Lemez

Elit alakulat

Robert Plant: Lullaby… and The Ceaseless Roar

  • Greff András
  • 2014. november 23.

Zene

 

A 60-as években startolt és még ma is aktív rockzenészek közül csak nagyon keveset tudnánk jó szívvel benevezni egy olyan elit csapatba, amelynek a tagjai ma is érvényes és eredeti munkákat képesek megalkotni, miközben határozottan elutasítják, hogy ennyi év múltán is a valahai sikereikből éljenek. Talán csak Scott Walker és Neil Young neve merülhet fel minden kétség nélkül, de Robert Plant is sokat dolgozott azért, hogy megkerülhetetlen legyen egy ilyen felsorolásnál. Ami a múlt intenzív lerázását illeti, az utóbbi években kifejezetten belehúzott ebbe a gyakorlatba – ami még akkor is így van, ha egyetlen koncert erejéig 2007-ben hajlandó volt visszakapaszkodni a Led Zeppelinbe (Londonban). Ezt leszámítva azonban minden gesztusa arról árulkodik, hogy egykori társaival ellentétben ő azért eléggé terhesnek észleli azt a legendásként kanonizált időszakot és az arra irányuló nosztalgiát. Legújabb szólólemeze ugyanakkor világosan megmutatja azt is, hogy ez a hol ironikus, hol komorabb távolságtartás inkább csak a kigombolt ingjeiben kokaintól fűtött szexuális csúcsragadozóként tevékenykedő, az egekig hasító sikolyok kevéssé kifinomult eszközével operáló rockistenség szerepére vonatkozik, nem pedig magára a zenére.

Pedig a Lullaby-n hallható dalok egyáltalán nem hard rock számok. Nehéz volna egyértelműen meghatározni, hogy akkor viszont micsodák: egyfajta – abszolút sajátos, tökéletesen Plantre szabott – hibridet hallunk, amelyben az angol folk, az amerikai country, a sivatagi blues és az elektronika egy időben és egymást szinte mindvégig erősítve tudnak megmutatkozni. Mégis ezen az albumon hallhatóak azok a számok, amelyek a legplasztikusabban képesek a hallgató elé tárni, hogyan is szólhatna a Led Zeppelin a 21. században, ha a hangszeres tagok ugyanúgy megőrizték volna nyitottságukat, frissességüket és elemi kísérletező kedvüket, mint ahogy Robert Plantnek sikerült. Az Embrace Another Fall és a Turn It Up két súlyos, sűrű, a régi mintákat (főleg az ősbluest) mélyen a mába belekötő darab, amiben a jelenkori képességeivel tökéletesen tisztában lévő énekes és a mögötte dolgozó, gitárt, bendzsót, afrikai hangszereket, dobokat és dobgépeket egyaránt finom kézzel alkalmazó zenekar is egyfajta valószínűtlen, de nagyon hatásos neo-Zeppelin üzemmódra kapcsolva tevékenykedik úgy, hogy egy pillanatra sem kell erőlködniük közben. Sokat elmond Plant képességeiről, hogy ugyanakkor nemcsak ezek a dalok, hanem a Stolen Kiss komor zon­gorás balladája, az üdén csilin­gelő gitárokra ültetett Somebody There és a Little Maggie pumpáló breakbeatekre húzott bluegrass-gyakorlata is egészen nagyszerű, miközben a többi számra sem tehetünk komolyabb panaszt.

Magneoton, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.