Lemez

Fáj, ha nevet - Scott Walker rémálmai

Scott Walker: Bish Bosch

  • Greff András
  • 2013. február 6.

Zene

Képzeljük el, hogy egy párhuzamos valóságban Bródy János az Illéssel eltöltött, sikerekben felettébb dús esztendők után egyre erősebb, komorabb, ám kevésbé közkedvelt lemezeket készít, így néhány év után behúzott farokkal visszahátrál egészen a kellemetes középszerig. Hosszú évek múlnak így el, majd a 70-es évek végén (egy újabb, rövidke illéses kanyar után) a művésznek egyszerűen nyoma vész. Se híre, se hamva, olyan, mint egy szellem, vagy mint a jeti a hegyen - néhányan mintha látták volna itt-ott, de nem szívesen szólnak róla. Harminc év alatt mindössze háromszor bukkan elő a ködből egy-egy újabb lemezzel a kézben, melyeken öles léptekkel távolodik a klasszikus dalszerzői hagyománytól, hogy végül elfoglalja a helyét egy csak rá jellemző, rémálomszerű, végletesen groteszk avantgárd zenei világ hercegi trónusán, ahol a hagyományos rockhangszereket kiszorítja a húsöklözés csattogása, a míves dallamokat pedig az operás stílt a horrorzenék irányába elhajlító torokgyakorlatok.


Egészen valószerűtlen történet, itt, a mi világunkban mégis pontosan ilyen ívet rajzolt fel Scott Walker, a 60-as évek közepén igencsak népszerű Walker Brothers egykori oszlopa. A kísérletezési szándék Walker részéről már az újra összeállt Brothers utolsó lemezén, az 1978-as Nite Flightson megmutatkozott, de a célállomást megsejteni sem akkor, sem pedig a 84-es, az évtized art-rockjának hatását világosan magán hordozó Climate Of Hunter megjelenése idején nem lehetett még. Ezért robbanhatott akkorát 1995-ben a Tilt, ez az indusztriális zajokból és skatulyázhatatlan audiokísérletekből felépített éjszakai alkotás, amely azért még felvillantott valamit a tradicionális könnyűzenei struktúrákból. A 2006-ban megjelent The Drift és a tavaly decemberben kiadott Bish Bosch azonban már végképp túl van a régi kereteken.

Ám míg ennek ténye és az építkezési metódus kétségtelenül összefűzi ezt a két lemezt, legalább ilyen fontos az is, ami elválasztja őket. Hiszen amíg a Drift végletesen rideg és kietlen kalandot kínált, addig a Bish Bosch világa - a maga vad és kegyetlen módján - sokkal játékosabb. Walker bizarr humora rendre át- és átüt a gyötrelmes látomásokon, akár a zenét figyeljük (például a Corps De Blah fingáskórusát vagy az Epizootics! legeslegvégén felvillanó hawaii folkszámtöredéket), akár az elhangzó sorokat, amelyek egyebek mellett ezúttal is körbehálóznak egy igazán sötét történelmi alakot, s ez a Ceausüescut megidéző, ikszelős személyiségtesztet formázó The Day The "Conducator" Died halálos méregként keringeti magában a legsűrűbb iróniát. A Bish Bosch elsősorban mégsem ezzel, hanem a zenei textúra hihetetlen érzékiségével csavarja el a hallgató fejét. Minden megszólaltatott hang izgalmat kelt a fülben, a magányos gitárvibrálásé éppúgy, mint a vészjósló nekiveselkedésekre felszólított nagyzenekaré, és Walker ezúttal is képes zenét varázsolni bármiféle zajból, szülessen az egymáson köszörült machetékből vagy üveglapon végighúzott olajtörlő rongyból. Szenzuális gyönyörrel száll hadba a grandiózus szorongás ellen, és van annyira ravasz mester, hogy ne engedje eldőlni baljóslatú játszmáját.

4AD/Neon Music, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.