Épület: Városi tájépítészet (A Budapest Sportaréna)

szerző
Szentpéteri Márton
publikálva
2003/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

ASkardelli György és Potyondy Péter tervezte épület reprezentatív sportberuházás; egy olyan új építészeti együttes, amely - méreténél fogva esztétikai értékétől függetlenül is - érdemben határozza majd meg a főváros hazai és külhoni imázsát, akárcsak Finta József Duna-parti szállodái például, vagy a Vár, az Országház, az új Nemzeti, Rajk László Lehel téri piaca, a SOTE-toronyház vagy épp a Hősök tere. A szimbolikus beruházásoknál idehaza kifejezetten obligát politikai cirkusz okai is nyilván a BSA e kitüntetett szerepében keresendőek. Ha nem is a környéket elsőként sportnegyeddé varázsoló diktatúra módján, de természetesen a mai kormányoknak sem mindegy, ki építi fel az ezredforduló leglátványosabb épületeit. A kívülálló számára meglehetősen elkeserítő

ASkardelli György és Potyondy Péter tervezte épület reprezentatív sportberuházás; egy olyan új építészeti együttes, amely - méreténél fogva esztétikai értékétől függetlenül is - érdemben határozza majd meg a főváros hazai és külhoni imázsát, akárcsak Finta József Duna-parti szállodái például, vagy a Vár, az Országház, az új Nemzeti, Rajk László Lehel téri piaca, a SOTE-toronyház vagy épp a Hősök tere. A szimbolikus beruházásoknál idehaza kifejezetten obligát politikai cirkusz okai is nyilván a BSA e kitüntetett szerepében keresendőek. Ha nem is a környéket elsőként sportnegyeddé varázsoló diktatúra módján, de természetesen a mai kormányoknak sem mindegy, ki építi fel az ezredforduló leglátványosabb épületeit. A kívülálló számára meglehetősen elkeserítő

politikusi tusakodás

ugyanakkor a lényegről tereli el a figyelmet, arról az épített környezetben manifesztálódni képes civil büszkeségről, amely olyannyira hiányzik az Európai Unió kapujában álló pesti polgároknak is. A nyilvánosságnak éppen azért van óriási szerepe az efféle ügyek alakításában, mert kies hazánkban manapság az esetek túlnyomó többségében a városlakóknak - beleértve bizony az újságírókat is! - szinte semmilyen beleszólási lehetőségük sincs környezetük alakításába, a fejük fölött zajló ingatlanmachinációk tényleges mivoltáról pedig még csak sejtésük is alig-alig van.

A kortárs zsurnálkritikus egyik legnagyobb dilemmája, hogy ítélete tárgyát amannak hosszú hatástörténetében csak meglehetősen pontszerűen szemlélheti, mert nemigen akad módja öt-tízévente visszatérni egykori témájához. Pedig rendkívül izgalmas volna megfigyelni, hogyan felejtődnek el az adott épület megszületésekor még látványos közéleti viták, miközben az architektúra újabb és újabb jelentéseket vesz fel a maga mindig változó történeti kontextusában. Ki az, akinek mostanság az aréna révén eszébe jut például a Rákosi-éra nagyszabású sztahanovista demonstrációja, amely a Puskás (korábban Nép-) Stadion és környékének szocreál "városi táját" (urban landscape) megteremtette? Márpedig a Skardelli György és Potyondy Péter (Közti Rt.) tervezte új csarnok környékének Skardellitől és a szintén "köztis" Gáspár Lászlótól, illetve Lázár Ferenctől származó rendezési tervében megmutatkozó újszerűség csak hiányosan érthető meg ezen előzmények nélkül. Az ugyanis nem kérdés, hogy

