Élt 112 percet - Julian Schnabel: Szkafander és pillangó (film)

  • Mihancsik Zsófia
  • 2008. január 31.

Zene

Félve közelítünk a betegágyhoz, mert a takarók alatt az esetek nagy részében egy aranyszínű szobor fekszik, a lázlapra meg az van írva, hogy igaz történet, tessék illő megrendüléssel viseltetni a páciens irányában. A felszólítást gyakran maga a beteget játszó színész teszi közzé, ha nem is ezekkel a szavakkal, de saját mestersége nyelvén, a rendező legnagyobb támogatását élvezve. Emberi számítás szerint a haldoklásról semmi újat nem mondhat a mozi: nem azért, mintha már mindent elmondott volna, ellenkezőleg; azért, mert soha egyetlen igaz szava sem volt ehhez az állapothoz. Most sincs. Csak a technika van, amivel változatos szögekből lehet rögzíteni, amint a színész igény szerint eljátssza a kis- és nagyhalált.

Félve közelítünk a betegágyhoz, mert a takarók alatt az esetek nagy részében egy aranyszínű szobor fekszik, a lázlapra meg az van írva, hogy igaz történet, tessék illő megrendüléssel viseltetni a páciens irányában. A felszólítást gyakran maga a beteget játszó színész teszi közzé, ha nem is ezekkel a szavakkal, de saját mestersége nyelvén, a rendező legnagyobb támogatását élvezve. Emberi számítás szerint a haldoklásról semmi újat nem mondhat a mozi: nem azért, mintha már mindent elmondott volna, ellenkezőleg; azért, mert soha egyetlen igaz szava sem volt ehhez az állapothoz. Most sincs. Csak a technika van, amivel változatos szögekből lehet rögzíteni, amint a színész igény szerint eljátssza a kis- és nagyhalált. Ehhez képest némi előrelépés, hogy a kamera ezúttal nem a beteg felé fordul, hanem azok felé, akik a látóterébe kerülnek. Azt játsszuk, hogy azt látjuk, amit Dominique Bauby, a francia Elle nagymenő főszerkesztője, aki többhetes kómából arra ébred, hogy fehér köpenyek hada veszi körül, és szószólójuk már azt is szép eredménynek tartja, hogy a beteg bal szeme és a hallása épen maradt. Az orvostudomány képviseletében az idős prof tárja szét a karját, és a legnagyobb együttérzéssel nem ígér semmit: a gyógymód, ahogy maga a hirtelen támadt betegség is, ismeretlen. A filmbeli kórház folyosóján elég sok Baubyéhoz hasonló sorsra ítélt beteg vár a sorára, de mi azért az ő fejéből bámulunk kifelé, mert dacára annak, hogy csak a szeme pislogásával tudott kommunikálni, könyvet írt. És a film szépen meg is mutatja a kisebb-nagyobb győzelmeket, melyeket a szinte teljesen béna szerző a betűnként elpislogott könyv megírása közben megélt, és ehhez ugyancsak szép és ízléses módon teszi hozzá a beteglátogatók és a lemorzsolódók egyszemes portréit. Emellett azért Julian Schnabel, a rendező jó néhány engedményt is tesz magának, így a fantázia és az emlékezet belső útjait és a beteg nagyon is valós kirándulásait hagyományos nézőpontból vezeti elő. Ezt a filmet kétségtelenül olyanok készítették, akit tudták, hogyan kell elkerülni a halálról való filmes beszéd népszerű fordulatait, valami ellenében forgatni azonban nem jelent többet, mint dicséretes találékonyságot és mint mindig, technikát. Nem nagy ügy: már megint lepacsiztunk a halállal, hisz szépíteni kell, máskülönben fejvesztve menekülnének a nézők, itt pedig nem ez a cél, hanem a szórakoztatás. Ami meg is történik, méghozzá nem középiskolás fokon. Tele a film kellemes megrendülésekkel, jól csúszó katarzisokkal, a komikum sem hiányzik belőle, a beszédtanárnő (Marie-Josée Croze) személyében pedig egy másik szépen haldokló mozival (Barbárok a kapuknál) is felveszi a kapcsolatot.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”