Fenn (Gabriel García Márquez: Egy hajótörött története...)

  • - stb -
  • 1996. június 6.

Zene

- kk -

Gabriel García Márquez riporterként kezdte a pályát, akárcsak, na ki is, hát majdnem mindenki, például Gabriel García Márquez. Az ember riporterkedik, megismeri a világ rejtett titkait, majd szép lassan rájuk un, eleinte belehazudik a riportjaiba, később, miután a rovatszerkesztő rajtacsípi és kirúgja, elmegy a tévéhez, vagy ha ehhez nincsenek meg a megfelelő kapcsolatai, dramaturgnak valami színházhoz, ha pedig még ez sem jön össze, nekiáll regényt írni, bemutatja néhány barátnőjének: a leglelkesebb eltámogatja a szerzőt a legközelebbi kiadóhoz, ahonnan vagy elhajtották őket, vagy kiadták a kötetet, szerző esetleg világhírnévre vergődött, megismert politikusokat és nemzetközi írókollégákat, PEN-kongresszusok buja sűrűjét, száműzetést és mennybemenetelt, mindent, ami megismerhető, ráunt, eltűnődött azon, milyen jó lenne egy jó kis riportot írni, elvegyülni az élet sűrűjében, megmártózni a titkok mocsarában, ha végre megint testet öltene a világ, még egyszer, utoljára végigtapenolni a domborulatait, megdugni, hogy a fal adja a másikat, mielőtt végképp beállna az aggkori végeltranszcendentalizálódás, az öblös bőrfotel és a márvány fürdőkád, amelyben oly jóleshetne a Nobel-díj fémplakettjének hűvös érintése, ha a spiritualizálódni készülő test reagálna még az ilyesmire.

García Márquez rövid időn belül másodszor nyúl ifjúkori riporter-önmagához, másodszor fosztja meg magát a mondataitól, amelyek valahol a közepük táján minden különösebb átmenet nélkül rugaszkodtak fel a valóság és az emlékek porából oda, ahol az álmokat szédítik az ördögfattyak. Másodszor lesz hűtlen képtelenül kusza történetszövéséhez, és ezúttal mintha még kedvelt járművéből, az időringlispílből is kiszállna egy lineáris dramaturgiával megszerkesztett gondolatkísérlet kedvéért.

Nincs ez így jól.

Másrészt persze azt sem nehéz elképzelni, hogy míg az olvasó csak olvassa azt a képtelen forgatagot, amit egy García Márquez-könyv jelent - és közben néha leteszi a könyvet, vacsorát üt össze a frizsider alján unatkozó zöldségekből meg a szomszéd kutyájából, felveszi a telefont, anélkül szakít valaki szeretőjével, hogy rájönne, téves kapcsolás volt, őszülget beléje egy kicsit, aztán fogat mos, műlábat olajoz, és lefekszik aludni a fejezet végivel -, addig neki, az írónak, írnia kell, azaz végiggondolnia az egészet, együtt élnie a történettel és mindazzal, amit inkább mégse ír bele, mert nem meri. Ezzel szemben egy riportkönyv, az csak egy riportkönyv, az se baj, ha fiktív. Elvan szépen, csorog előrefele: ha jól ki van találva - és persze hogy: azért a García Márquez, az mégiscsak a García Márquez -, akkor maga az író sem sokkal több olvasónál. Na jó, ő a szerkesztő. Nagy ügy.

Karinthy Cirkusza jut az ember eszébe, ahogy ott mászik felfelé a létrán nyaktörésileg, hogy odafent aztán végre elkezdje játszani azt a dallamot, ami valaha megszólalt a szívében. És persze hogy cinikus bunkók vagyunk, ha jobban érdekel a nyaktörés, mint a szívmelódia. García Márquez most fenn van.

Magvető, 154 oldal, 695 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.