A Persepolis negyvenéves szerzõjének nõi fecsegõkönyvecskéjében olvasható még egy nagyobb csészényi kedvesen szellemes és néhány teafilternyi sápadtabb anekdota is a suta, reménytelen vagy épp kifejezetten elvetemült férfiakról, de ezek a könnyen csúszó, kortynyi történetecskék és Satrapi jól ismert, fametszeteket és ovisfirkákat egyszerre megidézõ rajzainak íves vonalai ezúttal voltaképp a semmit hurkolják körül. Míg a szintén az epizodikusságra és a mélyen személyesre épülõ Persepolis egyszerre tudott nagyon sokat mondani a gyermekkorról, egy fundamentalista rezsimrõl, a háborúról és az emigránslétrõl, addig az Asszonybeszéd legföljebb a pletykálkodási hajlamról képes közölni valamit (annyit, hogy ez az alapvetõen tökéletesen érdektelen jelenség bizony még a rémes Iránban sem ismeretlen). A panelkiosztást ezúttal elvetõ, kezét még szabadabban mozgató Satrapi kötete szerencsére nem nélkülözi sem az említett nagy mûvét is átmelengetõ, tágra nyílt szemû õszinteséget, sem a jól adagolt, ironikus képi és verbális humort: az Asszonybeszédet így minden harag nélkül felejthetjük el rögtön a harmincperces végigpörgetés után.
Fordította: Rády Krisztina. Nyitott Könyvmûhely, 2010, 144 oldal, 1990 Ft
** és fél
