mi a kotta?

Ember, vezér, grand seigneur

  • mi a kotta
  • 2017. december 16.

Zene

„Egy fiatal olasz csordultig tele van egy érzéssel; egy ideig csöndben tűnődik szenvedélyén, melyet ez a merengés csak még jobban fölcsihol benne; aztán dúdolni kezdi Rossini valamelyik áriáját, s az ismerős dallamok közül akaratlanul azt választja, amelyiknek lelkiállapotával valamilyen kapcsolata van; rövidesen már nem is dúdolja, hanem fennhangon énekli, önkéntelenül úgy, hogy áthatja a szívén uralkodó szenvedélyárnyalat sajátos kifejezésével. Lelkének ez a visszhangja megvigasztalja; éneke, mondhatnók, olyan, mint egy tükör, melyben magamagát szemléli; lelke lázongott a végzet ellen, és nem volt benne, csak harag; s most végül is csak szánalmat érez önmaga iránt. Ahogy a fiatal olasz énekével szórakozik, lassanként ráeszmél arra, milyen új színezetet adott a választott dallamnak; tetszeleg benne, elérzékenyül. Innét már csak egyetlen lépést kell tenni ahhoz, hogy valaki új dallamot költsön; s minthogy a délolaszoknak a klíma és szokásaik folytán igen jó hangjuk van, a zeneszerzéshez többnyire nincs is szükségük zongorára.” Így jellemezte az olaszok zenéhez fűződő animális viszonyát a Rossiniről könyvet író Sten­dhal, s igazát természetesen Rossini életműve is jól igazolja. Erről mi legközelebb szombat este az Olasz nő Algírban bemutatóján győződhetünk majd meg újólag, hiszen az Opera műsorán most legelső ízben szereplő vígopera egyrészt pompás mulatságot, másrészt emlékezetes melódiákat ígér (Erkel Színház, november 18., hét óra). A címszerepet, vagyis a bátor és okos italianát Mester Viktória fogja énekelni Szabó Máté rendezésében, a karmester pedig az olasz Francesco Lanzillotta (képünkön) lesz.

A Zeneakadémián ugyanezen az estén tovább folytatódik a kamara.hu fesztivál: a szombati koncerten ismét a pódiumra vonul majd Várjon Dénesék éppen egy tucat jeles vendége (november 18., fél nyolc). Mindeközben a Solti Teremben a Zeneakadémia hajdani rektoráról, a 175 esztendeje született Mihalovich Ödönről fog megemlékezni Horti Lilla és több más fiatal énekes, valamint az őket zongorán kísérő Virág Emese (november 18., hét óra). A dalai által megidézett Mihalovich – Tóth Aladár 1929-es nekrológja szerint – a magyar zeneélet utolsó hivatalos vezére, továbbá úr és valódi grand seigneur volt. Tóth azután még ennél is nagyobb és fontosabb dicséretet is megfogalmazott Mihalovich Ödönt parentálván: „Kultúrférfiút – akinek önkényéhez művészi tehetségek fejlődésének, nevelésének, kiaknázásának sorsa van kötve – éppoly kevéssé képzelhetünk el… igazi, mély liberalizmus nélkül, mint határozott irányú, öntudatos, szigorúan kialakult művészi elvek nélkül. Hogy ez a kettő mennyire nem mond egymásnak ellent, azt leggyönyörűbben éppen Mihalovich példája bizonyítja.”

Végezetül, a jövő hét vendége az English Chamber Orchestra lesz: a turnén megtett kilométereinek és hangfelvételeinek számával egyaránt rekordgyanús kamaraegyüttes (Zeneakadémia, november 22., fél nyolc). Hozzánk most Beethoven-programmal érkeznek, méghozzá a sokoldalú Julian Rachlin társaságában, aki karmesterük és hegedűs szólistájuk is lesz majd egy személyben.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.