A kronológiát követő szerkesztés jóvoltából a színpadon rögzített és inkább beszélt, mint énekelt darabok mindkét korongnak a végére jutottak, ami törésmentes ívet ad a zene folyamatának. A két lemez két korszakot jelöl: az első a grandiózus USA I-IV. periódusa, a másik az annak lezártával nyitott új lap, teljesen új előadásokkal, melyekben a korábbiaknál több a dallam (az USA után énekelni kezdett tanulni, s újonnan felfedezett hangja igazi melódiákat hívott elő). Ki van ez találva rendesen, mint minden, amit Laurie Anderson csinál. A jégtéglába fagyasztott korcsolyacipőben előadott utcasarki hegedűkoncertjeitől (a jég elolvadtával értek véget) a preparált (önműködő, világító, beszélő) hegedűin és az emberi arcról készített filmjén keresztül a történetekig, amiket mesél ("millió történet van a meztelen városban, de senki nem emlékszik, melyik az övé"). Lehetne sorolni, betelne velük az újság, de a könyvében minden olvasható (Stories From The Nerve Bible - A Retrospective 1972-1992).
H
Laurie Anderson abszolút magától értetődő módon hat egyszerre több szinten, könnyen meg is lehet szeretni ezért. Lemezről lévén szó, hagyjuk a vizualitást (koncertfilmje, a Home Of The Brave klasszikus a maga nemében, színpadi műsorai a legapróbb részletig kidolgozott, ragyogó látványt nyújtanak, közülük kettőt Budapestre is elhozott).
De ott a zene. Egyszerűen jó hallgatni, ahogy egymásra következnek a hangok, minden a helyén, és mégsem lehet biztosra tudni, mit hoz a következő perc. Eszményi példája annak, milyen sok lehet a kevés, mennyire hatásos az egyszerű. De ha szükséges, megpakolja gitárral, dobbal, fúvóssal, kórussal, táncos ritmusokkal. És akkor a hangjáról még nem beszéltünk. Erről a lágyan artikuláló, dallamosan beszélő, intelligens emberi hangról. Ami szerepek sokaságát képes alakítani, lehet üzenetrögzítő, lehet buta liba, filozofikus humorú előadó, férfi, nő, akárki.
És persze a szövegek. Amelyek, főleg ha nem anyanyelved az angol, megdolgoztatnak. E nélkül is élvezhető, de ha az ember elvégzi a munkát, fordít, értelmez, utánagondol, és felfogja, miről van szó, még inkább a magáénak érzi. Lesz, amit könnyebben ért meg, lesz, amit nehezebben, lesz, amit soha, de ez is belefér.
Végül, és ez már személyes, Laurie Anderson egy aranyos ember.
H
Az antológiával lezárt egy hosszú korszakot. A következő fejezetet Herman Melville XIX. századi regényével, a Moby Dickkel indította. Csinált belőle tavaly egy színpadi műsort (Songs And Stories From Moby Dick), jön majd a lemez is. Úgy kezdődött, hogy felkérték, segítsen felkelteni az amerikai középiskolások olvasási kedvét. Aztán komolyan ihletet kapott. Örök magyar hallgatók, jövőre talán felvehetjük ezt a stúdiumot is.
Szőnyei Tamás
