Lemez

Fáj, ha nevet - Scott Walker rémálmai

Scott Walker: Bish Bosch

  • Greff András
  • 2013. február 6.

Zene

Képzeljük el, hogy egy párhuzamos valóságban Bródy János az Illéssel eltöltött, sikerekben felettébb dús esztendők után egyre erősebb, komorabb, ám kevésbé közkedvelt lemezeket készít, így néhány év után behúzott farokkal visszahátrál egészen a kellemetes középszerig. Hosszú évek múlnak így el, majd a 70-es évek végén (egy újabb, rövidke illéses kanyar után) a művésznek egyszerűen nyoma vész. Se híre, se hamva, olyan, mint egy szellem, vagy mint a jeti a hegyen - néhányan mintha látták volna itt-ott, de nem szívesen szólnak róla. Harminc év alatt mindössze háromszor bukkan elő a ködből egy-egy újabb lemezzel a kézben, melyeken öles léptekkel távolodik a klasszikus dalszerzői hagyománytól, hogy végül elfoglalja a helyét egy csak rá jellemző, rémálomszerű, végletesen groteszk avantgárd zenei világ hercegi trónusán, ahol a hagyományos rockhangszereket kiszorítja a húsöklözés csattogása, a míves dallamokat pedig az operás stílt a horrorzenék irányába elhajlító torokgyakorlatok.


Egészen valószerűtlen történet, itt, a mi világunkban mégis pontosan ilyen ívet rajzolt fel Scott Walker, a 60-as évek közepén igencsak népszerű Walker Brothers egykori oszlopa. A kísérletezési szándék Walker részéről már az újra összeállt Brothers utolsó lemezén, az 1978-as Nite Flightson megmutatkozott, de a célállomást megsejteni sem akkor, sem pedig a 84-es, az évtized art-rockjának hatását világosan magán hordozó Climate Of Hunter megjelenése idején nem lehetett még. Ezért robbanhatott akkorát 1995-ben a Tilt, ez az indusztriális zajokból és skatulyázhatatlan audiokísérletekből felépített éjszakai alkotás, amely azért még felvillantott valamit a tradicionális könnyűzenei struktúrákból. A 2006-ban megjelent The Drift és a tavaly decemberben kiadott Bish Bosch azonban már végképp túl van a régi kereteken.

Ám míg ennek ténye és az építkezési metódus kétségtelenül összefűzi ezt a két lemezt, legalább ilyen fontos az is, ami elválasztja őket. Hiszen amíg a Drift végletesen rideg és kietlen kalandot kínált, addig a Bish Bosch világa - a maga vad és kegyetlen módján - sokkal játékosabb. Walker bizarr humora rendre át- és átüt a gyötrelmes látomásokon, akár a zenét figyeljük (például a Corps De Blah fingáskórusát vagy az Epizootics! legeslegvégén felvillanó hawaii folkszámtöredéket), akár az elhangzó sorokat, amelyek egyebek mellett ezúttal is körbehálóznak egy igazán sötét történelmi alakot, s ez a Ceausüescut megidéző, ikszelős személyiségtesztet formázó The Day The "Conducator" Died halálos méregként keringeti magában a legsűrűbb iróniát. A Bish Bosch elsősorban mégsem ezzel, hanem a zenei textúra hihetetlen érzékiségével csavarja el a hallgató fejét. Minden megszólaltatott hang izgalmat kelt a fülben, a magányos gitárvibrálásé éppúgy, mint a vészjósló nekiveselkedésekre felszólított nagyzenekaré, és Walker ezúttal is képes zenét varázsolni bármiféle zajból, szülessen az egymáson köszörült machetékből vagy üveglapon végighúzott olajtörlő rongyból. Szenzuális gyönyörrel száll hadba a grandiózus szorongás ellen, és van annyira ravasz mester, hogy ne engedje eldőlni baljóslatú játszmáját.

4AD/Neon Music, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.