erre emberünk, és ez érződik is a zenekaron. Soha nem volt még olyan, mint most, hogy tudjuk, jövőre mit szeretnénk elérni.
MN: Miért nem volt?
Szőke Barna: Mert nem gondoltuk, hogy lesz valami a zenekarból. Zenéltünk, és kész. Ha volt koncert, örültünk, ha nem, játszottunk eleget más formációkkal, ezért nem volt igényünk rá, hogy hajtsuk a Qualitonst. És az az igazság, hogy korábban a szervezők részéről sem mutatkozott óriási igény a zenekarra. Most már többet keresnek minket, de tudjuk, hogy a mi zenénk csak egy szűk rétegnek tetszik Magyarországon. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy folyamatosan hype van a zenekar körül, viszont nincs olyan közönségbázisunk, hogy meg tudjunk mozdítani egy koncertre, mondjuk, ezer embert.
MN: Az Echoes Callinggal ugrottatok szintet? Ez az eddigi legkiforrottabb lemezetek, sok év végi listára is felkerült.
Szőke Barna: Mi is így érezzük, de a Qualitons már tízéves zenekar, és tíz év alatt megtörténtek a csodák a hazai undergroundban.
A Fran Palermo, a Middlemist Red, az Ivan & the Parazol vagy Szabó Benedek mind megtalálták a közönségüket, akik együtt nőttek fel velük. Hiába a sok pozitív visszajelzés, a mi korosztályunk, a harminc pluszosok már kevesebbet járnak koncertekre.
G. Szabó Hunor: Az említett zenekarok közönségét pedig nehezen tudjuk tömegével megfogni, mert egy huszonéves srác jobban tud azonosulni a saját korosztályával, mint egy 10–15 évvel idősebb zenekarral.
MN: Pedig a pszichedelikus rock most kifejezetten menő a huszonévesek körében.
Szőke Barna: Járnak is sokan közülük a koncertjeinkre, de időt kell hagyni a többieknek is, hogy felfedezzék a Qualitonst. Egyelőre kivárjuk, mit hoz a KEXP.
MN: Hogyan élnétek meg, ha most is következmények nélkül halna el a hype, mint az RHCP esetében?
G. Szabó Hunor: Bízunk benne, hogy a KEXP ad egy lökést a zenekarnak, de ha nem, akkor sem dőlünk a kardunkba. Csináljuk tovább a zenekart, kellő öniróniával.
Szőke Barna: Én nem a KEXP-től, hanem attól várok nagy lökést, hogy tudatosabban foglalkozunk a zenekarral. Ősszel kihozunk egy négyszámos kislemezt Kex-dalokkal, amin tovább csiszoljuk a mostani hangzást, de egy ideig még az Echoes Callingon tartjuk a hangsúlyt. Sok hang van rajta, szóval van mit kiaknázni.
