„Egy fiatal olasz csordultig tele van egy érzéssel; egy ideig csöndben tűnődik szenvedélyén, melyet ez a merengés csak még jobban fölcsihol benne; aztán dúdolni kezdi Rossini valamelyik áriáját, s az ismerős dallamok közül akaratlanul azt választja, amelyiknek lelkiállapotával valamilyen kapcsolata van; rövidesen már nem is dúdolja, hanem fennhangon énekli, önkéntelenül úgy, hogy áthatja a szívén uralkodó szenvedélyárnyalat sajátos kifejezésével. Lelkének ez a visszhangja megvigasztalja; éneke, mondhatnók, olyan, mint egy tükör, melyben magamagát szemléli; lelke lázongott a végzet ellen, és nem volt benne, csak harag; s most végül is csak szánalmat érez önmaga iránt. Ahogy a fiatal olasz énekével szórakozik, lassanként ráeszmél arra, milyen új színezetet adott a választott dallamnak; tetszeleg benne, elérzékenyül. Innét már csak egyetlen lépést kell tenni ahhoz, hogy valaki új dallamot költsön; s minthogy a délolaszoknak a klíma és szokásaik folytán igen jó hangjuk van, a zeneszerzéshez többnyire nincs is szükségük zongorára.” Így jellemezte az olaszok zenéhez fűződő animális viszonyát a Rossiniről könyvet író Stendhal, s igazát természetesen Rossini életműve is jól igazolja. Erről mi legközelebb szombat este az Olasz nő Algírban bemutatóján győződhetünk majd meg újólag, hiszen az Opera műsorán most legelső ízben szereplő vígopera egyrészt pompás mulatságot, másrészt emlékezetes melódiákat ígér (Erkel Színház, november 18., hét óra). A címszerepet, vagyis a bátor és okos italianát Mester Viktória fogja énekelni Szabó Máté rendezésében, a karmester pedig az olasz Francesco Lanzillotta (képünkön) lesz.
A Zeneakadémián ugyanezen az estén tovább folytatódik a kamara.hu fesztivál: a szombati koncerten ismét a pódiumra vonul majd Várjon Dénesék éppen egy tucat jeles vendége (november 18., fél nyolc). Mindeközben a Solti Teremben a Zeneakadémia hajdani rektoráról, a 175 esztendeje született Mihalovich Ödönről fog megemlékezni Horti Lilla és több más fiatal énekes, valamint az őket zongorán kísérő Virág Emese (november 18., hét óra). A dalai által megidézett Mihalovich – Tóth Aladár 1929-es nekrológja szerint – a magyar zeneélet utolsó hivatalos vezére, továbbá úr és valódi grand seigneur volt. Tóth azután még ennél is nagyobb és fontosabb dicséretet is megfogalmazott Mihalovich Ödönt parentálván: „Kultúrférfiút – akinek önkényéhez művészi tehetségek fejlődésének, nevelésének, kiaknázásának sorsa van kötve – éppoly kevéssé képzelhetünk el… igazi, mély liberalizmus nélkül, mint határozott irányú, öntudatos, szigorúan kialakult művészi elvek nélkül. Hogy ez a kettő mennyire nem mond egymásnak ellent, azt leggyönyörűbben éppen Mihalovich példája bizonyítja.”
Végezetül, a jövő hét vendége az English Chamber Orchestra lesz: a turnén megtett kilométereinek és hangfelvételeinek számával egyaránt rekordgyanús kamaraegyüttes (Zeneakadémia, november 22., fél nyolc). Hozzánk most Beethoven-programmal érkeznek, méghozzá a sokoldalú Julian Rachlin társaságában, aki karmesterük és hegedűs szólistájuk is lesz majd egy személyben.
