„Kevéssel a Puritánok motívumának belépése előtt egy húr elszakadt. A hangoló azonnal megjelent, hogy eltávolítsa, de nem járt sikerrel. Mivel a húr egyébként semmi mást nem zavart a zongorában, folytattam a játékot, csakhogy a hangoló közben nem hagyta abba a teljesen eredménytelen matatást a húrral. Két vagy három alkalommal is szóltam neki, hogy menjen, hagyja úgy. A derék hangoló ezt nem hallotta meg, így elvesztettem a türelmemet, és zongorázás közben erősen rácsaptam a kezére. A csattanás az egész teremben hallható volt. A közönség néhány rosszindulatú tagja szerette volna, ha abbamarad a taps, ami a téma megjelenésekor tört ki. A hallgatóság két táborra oszlott, a hangoló visszatért a kulisszákhoz. Ennek tudatában felkeltem, szembefordultam a közönséggel, és megkértem a hangolót, hogy vigye el a zongorát, s hozassa a másikat, amely ott állt készenlétben. Ez két percen belül meg is történt. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elfeledtesse a rossz érzést, amit a csattanás okozott…”
1839-ben, Liszt Ferenc egyik trieszti fellépésén alakult ily mozgalmasan az este, s a főszereplő beszámolójából rögvest kitetszik, mi minden lenne elképzelhetetlen a világ koncerttermeiben ma, 181 esztendő múltán. Veszekedés a pódiumon, két táborra szakadt közönség, egy új téma megtapsolása… Mára jószerint egyetlen kérdés dönt a hangversenyek obligát szolid vagy zajos sikeréről: megtartják-e az adott koncertet? Igaz, az idén ez a kérdés valósággal az elevenünkbe vágó, s így abban sem lehetünk kétely nélkül bizonyosak, hogy Liszt Esz-dúr és A-dúr zongoraversenye vajha felhangzik-e a Concerto Budapest programjain, méghozzá a kiváló Borisz Berezovszkij szólójával (Zeneakadémia, november 8. és 9., fél nyolc)? Bizakodjunk, ahogyan hő reménység él bennünk azzal kapcsolatban is, hogy sor kerül majd jövő csütörtökön Várdai István és Víkingur Ólafsson (képünkön) közös kamaraestjére is, amelyen Debussy, Beethoven, Janáček és Brahms művei sorjáznának elénk (Nemzeti Hangversenyterem, november 12., fél nyolc).
Valamelyest magabiztosabban ajánlhatjuk az elkövetkező napokra azokat a koncerteket, amelyeken hazai nagyság zongorázása várható. Ilyen lesz például Bogányi Gergely tavaszról elhalasztott szólóestje, amelynek programját Bartók, Debussy és Chopin darabjai alkotják: az Allegro barbarótól a Boldog szigeten át mazurkákig és keringőkig (Zeneakadémia, november 10., fél nyolc). S éppígy bizakodással várhatjuk a MÁV Szimfonikus Zenekar egynemű Beethoven-koncertjét is, amelynek középső száma a G-dúr zongoraverseny lesz – a nagy Ránki Dezső szólójával (Zeneakadémia, november 12., fél nyolc).
Végül ajánljunk még két koncertet fiatal magyar karmesterek vezényletével, a közeli jövőt kémlelve. A vasutaszenekar vasárnapi matinéját, amely a félelem és a meglepetés témakörében kínál majd könnyen megkedvelhető muzsikákat, Dobszay Péter fogja dirigálni (Fesztivál Színház, november 8., tizenegy óra). A Szolnoki Szimfonikus Zenekar dús Beethoven-programjának karmestere pedig a 25 esztendős Rajna Martin lesz (Zeneakadémia, november 11., fél nyolc). Már persze csak akkor, ha itt és egyebütt az események nem teszik haszontalan és eredménytelen matatássá jelen ajánlónkat.
