Zene

The John Spencer Blues Explosion: Acme

Így, a vége felé, a nagy összesítések idején talán nem is annyira kínos megjegyezni, hogy a hetvenes évek egyik legfontosabb popzenei előadója Bryan Ferry volt. Nem is azért, mert zenekarával, a Roxy Musickal zseniális dalokat és fantasztikus lemezeket készített, sokkal inkább, mert elsők között volt az akkori ifjú könnyűiparosok közül, aki külsejében és viselkedésében valami egészen hihetetlen dolgot képviselt: ahelyett, hogy beállt volna a hosszú hajú, idealista woodstocki kommunisták közé, elegáns volt, dekadens és arisztokrata. Ápolt és szép. A lényeg, hogy a hetvenes évek beteges narcizmusát, beképzeltségét, gőgjét David Bowie mellett Bryan Ferry emelte követendő magatartássá, sőt művészetté.

Ahogy a Sexx Laws, ez a tüzes bendzsószólókkal bolondított, elragadó popsláger megnyitja a Midnite Vulturest, az legalább két üdvözlendő dolgot sejtet. Egyrészt, hogy Beck új utakon kavar; másrészt, hogy ezzel továbbra is bőven az általa magasra tolt léc fölött mozog. Nyugodtan haladhatunk tovább.

Tilos Rádió: Night Vibes (válogatás: Palotai, mix: DJ Cadik, Mango)

Azok után, hogy Harangozó Teri a tavalyi Szigeten a vérbe alázta Patti Smitht és a Therapy?-t, az USA kongresszusa egész évben spermafoltokat szaglászott Monica Lewinsky kiskosztümjén, Varnus Xavérnak meg sikerült felküzdenie magát Friderikusz múzsai magaslataira, itt az ezredvégi camp legújabb, jól fejlett példánya: szilveszter éjszaka Bozsik Yvette Kabaré címmel ismét súlyosan terhelt bemutatót celebrált a Kamrában. Alcíméül olyat bírt kitalálni, hogy "elvágyódás két részben".

Az idő száll, mint a veszett fejsze vasfoga, minek köszönhetően a világról alkotott képünk idestova kis híján teljesnek mondható. Hol van az már, amikor a vasfüggöny lyukán sasoltunk a veszedelmes viszonyok felé. Például mára pontosan tudjuk, ki is a Nagy Mogul, az igazi hollywoodi filmes cápa. Ahogy a nóta mondja: "lám a cápa szája tátva, mindenki látja fogsorát...". És, természetesen hollywoodi, fogsorában ott a ménkű nagy szivar, Castro egy ekkoráért még egyszer átúszná a Disznó-öblöt. Csak a láma hogy kerül ide? Az egy Moguliában honos patás lehet, vagy ahogy a régi vicc mondja: Hogy hívják a tibeti futárpostást? Hajtás-patás, noha ez mellékszál.

Aki még nem látott Csehov-előadást, többnyire az is ugyanúgy képzeli el mindet: elegáns katonatisztek beszélgetnek karcsúra fűzött hölgyekkel. Néha sírnak, néha kiabálnak, de az egész mégis szép és őszies, mint egy Agatha Christie-regény. A Jeles-féle kaposvári Három nővér persze más, de az már alig volt Csehov, és a második felvonásban halott eszkimók özönlötték el a színpadot. Szóval: létezik egy általános megegyezés arról, hogy nagyjából miképpen kell a reflektorfényben kinéznie Anton Pavlovics darabjainak.

Nagy József (műsorfüzetek szerint Josef Nadj, belső használatra Szkipe) szinte megszokott, visszatérő vendég lett Pesten. Háromestés vendégszereplése után írni róla így nemcsak a kívülrekedtek cukkolása, hanem készülődés a legközelebbi fellépésre. Mostantól megint játszhatunk. Találgathatjuk, milyen lesz a következő előadás.

India kultúrája mindenki előtt ismert. A diák A kőszívű ember fiai helyett szívesebben olvassa a Kámaszutrát vagy az Anangarangát, a polgári oktatásban tovább tanuló Gandhi és Nehru naplójából nyeri a bölcsességet, míg más egy megvilágosodott gurut választ.

Most azt kellene leírni, hogy Shepp 1937-ben született Fort Lauderdale-ben, drámaíró, költő, tanár, színész, polgárjogi harcos, de azt hiszem, ez most nem érdekes. Ennek az "én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani" attitűdnek persze igenis volt jelentősége a hatvanas években, de nekünk most már csak az a fontos, hogy van legalább tíz olyan albuma, ami nélkül elég szar lenne a világ. Merthogy hősünk amellett, hogy tudós és fekete forradalmár, zseniális tenorszaxofonos.

Ez az év a könyvkiadásban a szótárak éve, megjelentek a klasszikusok: angol-magyar, magyar-angol (az új "Országh"), ugyanez németben (új "Halász"), hamarost itt a francia (új "Eckhardt"). És az igazi szenzáció: a Magyar szókincstár. Az év verseskönyve is tulajdonképpen szó(kincs)tár, Oravecz Imre ötödfélszáz oldalas "töredéke" egy faluregényhez. Az év regénye cím is e könyvé; voltanak persze pompás prózák, ám a szerzők ez évben írták ama nagy regényeket, talán jövőre meg is jelennek. Ha majd Megjött Ézsaiás, Krasznahorkai László már üzent. Tanulmánykötet-kategóriában (nálam) egy további tár az első: Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930-1937, Szabolcsi Miklós tetralógiájának utolsó könyve.

Ne legyenek illúzióink. Az interjúalanyok jó része utálja az újságírókat. Ez még akkor is így van, ha mosolyogva kínálják meg őket kávéval, barátságosan néznek feléjük, és készségesen válaszolnak kérdéseikre. Prétextat Tach, A gyilkos higiéniája című regény író főszereplője az egész emberiséget utálja. Kiváltképp az újságírókat és a nőket. Az újságírónőket meg egyenesen gyűlöli.

A színpad - amely remélhetőleg a leendő Éjszakai Színház színpada is egyben, hiszen miért ne lehetne éjszaka szórakozni járni, színpadi romokon táncolni a város közepén - ügyesen elzárja a kijáratot a nézőtértől. Kezdés után nincs menekvés. Ettől minden néző csendben retteg kicsit, kivéve a rutinos kisurranókat, akik a szellőzőnyílásokat szemrevételezik alaposan. Később, az előadás után, amikor már nem akarok menekülni, ez a színpadgát egy otthonos, lélekmelengető kis szemétdombhoz hasonlít, és itt botlom majd bele egy művéres műpostás-maradványba.