A groteszk lényege nem csupán az, olvashatjuk Örkénynél, hogy fejtetőre állunk vagy állítjuk a világot, hanem hogy e fordított rendet az okok és okozatok szigorú láncolataként írjuk le. A jó groteszk pedig olyan, tehetjük hozzá, ahol a képtelen események kínosan pontos és logikus részletezése némi érzéki izgalomnak sincs híján. Ahol az aprólékos műgond nem csupán valamely szenvtelen és száraz - igaz, a reálfizika tényeinek látványosan ellentmondó - elmemunkáról árulkodik, de ahol a groteszk világlátás konok formalizmusát valamiféle ihletettség (az alkotó részéről) és önfeledt érdekeltség (az olvasó részéről) övezi. Ahol a művészi fikció nem pusztán a banális életjelenségek elutasításából meríti energiáit, de ahol e banális tények groteszk átszellemítése révén épp e triviális világ engedelmes polgárai részesülnek elvekben - a valóság és a művészi képzelem egyidejű haszonélvezőiként tehát.
De mi lehet vajon Slawomir Mrozek friss elbeszéléskötetének, az abszurd világlátás finom vegyületének érzéki fedezete, amely a sikerültebb novellákat a szerző magyar nyelven először megjelent gyűjteményének (Zuhanás közben) legemlékezetesebb darabjai közé sorolja? Kezdjük talán a művek formális leírásával, s legyen illusztráló példánk a kötetnyitó írás: A fa. A rövid novellát beindító abszurd csavar - a fejtetőre állítás - egy triviális tényállás sajátos magyarázata: az országúti kanyarban a közlekedést veszélyeztető fától, melynek mihamarabbi kivágásáról a hivatal intézkedik, a beszélő, néminemű humánökológiai megszállottsággal, úgy védi meg a gyanútlan autósokat, hogy dupla csövű puskájával már jó előre, a fával történő esetleges koccanást megelőzően, kilövi őket. Azaz csak kilőné, ha már az első kísérletnél nem trafálna mellé. S így letartóztatását jogosnak érzi. Noha, magyarázza a törvény képviselőinek, mindezen komplikáció elkerülhető volna, ha büntetés helyett inkább szemüveget adnának neki, s így legközelebb már biztosan nem hibázna. No és persze szolgálati lőszerre is igényt tart: "Minek mindjárt kivágni, ha van más mód is a baleset megelőzésére? És alig kerülne az egész valamibe. Az a kis lőszer tán csak nem olyan nagy kiadás?" - zárja következetesen logikus töprengését.
A kötet minden egyes darabja hasonló elvek, úgynevezett groteszk klisék szerint épül fel - humorosan, meggyőzően, olykor megdöbbentően, s ami a legfontosabb: kellő abszurditással. De ez még mind kevés ahhoz, hogy jelentős irodalomról beszéljünk. Ezzel még korántsem férkőztünk közel a lengyel abszurd nagymesterének lappangó műhelytitkaihoz, e novellák egyedi és markáns karakteréhez (csupán, s ez sem kevés, a technikai tudás csipkemintázatát simítottuk végig). Ahhoz a mozdíthatatlan, de éppúgy meghatározhatatlan "valamihez", ami talán a groteszk elmejátékok fenéksúlyának nevezhető, s ekképp akár a végeérhetetlen, olykor fárasztó agyszülemények értő és élvező olvasásának irány- és mértékadó kompaszává is válhat. S ez ügyben leginkább a novellák beszélőinek (gyakran egyes szám első személyű beszélőinek) habitusát emelném ki. A Mrozek-elbeszélések hősei - a társadalmi-politikai-világnézeti viszonylatok kusza hálójába gabalyodott kisemberek, beosztottak, megbízottak, vendégek, vásárlók, utasok vagy csak úgy: bámészkodók és morfondírozók - rendszerint valamely képtelen, ám konkrét valóságalappal rendelkező szituációba csöppennek, melynek végiggondolása és végigjátszása (egészen az abszurd logika önfelemésztődéséig) a (kis-) emberi alkat zsigereiből eredő elemi indulat, egyfajta groteszk mánia köntösében jelentkezik. Így például az Ez nem fair című novella hőse a műholdak beláthatatlan lehetőségeit és veszélyeit - a polgárok világméretű fürkészését - tudatosítván, konzekvens válaszként csupasz fenekét tárja a végtelen égbolt felé. De lehet az írások éke egy meggyőzően felvezetett logikai poén is, teszem azt a Föld gömbölyűségének relativista magyarázata, miszerint az italmérés előtti sorban épp csak annyit haladhatunk előre, amennyire távolodunk is tőle, lévén egy végpont nélküli köríven mozgunk (Mayer dilemmája). De ugyanezen elmejáték kevésbé sikerült változatának tűnik a Jelmezbál című darab szociálpolitikai konkretizálása, melynek tanulsága pusztán annyit tesz: "Mert a mai világban könnyebb Chopint alakítani, mint villanykörtét venni." S az sem teljesen meggyőző, amikor mondjuk A partner vagy A proféta című novellákban Mrozek kissé szájbarágósan ontologizál. Ám az igazán remek darabok - például az Új sakk - úgy szippantják fel a szerzői magyarázatok és intenciók gazdag arzenálját, hogy bennük minden - humor, ontológia, antropológia, politika satöbbi - összeáll: abszurd, művészi-érzéki világmagyarázattá.
Az embernek olykor kényelmetlen, hogy nem tud a fején járni, írja Büchner. Ám aki a fején jár, így a Büchnert olvasó Celán, annak az égbolt: feneketlen mélység. A feneketlen mélybe való pillantást teszi elviselhetővé, sőt, szórakoztatóvá Mrozek abszurd világlátomása, groteszk hőseinek ég felé fordított hátsófele.
Fordította: Szenyán Erzsébet, Reiman Judit, Mihályi Zsuzsa, Körner Gábor, Pálfalvi Lajos
Pesti Szalon Könyvkiadó, 134 oldal
