A Gamma-sugarak emlékezetesen "családi film", a szó minden lehetséges értelmében, melyek közül a kevésbé érdekes, de aligha elhagyható, hogy a rendezõ (Paul Newman) a mû döntõ szerepeit feleségére és lányára bízta. Ám családi film abban a tekintetben is, hogy a családról, adott esetben egy megcsonkult családról szól. A Joanne Woodward játszta megözvegyült anya, Beatrice két lánygyermekével és a körülötte lévõ világgal küzd, jobbára feltett kézzel: álmaiba menekülve. Az egyik lánya epilepsziás, a másik magával van elfoglalva - az õ növényápolási módszereinek adózik a cím, ami egyben a mû kulcsa is, hisz az emberek viselkedése is megjelenik éppenséggel a virágkép(let)ekben. Voltaképpen nem is az érdekes, hogy mi lesz Beatrice családjával, hanem az, hogyan látja õket a rendezõ: nos, kétségkívül úgy, mint az övéit (bár aligha feltételezhetõ, hogy másként lett volna más színészekkel).
Egy alapvetõen szomorú és gyakorlatilag kilátástalan alapszituáció jelenik meg a vásznon, tagadhatatlanul vidám, illetve vidámító körülmények között, az elbeszélés és az elõadás határozott törekvései szerint. És ráadásnak az sem egy utolsó mulatság, ha Newman második rendezését összehasonlítjuk Robert Redford elsõ rendezésével, az Átlagemberekkel.
Adja az Örökmozgó 13-án, fél kilenckor
****
