Ex-Living Colour Night

szerző
- bogiszól -
publikálva
1997/46. (11. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az énekes kivételével együtt volt az egykori Living Colour teljes gárdája, más kérdés, hogy a bécsi programfüzet külön koncertként hirdette a Vernon Reid & Mistic Science és a Jungle Funk fellépését. Doug Wimbish neve mindkét zenekar mellett fel volt tüntetve; ő az én kedvenc basszistám. Kétszer már volt hozzá szerencsém; pár éve a Dub Syndicate, majd tavaly a Little Axe turnéján - az ember sokáig hurcol egy ilyen élményt.

Az énekes kivételével együtt volt az egykori Living Colour teljes gárdája, más kérdés, hogy a bécsi programfüzet külön koncertként hirdette a Vernon Reid & Mistic Science és a Jungle Funk fellépését. Doug Wimbish neve mindkét zenekar mellett fel volt tüntetve; ő az én kedvenc basszistám. Kétszer már volt hozzá szerencsém; pár éve a Dub Syndicate, majd tavaly a Little Axe turnéján - az ember sokáig hurcol egy ilyen élményt.

De azért volt egy kis lutri. A Jungle Funkról még a külföldi terjesztők sem hallottak, promócióval sem párosult a bemutatkozása, benne volt a pakliban, hogy "vendégként" csak úgy bemelegít Reid előtt.

De hál´ isten az övé volt a fő idő. A Mistic Science persze igen korrekt előzenekarnak bizonyult, Reid a tavalyi Mistaken Identity című szólóalbumát adta elő egy dobos, egy billentyűs, egy DJ és egy rapper közreműködésével. Besorolhatatlan, hibrid muzsikát játszottak, mely után valami dzsesszes utóíz maradt.

Aztán a Jungle Funk következett. A két dzsungelharcos, Will Calhoun és Wimbish két órán át küzdött. Wimbish hatalmas rastáinak táncával és ufószemüvegével egy őserdőbe csöppent idegen lénynek tűnt, bár ennyi fűbe még a Predator is beleharapott volna. Túlélési technikának a szisztematikus ténykedést választotta: rágyújtott, füstölt, kiköpött, szólózott, rágyújtott, füstölt, kiköpött, szólózott. Valhoun eközben azt bizonygatta, hogy nem véletlenül jelölték három éven át a világ legprogresszívebb dobosának címére. Õ egyébként a dzsessz felől érkezett, Pastoriusszal, Marcus Millerrel, Wayne Shorterrel játszott azelőtt.

A rengeteg dob és a basszus élő drum & basst ígért, de amit kaptunk, annak inkább soul a neve, és ezért VINX a felelős. Ez a vigyorgó grizzly maci. Énekes, perkás, dalszerző, húsz évvel ezelőtt a Taj Mahal ütőseként kezdte. Ha az USA nem bojkottálja Moszkvát, 1980-ban az év második hármasugrójaként kijuthatott volna az olimpiára. ´84-ben újra nekifutott, de egy sérülés után már csak a zene maradt. Azóta Ernie Watts, Herbie Hancock, Sting, Peter Gabriel, Sinead O´Connor, a Zap Mama és a többi lemezeit/koncertjeit erősítette négy önálló albuma mellett. Egy Stevie Wonder-kaliberű énekes, és ez nem sértés, ott vannak egymás albumain is.

A koncerten már árulták a cím nélküli Jungle Funk-CD-t. Ezen még inkább a soul dominál, még ha a túlvezéreltség miatt nem is a legjobban. Persze bejön, talán csak az a varázs hiányzik, amihez akkor este ott kellett lenni.

- bogiszól -

Bécs, Rockhaus, október 23.

szerző
- bogiszól -
publikálva
1997/46. (11. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra

még több Kultúra...