Koncert

Nemzeti kincs szaxofonnal

Zbigniew Namysłowski Budapesten

Zene

A 78 éves jazzmuzsikus volt a lengyel függetlenség napja alkalmából rendezett – immár ötödik – nemzeti jazzfesztivál főszereplője. Evidens volt a lengyel követség részéről, hogy őt hívják, hiszen az elmúlt harminc év alatt Namysłowski a Szegedi Jazznapokon, Debrecenben és persze Budapesten is rengetegszer szerepelt.

„Különleges kapcsolatom van a magyar jazz képviselőivel, nagyon sokat játszottam például Vukán Györggyel, Gárdonyi Lászlóval, és Kőszegi Imrével közös lemezünk is volt, Szakcsi Lakatos Bélával és még nagyon sok zenésszel dolgoztam együtt” – mondta lapunknak a művész a fellépése előtt. Persze nem vártunk tőle hazafias szólamokat, de volt azért egy kis huncutsággal kevert büszkeség az arcán, amikor azt a számát konferálta, amit a Krakkóból Zakopanéba vezető kanyargós út inspirált. Namysłowski az egyik első jazzmuzsikus volt a vasfüggöny mögül, aki kijutott Nyugatra, egyenesen Amerikába. Élt is ott egy ideig, és amikor hazaköltözött, fedezte fel Zakopane és a Tátra vidékének népzenéjét.

„Az első modern együttesem a Jazz Rockers volt. Nem volt köze a rockzenéhez: főleg az én számaimat játszottuk Horace Silver szerzeményei mellett. Ebben az együttesben Michał Urbaniak még csak tenorszaxofonon játszott. Aztán két évig Amerikában éltem, és a rádióból csak a jazz-rock és a fusion dőlt, nem volt semmi más. Teljesen feltöltődtem ezzel a zenével, úgyhogy amikor hazaköltöztem Lengyelországba, megalapítottam az Air Condition nevű zenekart. Ez fusion volt, de elég hamar ráuntam. Ezután szerettem bele a népzenébe, egy góral együttessel jöttem össze, velük játszottunk. Ez is hirtelen jött szerelem volt, nagyon sokat koncerteztünk, két lemezt vettünk fel. Bejártuk egész Európát, jártunk a tengerentúlon, még Mexikóba is eljutottunk. De aztán ez is kihunyt egy idő után” – emlékezett vissza.

A magyar rajongók irigykedve figyelték a lengyel jazzéletet a hátizsákos Varsói Jamboree-re vonatozások kora, vagyis az 1970-es évek óta. Lengyelország valóban nagyszerű dolgokat produkál az európai színtéren, sőt világszinten képes észrevétetni magát. A budapesti Lengyel Intézetnek hála, mi sem maradunk le semmiről, Namysłowski mellett még négy zenekart léptettek fel a mostani – immár ötödik – jazzfeszten, melynek előzményei is szerteágazóak. De amikor Namysłowskitól azt kérdeztem, hogy mitől ilyen különleges a lengyel jazz, meglepő választ adott: „Nem vagyok biztos benne, hogy létezett eddig erőteljes vagy különleges lengyel jazz, de azt gondolom, hogy a nagy kiugrás hamarosan bekövetkezik. Elképesztő mértékben jönnek fel a tehetséges fiatalok. Régóta tanítok, és el sem hiszem, hogy mennyi tehetség van. Úgy vélem, ők fogják igazán különlegessé tenni a lengyel jazzt.”

Ezt bizonyítandó Namysłowski négy fiatalabb társával érkezett, akikkel már egy ideje együtt játszik, bár nem feltétlenül állandó felállásban. (Ezzel volt magyarázható a komikus tévesztés, hogy Sławek Jaskułke ült a zongoránál, de helyette egy régebbi zongoristája, Sławomir Kulpowicz nevét konferálta fel.) „Általában állandó a kvintettem, régóta játszunk együtt, de természetesen vannak cserék, helyettesítések, mert mindig elengedem a zenészeimet, ha fontos dolguk van. Viszont Jacekkal ezt nem tudom megtenni – mondta Namysłowski a fiára utalva. – Egyébként is kevés a pozanos, ez egy elég ritka hangszer, de olyat nem is találnék, mint amilyen ő.”

A koncerten az „eltévesztett” Jaskułke mellett valóban Jacek – aki már saját zenekarával is járt nálunk – jelentette azt a pluszt, amellyel Namysłowski nemcsak a fiatalok rátermettségét tudta demonstrálni, de időtálló szerzeményeinek árnyalt megszólaltatását is, mert ne feledjük: a szaxofonos szerzőként már régóta klasszikus.

„Vegyesen játszunk mostanában a fellépése­ken régi és új számaimból, de azért elsősorban újakat. Nem vagyok hajlandó játszani a Kujawiak Goes Funkyt, sem a Schmalztangót, sem a Winobraniét, de lassú Western Balladot igen” – mondta a repertoárról, és a Świr Na Lewo, Świr Na Prawo című száma mellett éppen ez volt a BMC-beli gálakoncert fénypontja. Közben úgy tűnt, hogy a 78 éves mesternek már nemcsak a szólók számítanak, de az is, hogy szinte karmesterként vezesse zenekarát. Mintha a múltból a jövőbe tartanának.

Budapest Music Center, november 9.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.