Lemez

Elit alakulat

Robert Plant: Lullaby… and The Ceaseless Roar

  • Greff András
  • 2014. november 23.

Zene

 

A 60-as években startolt és még ma is aktív rockzenészek közül csak nagyon keveset tudnánk jó szívvel benevezni egy olyan elit csapatba, amelynek a tagjai ma is érvényes és eredeti munkákat képesek megalkotni, miközben határozottan elutasítják, hogy ennyi év múltán is a valahai sikereikből éljenek. Talán csak Scott Walker és Neil Young neve merülhet fel minden kétség nélkül, de Robert Plant is sokat dolgozott azért, hogy megkerülhetetlen legyen egy ilyen felsorolásnál. Ami a múlt intenzív lerázását illeti, az utóbbi években kifejezetten belehúzott ebbe a gyakorlatba – ami még akkor is így van, ha egyetlen koncert erejéig 2007-ben hajlandó volt visszakapaszkodni a Led Zeppelinbe (Londonban). Ezt leszámítva azonban minden gesztusa arról árulkodik, hogy egykori társaival ellentétben ő azért eléggé terhesnek észleli azt a legendásként kanonizált időszakot és az arra irányuló nosztalgiát. Legújabb szólólemeze ugyanakkor világosan megmutatja azt is, hogy ez a hol ironikus, hol komorabb távolságtartás inkább csak a kigombolt ingjeiben kokaintól fűtött szexuális csúcsragadozóként tevékenykedő, az egekig hasító sikolyok kevéssé kifinomult eszközével operáló rockistenség szerepére vonatkozik, nem pedig magára a zenére.

Pedig a Lullaby-n hallható dalok egyáltalán nem hard rock számok. Nehéz volna egyértelműen meghatározni, hogy akkor viszont micsodák: egyfajta – abszolút sajátos, tökéletesen Plantre szabott – hibridet hallunk, amelyben az angol folk, az amerikai country, a sivatagi blues és az elektronika egy időben és egymást szinte mindvégig erősítve tudnak megmutatkozni. Mégis ezen az albumon hallhatóak azok a számok, amelyek a legplasztikusabban képesek a hallgató elé tárni, hogyan is szólhatna a Led Zeppelin a 21. században, ha a hangszeres tagok ugyanúgy megőrizték volna nyitottságukat, frissességüket és elemi kísérletező kedvüket, mint ahogy Robert Plantnek sikerült. Az Embrace Another Fall és a Turn It Up két súlyos, sűrű, a régi mintákat (főleg az ősbluest) mélyen a mába belekötő darab, amiben a jelenkori képességeivel tökéletesen tisztában lévő énekes és a mögötte dolgozó, gitárt, bendzsót, afrikai hangszereket, dobokat és dobgépeket egyaránt finom kézzel alkalmazó zenekar is egyfajta valószínűtlen, de nagyon hatásos neo-Zeppelin üzemmódra kapcsolva tevékenykedik úgy, hogy egy pillanatra sem kell erőlködniük közben. Sokat elmond Plant képességeiről, hogy ugyanakkor nemcsak ezek a dalok, hanem a Stolen Kiss komor zon­gorás balladája, az üdén csilin­gelő gitárokra ültetett Somebody There és a Little Maggie pumpáló breakbeatekre húzott bluegrass-gyakorlata is egészen nagyszerű, miközben a többi számra sem tehetünk komolyabb panaszt.

Magneoton, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.