A lengyel romantikus életének túlnyomó részét hazájától távol töltötte – részben ez tette zenéjét hasonlíthatatlanul nosztalgikussá és fájdalmassá. Művészete alkotás és előadás egységét jelenítette meg: őt hallgatva a kortársak e kettő egymást inspiráló szerepét tapasztalták meg. Chopin a szalonok körülrajongott virtuóza volt, ugyanakkor a zongora-írásmód megújítója, akinek sikerült eredetit alkotnia ezen a hangszeren egy olyan korban, amelyet Liszt uralt.
Két markánsan különböző műfaj találkozik a lemezen: a zeneszerző saját „találmánya”, a zongoraballada, amelynek romantikus elbeszélő hangvételét részben Mickiewicz költeményei ihlették, és az impromptu, amelyet elsőként Schubert tett nevezetessé a zenében, s amelynek, mint a latin in promptu (= készenlétben) kifejezés jelzi, a rögtönzésszerű zenei kifejezésmód alkotja magatartásbeli lényegét. A négy ballada és a négy impromptu együtt termékeny szerkesztői ötlet, amely lehetőséget ad arra, hogy az előadó erős kontrasztokkal Chopin két eltérő profilját vázolja fel: az epikus-drámai és a szeszélyesen lírai, elegánsan improvizatív megszólalásmódot.
A Tokióban élő és tanító Farkas Gábor magasrendű kreativitással aknázza ki a műsor kínálta lehetőségeket. A hangszert fölényes virtuozitással uralja, ujjai alatt a hangzás, ha kell, szimfonikus, ha kell, csipkeszerűen áttört. A hangvétel hol grandiózus, hol álmodón gyengéd, a telt harmóniák ércesek, a díszítések gyöngyözők. A legfontosabb azonban talán a szuverenitás: a zene hiteles hangsúlyokkal, beszédes tagolással él és lélegzik értelmezésében.
Hungaroton, 2019
