"Egy vagyok a közönségből": Lagzi Lajcsi

szerző
Legát Tibor
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Astúdió pontosan olyan, mint a filmekben, amikor tévéfelvételt ábrázolnak. Kiismerhetetlen nyüzsgés, gyereksereg, készülődő szereplők, stáb. A színpadon már karácsony van, három feldíszített fenyőfát, meleget árasztó kandallót, "polgári" hangulatot idéző ósdi bútorokat láthatunk, a háttérben szán. A reflektorok a szeretet fényeit jelenítik meg. Az egyik karácsonyfa mögül Szandi bukkan elő, dalra fakad. Eközben a művészváróban táskamagnóból szól a zene, és a tánckar próbál, míg az egyik sarokban a V. I. P. együttes, a másikban meg Bangó Margit és családja fogyaszt. Ami igazán meglepő, az a béke. Hihetetlen, nincs anyázás, ordítozás, feszültség, mindenki végtelenül kedves és türelmes, pedig ez már zsinórban a tizenharmadik Dáridó-felvétel, az előző nap például szilveszter volt, a Kongresszusi Központban forgattak.

Astúdió pontosan olyan, mint a filmekben, amikor tévéfelvételt ábrázolnak. Kiismerhetetlen nyüzsgés, gyereksereg, készülődő szereplők, stáb. A színpadon már karácsony van, három feldíszített fenyőfát, meleget árasztó kandallót, "polgári" hangulatot idéző ósdi bútorokat láthatunk, a háttérben szán. A reflektorok a szeretet fényeit jelenítik meg. Az egyik karácsonyfa mögül Szandi bukkan elő, dalra fakad. Eközben a művészváróban táskamagnóból szól a zene, és a tánckar próbál, míg az egyik sarokban a V. I. P. együttes, a másikban meg Bangó Margit és családja fogyaszt. Ami igazán meglepő, az a béke. Hihetetlen, nincs anyázás, ordítozás, feszültség, mindenki végtelenül kedves és türelmes, pedig ez már zsinórban a tizenharmadik Dáridó-felvétel, az előző nap például szilveszter volt, a Kongresszusi Központban forgattak.

"Ez a módszer a megszokott. Most tizenkét hétre megvagyunk, sőt dobozban vannak szeptemberi felvételek is, amelyek nem kerültek még adásba. Az aktuális műsorokat - például ezt a karácsonyit - viszont nem tehetjük félre, azonnal el kell sütni" - mondja Varga Krisztina, a Dáridó-produkció egyik szervezője.

A rutinos-békés hangulat csak akkor változik valamennyire, amikor megérkezik Lajcsi. Mindenkihez van egy kedves szava, jattol, autogramokat oszt, mindezt olyan természetességgel, olyan hitelesen, hogy egy pillanatra sem gondolunk arra: voltaképpen a magyar szórakoztatóipar legfontosabb figuráját látjuk. Sokkal inkább a jópofa telekszomszédra emlékeztet, aki, ha kell, megbütyköli a fater Skodáját, akinek mindig van otthon házipálinkája, a hétvégi bulira pedig mindenkit szeretettel vár. Aki a legjobb rendőrvicceket tudja.

"Nem lesz Dáridó-szignál. Karácsony van, nem?" - mondja már a színpadon állva, zokniban, aztán énekelni kezd, majd a dal végén rohan köszönteni a sztárvendégeket.

A lakodalmas rock aranykora

1989 táján joviális fiatalember bukkant fel egy tévéreklámban, és azt mondta: "Van szerencsém, s önnek is lesz, ha kazettát Lajcsitól vesz." Eközben a "van nekem egy csíkos gatyám, benne hordom a ceruzám" kezdetű dal szólt, a szerencse pedig onnan jött, hogy a kazettával mindjárt egy Mercedes típusú személygépkocsit lehetett nyerni. Egy olyat, amire nagy piros masnit fényeztek. Azóta eltelt több mint tíz év. Lagzi Lajcsi 1989-ben persze már király volt, a fél ország rajongott érte, hiszen egy olyan műfaj - a lakodalmas rock - sztárja lett, amelynek sikerült még a hagyományos magyar nótát is a padlóra küldenie, és milliós nagyságrendű, korra és nemre való tekintet nélküli rajongótábort maga mögött tudnia. A lakodalmas rockot ennek ellenére "agyonhallgatták", a műfaj ugyanis egyszerűségével, közönségességével maga volt a kultúrpolitikai botrány, zenészek és esztéták siránkoztak, hogy "itt a világvége", a lemezkiadók pedig úgy vágták ki Lajcsit és a többieket, mint a taknyot.

