Magyar Narancs: Most Pesten vagy, de nemrég érkeztél Brüsszelből. Hol vagy most inkább otthon?
Mózes Tamara: Attól függ, melyik időszakot nézzük. Most néhány hónapot Belgiumban voltam, de sokat ingázom. Az elmúlt időszakban a brüsszeli zeneakadémia posztgraduális jazztanárképzésén vettem részt.
MN: A Zeneakadémián végeztél klasszikus zongora szakon, azután jazzéneket tanultál Párizsban, majd mesterfokon Antwerpenben; Brüsszelben az angol Pete Churchill mellett tanultál és dolgoztál.
MT: Igen, a tanulmányok mozgattak, de nagyobb látószögből nézve minden a tapasztalatszerzésről szól, amit megélünk, beépítünk közben. A különböző országokban egész más dolgokat lehet tanulni, és mivel előadóművész vagyok, az csak az egyik fele, ha bemegyek az órákra, vizsgázok vagy diplomázok. Minden hat rám, amit magam körül látok, az építészettől kezdve az emberek mentalitásáig. Minden országgal változik kicsit az én személyiségem is, és tágul a horizont.
MN: A zenére is érvényes, hogy annyi embert érsz, ahány nyelvet beszélsz?
MT: A jazzműfaj igen tág kategória, rengeteg mindent bele lehet emelni, pont ez az, amit szeretek benne. Valamennyire specializáltam is magam erre; az érdekel, hogy hogyan tudok különböző stílusokat ötvözni, gyurmaként formálni és valami koherens dolgot létrehozni belőlük. Nevezhetjük ezt a passziómnak is.
MN: Igaz, hogy a jazzben határoztad meg magad, de a honlapodon további hat műfaj alá vannak besorolva a felvételeid, a pop-jazztől kezdve a népzenei feldolgozásig. Ugye a kiadásra váró lemezed népdalokra koncentrál?
MT: Igen. A címe Cross Folk, magyarul azt az alcímet adtam neki, hogy Kilenc népdalos átutazás. A tételek egymásból következnek, egy-egy nép dallamait bontják ki, amelyeket eredeti nyelven énekelek. Összesen hét nyelven: angolul, franciául, olaszul, norvégül, örményül és magyarul, egy pedig az olaszhoz közel álló francia dialektusban szólal meg, Auvergne tartományból. Ez egy zenei utazás, amit a hallgató szubjektív érzelmi tartalommal tölthet meg. Szólóalbum énekre-zongorára, plusz looperre, az énekszólamok sokszorozásához. A népdalokat a saját zenei ötleteimre építve közelítettem meg, az anyag egy része improvizáció. Az utazás olyan értelemben is megvalósul, hogy amikor koncerten játszom, alkalomtól függően variálom a tételek sorrendjét. A lemezt Brüsszelben vettem fel.
MN: Aki figyeli a pályádat, tudja, hogy a belső késztetéseidet követed. Ez a közönségnek jó, de a lemezkiadóknak nem annyira, mert nehéz besorolni. Zongorista-énekesnőként határozod meg magad a jazz műfajában, de ez most inkább egy világzenei produkció.
MT: A zenei anyagra mondhatjuk, hogy nagyrészt world music, de ez is nagyon tág kategória. Ha azt jelenti, hogy népi dallamok más zenei kontextusban jelennek meg, akkor igaz rá. De az improvizatív hozzáállás meg a hangzás egyértelműen a jazzre utal. Azaz mindkét kategóriába beleillik. Úgy is fogalmazhatok, hogy a legkülönbözőbb zenei elemekből a saját fejem szerint építkezem.
MN: A Prae-ben azt írták rólad egy értő kritikában, hogy „párbeszédszerű” a produkciód. Sokszor szerepelsz duóban, néha trióban, de ez arra is vonatkozhat, hogy még a szöveg nélküli szólóelőadásaid is dialógusszerűek, bennük van a másik jelenléte: a közönségé, a dal megszólítottjáé. Ha a járvány nem szól közbe, Nagy Jánossal léptél volna fel áprilisban a Zeneakadémián. Régi, sikeres duótokkal ki tudtok lépni a szokásos, „zongoristák párbeszéde” skatulyából?
MT: Jancsával régóta ismerjük egymást, sok éve játszunk együtt, valóban arra törekszünk, hogy zenekari hangzást hozzunk létre, körbepakoljuk magunkat billentyűzetekkel, ő három előtt ül, én néha kézbe fogok egy keytart is, ami egy gitárként tartott billentyűzet. Az a cél, hogy zenei rétegeket úgy tudjunk egymásra helyezni, egymás között elosztva, hogy a közönségnek komplex élményben legyen része. Nem teljesen tudatos, de ha belegondolok, mindig rámegyünk a zenei meglepetésekre. Nem tervezzük meg az új, meghökkentő pillanatokat, de működik élőben, mert Jancsa nagyon gyorsan reagál, és én is nagyon figyelek az adott pillanatra, így gyorsan tudjuk dekódolni egymás üzeneteit, ötleteit. Erre a folyamatra könnyen rá tud csatlakozni a közönség. Sokan mondják nekünk, hogy mennyire egymásra vagyunk hangolva, könnyed az együttjátékunk. Tény, hogy emberileg is jól kijövünk, mivel ő is nagyon sok zenei műfajban otthon van, igazi zenei Jolly Joker. Ami pedig a fellépést illeti, azt egyelőre egy szeptember végi időpontra tettük át.
MN: Az online jelenléted alapján úgy látom, hiába várunk majd arra, hogy pongyolában, papucsban ülj a laptop kamerája elé. Mondhatjuk stratégiának, hogy a megformált, végiggondolt, előkészített dolgokat preferálod, és ezt a nehéz időszakot is ennek megfelelően éled át?
MT: Jól látod, de nem nevezném stratégiának, mert nem áll mögötte egy döntés. Úgy érzem, hogy az embereknek inkább arra van szükségük, hogy felemelő, koncentrált dolgokat kapjanak, abba tudjanak kapaszkodni. A kevesebb az néha több, ez szerintem most is érvényes. Nincs rá igényem, hogy mindig láttatva legyek, vagyis nem az a lényeg, hogy én mennyire látszom. Biztos azért vagyok zenész, mert hiszek a zene felemelő erejében.