a terv igazi bravúrja

éppen az immár számtalan metaforával - kavics, discman, cápafej, teknőspáncél, békalencse, szkarabeusz, csészealj - illetett aréna és az azt övező, az utcaszint fölé emelt plató együttese által formált építészeti tájban keresendő. Abban a kompozíciós egységben, amely a hazai építészeti gyakorlatban szinte példátlan módon pusztán néhány markáns szobrászi gesztus monumentális felnagyításaként is értelmezhető. Az aréna a maga biomorf alakjával lényegében az 1999 decemberében leégett Budapest Sportcsarnok helyén épült fel, pozíciójával éppúgy nem írva felül tehát azt a Népstadion félkaréjban futó torzója és a dromosz tengelye által kijelölt klasszicizáló térkompozíciót, amely kétségtelenül a Rákosi-rendszer megalomániájának egyik legszembetűnőbb építészeti látlelete volt, mégpedig a "kis ország, de élenjár a sportban" szlogen jegyében. Kevesen tudják azonban, hogy nem csupán az egykori Népstadion maradt torzóban, de a szocreál talán legnagyobb szabású, a stadionhoz kötődő urbanisztikai utópiája is csupán töredékében valósult meg. Ez az Albert Speer Berlinétől sem idegen hatalmas, népsportos lendületű, ekképp tehát a korszakban nem kevésbé paramilitáris mozgósítási hálózat álma volt, amely a Népstadiontól kiinduló metróvonal mentén kiépülő megállóépületekkel egyetemben valóban gigászi, városnegyedeken átívelő architektúrát valósított volna meg. E részleges megvalósulás jeleként a végül felhúzott Népstadion állomás mind ez idáig bizony jócskán elkülönült a szomszédos sportkomplexumtól, semminő mód nem alkotott azzal építészeti értelemben vett egységet. Igaz, az egyébként nem értéktelen állomásépületet a jelen átalakítások során is meghagyták a maga slampos-szutykos állapotában, mégis a homokba fúródott üvegszilánkokat mímelő építményektől rakott plató legyezőt mintázó tágas járófelületével immár valóban egységbe fogja az állomást az aréna tömbjével - és persze a Sportszállóval is. Ma már természetesen szó sincs semminő neoklasszicizmusról s a hozzá kapcsolódó szimmetrikus szerkesztésről, az ezredforduló magyar építészei ugyanis dekonstruktív ízű, Zaha Hadid-os formakapcsolatokat hoztak létre a szilánkos struktúrában, kerülvén mindenfajta - nem kívánt asszociációkat is hordozni képes - szimmetriát, ekképp is semlegesítvén minden, a negyedre korábban ráerőszakolt jelentéstartalmat.

Igazán nem szeretnék ünneprontó lenni, de le kell szögeznem, Skardelliék megoldása - legyen bármennyire is progresszív -

korántsem tökéletes

Jelen állapotában például nem tűnik különösebben bizalomgerjesztőnek az épületegyüttes Stefánia úti, illetve Hungária körúti "homlokzata" a leendő buszpályaudvar beállóival. Ezek a városszéli plázák kamionoktól zsúfolt logisztikai szárnyaira emlékeztető nézetek bizony még akkor is nyomasztóak, ha belátjuk, kies buszpályaudvart tervezni nem épp a legkönnyebb feladat - bár a legutóbbi időkben Lázár Antal érdemi példát mutatott fel ezen a téren a Könyves Kálmán körúti buszpályaudvarral. Paradox módon az egyébként bravúrosan kifundált platóval is bajok vannak, igaz, olyanok, amelyek a jövőben még orvosolhatóak. Rendkívül fontos építészeti tett nagy kiterjedésű közteret alkotni egy olyan metropolisban, ahol a legutóbbi időkig ez egyáltalán nem volt érdemi szempont a városfejlesztésben. Már csak ezért sem érthető, hogy a tervezők miért nem szántak nagyságrendekkel több zöld felületet abba a ma még igencsak kietlennek mutatkozó, gránitborítású közegbe, amely szilánk alakú épületeivel, illetve rideg horizontzáró tüskéivel eleve élettelen, urambocsá´, marsbéli tájat formál.

Szentpéteri Márton

szerző
Szentpéteri Márton
publikálva
2003/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...