A világvége elmaradt, az ügyesebb lakodalmas előadók viszont megtollasodtak abból, hogy saját maguk adták ki kazettáikat. Milliós mennyiséget sikerült eladniuk országszerte. Igaz, nem a lemezboltokban, hanem piacokon és vásárokon. Jól jellemzi az akkori helyzetet, hogy szinte teljesen követhetetlenné vált, melyik kiadvány eredeti és melyik hamis, ráadásul akkoriban a szerzői jogvédő sem állt még a helyzet magaslatán, hiszen a kazettákon szereplő dalok zeneszerzőinek, szövegíróinak az érdekeit csak módjával tudták képviselni. (Jellegzetes történet a nyolcvanas évek végéről, hogy - éppen a jogdíjfizetést elkerülendő - egy kiadó maga hamisította saját kiadványát.)

Kétségtelen, hogy a műfajon belül a legnagyobb sikereket Lajcsi érte el, az ő kazettáiból fogyott a legtöbb, ráadásul pikáns ízt kölcsönzött sikereinek, hogy ő olyan zenész, aki Zeneakadémiát végzett. Ennek ellenére egészen 1997 szilveszteréig lenézett figurája volt a magyar könnyűzenei életnek. Ekkor azonban megkapta élete nagy lehetőségét, a TV 2 szilveszteri műsorát, amely a Dáridó címet viselte. Egy csapásra minden megváltozott.

Hivatásomat teljesítem

Lajcsi, akit egyébként senki sem szólít így, a stúdióban inkább a Lalizás és a Lajosozás megy, így emlékszik a kezdetekre: "A főiskola után már kiálltam az utcára zenélni. Akkor kaptam a közönségtől egy olyan biztatást, ami a mai napig meghatározó számomra. Mindig is tudtam, hogy amit csinálok, nem klasszikus zene, mégis úgy gondolom, hogy a hivatásomat teljesítem. Hülye hasonlattal: jobb, ha valaki pletyka-lapot olvas, mint ha nem olvas semmit, mert aki ismeri a betűt, az nem analfabéta. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én a könnyed szórakoztatást választottam, és egyáltalán nem érdekelt, hogy pfujoztak, hogy anyáztak például a Zeneakadémián. Nem érdekelt, mert még szó sem volt tévéműsorról, amikor már két és fél millió kazettát eladtak az én hangommal. Persze lehet, hogy a sikeremnek éppen az volt a titka, hogy én amolyan tiltott gyümölcsnek számítottam, mivel nem szerepeltem se a rádióban, se a tévében. Pedig 1989-től házaltam a közszolgálati televíziónál. Semmi mást nem akartam, csak egyetlenegy adást. Nem kértem érte pénzt, semmit. Be akartam bizonyítani, hogy én, a körön kívül álló, fiatal gyerek is képes vagyok sikeres műsort csinálni. Nem rúgtak ki egyből, az ötlet tetszett a Hankissnak, az intendánsoknak, de mire odajutott a dolog, hogy elkezdhessük az egészet, megváltozott a leosztás, azoknál a véleményem szerint korrupt osztályoknál kötöttem ki, ahol csak azt nézték, hány százalék megy zsebbe. Mivel ebben nem vettem részt, műsor sem lett. A dolog akkor kezdett komolyra fordulni, amikor megismerkedtem Tolvaly Ferenccel, aki ma a TV 2 műsorigazgatója. ´ azt mondta, hogy ha lesz csatornájuk, a Dáridóra nagyon komolyan számítanak. Persze ez akkor olyan álomnak tűnt, mint a hetvenes években a világútlevél. Hogy kereskedelmi tévé? El sem tudtam képzelni, milyen lehet az."

Háttér

A Dáridó első adását 1997 szilveszterén látták a tévénézők, a szereplők között volt az akkor még tévékettős Vágó István, a meteorológus Varga Lajos, megjelent Korda György, Kovács József és Szandi is. Ekkor már eldöntött dolog volt, hogy a Dáridó rendszeres műsor lesz a TV 2-n, bár eleinte havonta csak egyszer. Ám a minden várakozást felülmúló nézettségi mutatók hatására ma már heti rendszerességgel látható péntek esténként. A stúdió közönsége pedig fizet, hogy eljöhessen egy-egy felvételre. Folyamatos a telt ház.

"A hatalmas sikernek köszönhetően ma már szinte mindenben Lajcsi mondja ki az utolsó szót, de közben a Dáridó-stáb szinte semmit nem változott. Nincsenek műhelytitkok, nincs hatalmas apparátus, a tervezés, a felkészülés szinte kisipari módszerekkel zajlik ma is. A produkció előkészületeit egy szűk csapat végzi. Hárman-négyen vagyunk a Lajos körül, akik segítjük a szerkesztést és a daloknak a kiválasztását. Vannak tematikus blokkok - például latin, orosz, francia -, ezekhez megfelelő előadókat keresünk, de természetesen megkeresnek bennünket a lemezkiadók is. Minden műsorban igyekszünk új arcokat bemutatni. Sok az önjelölt is. Szeretnénk a Lajos válláról levenni a terhet, például én hallgatom meg a beküldött anyagokat, és neki már csak az általam megszűrt dolgokat kell meghallgatnia. Az elején még előfordult, hogy egyes művészek elutasították a felkérésünket azzal, hogy márpedig a Dáridóban ők nem lépnek fel, de ma már ilyesmi nem fordul elő. A műsornak akkora a nézettsége, és olyan promóciót biztosít, hogy az előadók szinte könyörögnek azért, hadd szerepelhessenek. Van például egy fiatal zenekar. Bemutattuk őket, és ezzel heti ezer darabbal nőtt a lemezeladásuk" - mondja Varga Krisztina.

