Nyolc napra rá megjelent a derryi dalszerző-énekesnő, SOAK második nagylemeze, Grim Town címmel, amire mondhatnánk, hogy ennél találóbb időzítés nem is létezhet, ám el kell oszlatnunk egy félreértést. A grim town kifejezés (szó szerint zord várost jelent) a Bridie Monds-Watson néven született előadónak és baráti társaságának saját szlengjéből származik, és az elfuserált dolgokra használják.
És ha már az elnevezéseknél tartunk, érdemes megmagyarázni a SOAK-ot is: az énekesnő a Soul and Folk szókapcsolat betűiből alkotta a művésznevét. Ami a pályáját illeti, az a Before We Forgot How to Dream című szólóalbummal indult be 2015-ben. Monds-Watson mindössze 19 éves volt a megjelenésekor, ráadásul a lemezen szereplő dalok némelyikét még öt-hat évvel korábban írta. A kellemesen dallamos, sok esetben dreampopos hangulatú dalokat tartalmazó lemez meg sem állt a Mercury-jelölésig. Ennek már négy éve, vagyis elég sok idő kellett a folytatáshoz; aminek az volt az oka, hogy SOAK amolyan klasszikus kreatív hullámvölgybe került. Megérte kivárnia az ihletet, ugyanis a Grim Town még a bemutatkozó lemeznél is jobban sikerült.
A Before We Forgot How to Dream egy igazi coming-of-age album volt, az új lemez már egy kiforrott dalszerző műve. A felvállaltan leszbikus Monds-Watson immáron 23 éves (bár ahogy ő maga is megjegyzi interjúkban, sokan 13 éves fiúnak szokták nézni), manchesteri lakcímmel rendelkezik, és érettebben tekint a világra. Egyértelmű a fejlődés: a dreampopos, sok esetben a korai Lykke Lit idéző atmoszféra ugyan néha még most is jelen van, de ehhez olykor hozzáadódik a már-már a hatvanas éveket idéző dallamérzékenység. A kvázi konceptmunkának tekinthető Grim Town érdekes bevezetővel indul: egy vasúti hangosbemondó a magányos, kiábrándult, gyászoló utasok lelkét igyekszik ápolni, és a záró Nothing Looks the Same-ben újra felbukkan ez a hang. Az intro és az outro között kapunk 13 számot, amelyek közül az ábrándozós Get Set Go Kid, az indie-folkos Fall Asleep / Backseat vagy a zongorás Missed Calls a debütre is felférhetett volna, és remekül ellensúlyozzák az indie-popos slágereket. Utóbbi vonalat képviseli a Maybe, a Déjà Vu, a Life Trainee, a Knock Me Off My Feet (e sorok írójának idei kedvenc száma) és a beszédes című Everybody Loves You. Ott még nem tartunk, hogy mindenki szereti SOAK-ot, de egyre többen vannak így, és igazán örömteli, hogy az eddig nagyszerű évet produkáló énekes-dalszerző színtér egy újabb kiváló albummal gazdagodott.
Rough Trade Records, 2019
