Bedekkert írni, úgy képzeli a laikus, drága és időrabló mulatság. Nyilván hosszú időt kell eltölteni az adott helyen ahhoz, hogy minden szegletét be lehessen mutatni, kézenfekvő esetben épp azoknak, akik addig oda be sem tették a lábukat. Ilyenformán az útikönyv a legtitokzatosabb műfajok egyike, legalábbis a befogadó szemszögéből. Mert a laikus (a célközönség: az idegen) csak találgat, csak vár valamit (eligazítást), s a kapott információkat igyekszik valahogy összekapcsolni előzetes, addig szerzett tapasztalataival (irodalmi élményeivel, kollégái beszámolóival, a Spektrum tévével), számos esetben prekoncepcióival (urambocsá', tényleg esznek-e macskát itt-ott). Ugyanakkor, határozottan alkalmazott műnemről lévén szó, a szerző mindehhez egy zsebkendőn lejtett tánccal bír hozzájárulni, hisz nem szakadhat ki a praktikum korlátai közül. Amint megteszi ugyanis, többé válik, mint határeset, könnyen az útleírás kétségkívül szubjektívebb műfajaiban találja magát. Ilyenformán az útikönyvfelhasználó várakozásaiban egészen odáig mehet, hogy azt is
kikérje magának,
nehogy már helyi erő írja neki az útikönyvet, mert akkor gáz lesz az empátiával, hisz a szerző vagy érintett a térség idegenforgalmában, és akkor az őt, a turistát alapból levenni kívánók tömegébe tartozik (úgyhogy szakemberek lehetőleg kíméljenek), vagy ha nem érintett, akkor meg ugyan mi a fenét várhatunk tőle (tipikusan napilapok tudósítóiért kiált az ipar, brrr!). Ilyenformán az olvasónak az lenne az ideális eset, ha a dolog teljesen célirányosan működne: a kiadó a legjobb tollú, ilyesmire különösen fogékony élőerejét elküldi jó csomó időre a kiválasztott helyre, hogy egész addig élje ott a turisták édes életét, amíg könyv kerekedik a kalandból - ilyen márpe-dig nincs. És még ez is édeskevés, hiszen egyszerre legalább három életet kell élnie a szerencsés kiküldöttnek ahhoz, hogy a kispénzű utast ugyanolyan elmélyülten tudja navigálni, mint a luxusigényekkel nekivágót. Szóval nemcsak drága és időrabló, de mint látjuk, leginkább lehetetlen - a könyvesboltokban ellenben egyre nőnek, duzzadnak a bedekkerpolcok, -sarkok, és arról sem hallottunk, hogy reklamáló Ibiza-szökevények könyváruházakat gyújtogatnának.
Megfigyelésünk szerint a hazai könyvkiadók többsége oly módon igyekszik áthidalni a drágaság, lehetetlenség és a tömegigény közti szakadékot, hogy külföldi munkákat ültet át magyarra. E gyakorlat egyszerre örvendetes és problematikus. Jó, hogy így a nemzetközi termés vélhető java jut el hozzánk, rossz, hogy így számításon kívül marad Isten egyik igazán speciális teremtménye, a magyar turista nevű különleges állatfaj. Mindazonáltal széles körűnek csak bizonyos határok közt minősíthető tapasztalataink távolról sem lehangolóak, bár magyar nyelvű Koppenhága útikönyvhöz például nem sikerült hozzájutnunk, ami azért mégsem lenne egy extrém óhaj. Helyette a Kossuth Kiadó Nyitott szemmel sorozatából a Skandinávia című könyvvel vigasztaltuk magunkat, de került Polyglott (freytag-berndt Budapest Kft.) Dánia is (mindkettő a magyarra átültetettek közül való). E művek nagyjából a választék egyéb természetű sajátosságai tekintében is irányadóak, miszerint létezik két alaptípus. Az egyik a felkészülési időszakban, a másik akció (út)közben hasznos. A vaskos, nagyobb földrajzi egységet feltárni kívánó Nyitott szemmel már mé-reténél fogva sem alkalmas arra, hogy minden egyes lefotózásra csábító objektum láttán előrántsuk, de arra kiválóan (s ebben csodás képanyaga is segít), hogy otthon lapozgatva fejben már a tett helyszínén bolyongjunk. Lejátszottuk ugyanezt barcelonai viszonylatban is, ott sem volt a Nyitott szemmelből, csak egy vaskos Spanyolország, de találtunk egy zsebben elférőt a Booklands 2000 nevű békéscsabai kiadótól. De helyszíni felhasználásra való is van a kiváló Nyitott szemmelből, viszont mi csak olyan
kiemelkedően népszerű
városokból találtunk ilyet, mint Párizs vagy Róma. Ezen a pályán viszont érezhetően nagyobb a konkurencia, ami persze remek, hisz mindenféle ötletekre sarkallja a piaci szereplőket. Ilyen például a miskolci Well Press kiadó Spirálkönyvek sorozata, melyet a párizsi szcéna kontrollálásához találtunk (szintén fordított anyagok). Ami aztán tényleg arra van kitalálva, hogy előkapjuk, ha a szükség úgy hozza, s használat után még csak
be sem kell csuknunk,
hisz spirálos volta lehetővé teszi a kihajtásos felhasználást. Az összképet árnyalja ugyan, hogy az igazán frekventált célpontnak mondható Isztambul esetében csak ilyen spirálos darabot találtunk, A török tengerpartot (ami ugye messze nem Isztambul, de van benne róla 16 oldal), illetve könyvtárban a szép emlékű Panoráma sorozat muzeálisnak mondható városkalauzát, ami inkább - érthető okokból - műtörténeti érdekességként keltheti fel az érdeklődést.
Tartalmi kérdésekre kitérni nincs nagyon helyünk, de azt bizton állíthatjuk, hogy ez amúgy is hálátlan terep, hisz nincs olyan bedekker, amin ne lehetne fogást találni. Az már azonban kicsit megnehezíti a turista dolgát, ha minden tekintetben hasznosabbnak találja a nagyobb terjedelmű, felkészülésre alkalmasnak vélt kiadványokat, mint az út alatti forgatásra kiszemelteket. Így jártunk Koppenhága ese-tében, ami azért túlzás, hogy egy Skandináviáról szóló könyvből többet tudhatunk meg a dán fővá-rosról, mint a Dániáról írtból. És ugyanígy a Spanyolország-Barcelona kontextusban is - kár, mert hülyén veszi ki magát, ha egy kápolnácskánál az ember egy lexikon méretű batárt kap elő, s nem egy vastagabb füzetnyi alkotmányt.
Stilisztikai szempontok viszonylag ritkán merülnek fel utazási ügyekben, nos, maradjunk annyiban, hogy ezzel a kiadók is vastagon tisztában vannak, ezért a fordításokról jobb, ha hallgatunk mi is. Maradnak az árak, melyek ugyancsak tükröznek némi előítéletességet, miszerint aki utazik, annak van pénze, amiből az említett művekre kettő- és hatezer forint közt kell félretennie.