Lajcsi megszokta, hogy mindent egyedül csinál. "Annak idején a kazettáimat nem forgalmazta senki, azt mondták, a Lagzi Lajcsi ciki. Erre mit tudtam csinálni? Az öcsémmel egy céget. A Dáridóval az a helyzet, hogy a marketinget a TV 2 végzi, de a szervezést én. Nincs is szükség arra, hogy nekem különböző szakemberek adjanak tanácsokat, hiszen ott van a közönség. Évente megcsinálok száz-százhúsz bulit, állandó kapcsolatban vagyok velük, és ők megmondják, mit kell csinálnom. Emlékszem, egyszer betanultam valami koreográfiát, de a közönség azt mondta: Lajcsi, ne ugráljál! Nagyon sokat foglalkoztam a nézettséggel, elemeztem a számsorokat. Az volt a célom, hogy olyan adást készítsünk, amivel mindenkit kiszolgálunk. Ma eljutottunk idáig, de hozzá kell tennem, hogy három év alatt a Dáridó szerkezete nagyon megváltozott. Ma már alig van mulatós zene a műsorban. Nyitottunk a fiatalok felé, tehetségkutatókat rendezünk, mert engem ugyan nem segített senki, de én úgy vagyok vele, ha már itt van ez a lehetőség, akkor szeretném kinyitni a dobozt. Miután tanult zenész vagyok, belülről tudom megállapítani egy bizonyos produkciónak az értékét. Mi valóban nem mindig az értéket nézzük, de azért igyekszünk minden műsorba becsempészni zenei gyöngyszemeket is. Mikor néznék meg különben hárommillióan a Rachmaninov-zongoraversenyt?."

Olyan egyszerű

Vannak, akik a Dáridó semmihez sem hasonlítható sikerét abban látják, hogy jelenleg Lajcsi az egyetlen olyan figura a képernyőn, akit mindenféle fenntartások nélkül hitelesnek fogadnak el a nézők. Ez lehet az oka, hogy a konkurencia hasonló műsorai sorra buknak meg, hiszen Koós Jánossal és pláne Zámbó Jimmyvel azért nem olyan könnyű azonosulni. Jancsó Miklós, aki legutóbbi filmjeiben szerepeltette, abban látja a titkot, hogy "Lajcsi az alkata, a karaktere miatt optimizmust sugároz. Velünk is rettentő kedves és barátságos volt, és valószínűleg mindenkivel az. Ez pedig még a kis képernyőn is átjön, az emberek érzik. És ez az, amit mások nem biztos, hogy utána tudnak csinálni."

Lajcsi hasonlóképpen gondolja. "Én egy vagyok a közönség közül. Kerülöm a sztárallűröket, nem látsz rajtam aranyakat, egy mikrobusszal járok. Voltak persze nekem is hülye időszakaim, volt nekem 500-as Mercim, de rájöttem, hogy nem fontos. Vannak bizonyos dolgok, amin az embernek túl kell esnie. Én a sikert kizárólag a közönségnek köszönhetem. Nem vagyok egy nagy énekes, nem vagyok egy hőstenor, de úgy tudom elénekelni a dalokat, hogy velem együtt énekelhessék. Velem nyugodtan nótázhatnak, ugyanakkor én vagyok az a szórakoztató zenész, akit lehet szeretni, aki egy kicsit esendő, aki néha elrontja a szöveget."

Lajcsi titka csupán annyi, hogy egy vidám pali, aki szeret enni, mulatni, akit nem zavar a súlytöbblet, aki állandóan mosolyog. Ilyen egyszerű az egész, hiszen a nézők nagy része is csak ugyanezt szeretné: enni, nótázni, örülni. Egyenes, őszinte dolgokat. Amiken nem kell tépelődni, felháborodni, gondolkodni.

H

A kárcsonyi adás fénypontjához érkezünk. A színpadon Bangó Margit és egy csapat roma muzsikus énekli a Mennyből az angyalt. Könnyek a szemekben, szinte túlharsogják a playbacket. Ha mindezt egy "hivatalos rendezvényen" látom, olcsó hatásvadászatnak, kisebbségi píszí-vircsaftnak tartanám. Itt azonban máshogy fest a dolog.

Legát Tibor

szerző
Legát Tibor
publikálva
2000/51. (12. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...