DVD + Lemez

Először és utoljára

Led Zeppelin: Celebration Day

  • - legát -
  • 2012.12.28 07:00

Zene

Nyugat-Berlinben 1980. július 7-én senki nem gondolta hazafelé menet, hogy amit látott és hallott, "történelmi esemény" volt. Utoljára lépett fel a Led Zeppelin, bár ezt a zenekar tagjai ugyanúgy nem sejtették, mint a népek. A Zep a több éve tartó leszálló ág ellenére is stabil bástyája volt a show businessnek, a Stones és a Pink Floyd mellett az egyetlen olyan, régi banda, ami a punk/new wave tornádója idején sem került a taccsvonalra. Persze már címlapra se nagyon. Arra szeptemberig kellett várni, amikor a dobos, John "Bonzo" Bonham halálra itta magát. Csúnya ezt mondani, de vélhetően épp e tragikus esemény mentette meg a zenekart az elbohócosodástól. Ha Jimmy Page vagy Robert Plant 80-as évekbeli munkásságát vesszük, a zenekart semmi sem mentette volna meg attól, hogy önmaga paródiájává váljon. Huszonhét évig, egy-két repinegyedórát leszámítva Jimmy Page, Robert Plant és John Paul Jones nem nagyon közösködött, ha mégis, kerülte a Led Zeppelin név használatát. És bár Page és Plant No Quarter projektje 1994-ben varázslatos szellemidézés volt, a nagy visszatérés elmaradt.


 

De 2007 szeptemberétől mintha 1971-et írtunk volna. Minden a Led Zeppelinről szólt, hullottak az ünnepi kiadványok, a bejelentett londoni koncertre 25 millió körüli jegyigénylés futott be. Aki ott volt, sosem feledi - még akkor sem, ha igen sok rosszindulatú megjegyzés akadt azzal kapcsolatban, hogy néhány dalt Plant megfakult aranytorka miatt más hangnemben kellett eljátszani.

A hoppon maradt milliók csak most láthatják és hallhatják hivatalosan, mi is történt öt éve az O2 arénában. Azt talán mondani sem kell, hogy a Celebration Day valóban kivételes, alkalomhoz illő, ünnepi kiadvány. Az elegáns és hatásos tokban két CD és egy DVD, tartalmukat illetően nincs különbség köztük: 16 dal ugyanabban a sorrendben, a teljes koncertanyag a Good Times Bad Timestól a Black Dogon és a Stairway To Heavenen át a Kashmirig, a kötelező ráadás Whole Lotta Love-ig és a Rock and Rollig. Ám az élmény egész más látvány nélkül, mint képpel. A Celebration Day - mint hallgatnivaló - noha remekül szól, és hangulatba hoz, sajnos nem mérhető a korábbi, fénykoros koncertlemezekhez, ám amikor képet is kapunk, minden megváltozik. Az illúzió éppen attól teljes, hogy látjuk, hogy ezek a megőszült, ám kiégettnek egyáltalán nem tűnő rock and roll hősök azon kivételek közé tartoznak, akik ha a Zeppelinről van szó, egy pillanatra sem felejtik, mit jelentettek milliók számára, és elveiket a könnyed siker érdekében nem hajlandók feladni. Ennek köszönhető, hogy a Led Zeppelin 2007-es koncertje is igazi Led Zeppelin-koncert volt, de egyúttal az egyetlen, amit 60 fölött tisztességesen végig lehetett játszani - külön öröm, hogy Jason Bonhamnek is sikerült átugrania a felhők közé helyezett lécet. A látottak alapján érthető, hogy miért nem vállaltak ezt követően ráadást, világturnét - semmi pénzért. Az ugyanis már nem a Led Zeppelin lett volna, csak egy csúnyán égő léghajó.

Magneoton, 2012


Neked ajánljuk