A perui muzsika nem ismeretlen hazánkban, egy időben több fővárosi aluljárót is megállásra késztetett poncsóba bújt indián zenészeivel. Kellemes muzsika - pán-sípok, furulyák, dobok, gitárok és charangók dolga, de azért vigyázni kell: Peruban nem ez az egyetlen zenei tradíció. Amire kitérni készülök, az Afrikából való, és abból az időből ered, amikor a spanyolok és a portugálok rabszolgákkal népesítették be a perui ültetvényeket.
Ennek az afroperui irányzat-nak a gyökereit közösen táplálja az afrikai, az európai és a helyi ha-gyomány, s a fogyaszthatóságával sincs semmi baj, mégsem futott be Perun kívül - s ott is csak az ötvenes években, a költő-énekes Nicomedas Santa Cruz munkássága nyomán.
A fordulatra 1995-ig kellett várni - David Byrne Luaka Bop nevű kiadója akkor állt elő az úttörő The Soul Of Black Peru című válogatással, s azon többek közt Bacával.
*
Susana Baca családjában természetes volt, hogy a vasárnapi ebéd után előkerültek a régi, fekete dalok, így nem értette, hogy az iskolában miért csak spanyol meg inka kultúráról tanulhatott. Férjével ezért is hozta létre az afroperui hagyomány kutatására és előadására szolgáló Negro Continuo Intézetet, s nem mellesleg maga is gyönyörűen énekelt - így kerülhetett a Peruban portyázó Byrne látókörébe. Akit úgy elvarázsolt, hogy nemsokára megjelentette Susana első szólólemezét (Susana Baca, 1997), s innentől hál' istennek nem volt megállás: a 2000-es Eco de Sombras albumot két év múlva az Espíritu Vivo követte, s mindeközben napvilágot láttak Baca tíz-tizenöt évvel korábbi, addig kiadatlan felvételei (Vestido de Vida; Lamento Negro) is.
Susana Baca kortárs afroperui muzsikája nem áll távol a fadótól vagy a mornától: afféle füstös-lázas bárzene, ami arra hivatott, hogy megszakadjon tőle a szív. Alapjáraton két akusztikus gitár és egy ütőhangszer (az a bizonyos "cajón" nevű fadoboz, ami főleg a flamencóból ismert) kíséri, de Byrne "szelleme" és "rokonsága" sem áll távol: a gitáros Marc Ribot már oszlopos tartozéka Susana lemezeinek, s ezúttal - kevésbé meggyőzően - a Tosca vonósnégyes is beszállt.
Csupa szerelmes dalt játszanak, többnyire perui - no és francia, olasz, ír, kubai, haiti meg chilei - versek alapján. Hogy Susana hangjának nehéz ellenállni a vallomások terepén, azt eddig is tudtuk, mégsem élhetünk a Travesías nélkül. Az csak akkor sikerülne, ha nem lenne rajta a rendkívüli Guillermina s utána az Una Copla me ha Cantade című szám. Különösen az utóbbi megrendítő: attól dagad a torok, elakad a szó, borsózik a hát. "Ilyen nincs..." - motyogja utána bugyután és dermedten az ember, pedig hogyne volna.
Csak nagyon-nagyon ritkán.
Luaka Bop, 2006
