Egy, csak egy garcon van az utasok közt, akit felcsigáz e kínos tömegközlekedési incidens: Romain Duris átlag párizsira állított ábrázata világlik ki a közömbös tömegbõl. Alighanem dráma lesz, de esõ mindenképp. És valóban: szép nagy vihar dúl a Duris által megformált borostás egzisztenciában (kétes õ is, de nem dülöngél), olyan franciásan kényeskedõ vihar, melyben mindenki szörnyen és kibírhatatlanul szereti a másikat, de fõleg Duris a nagy európai míszhatározóban is igen elõkelõ helyen feltüntetett Charlotte Gainsbourg-t. 'k ketten szünet nélkül vágják a szerelmes gorombaságokat egymás fejéhez, Duris néha rá is gyújt idegesen, vagy iszik egy sört zavartan, Gainsbourg pedig néz és néz. E kivert kutya tekintetekkel kísért adok-kapok már jóval kínosabb, mint a film elején elcsattanó pofon, különösen, hogy Jean-Hugues Anglade is feltûnik a színen, és a szeretet természetérõl ugyancsak szívesen elmélkedõ szatírként szerelmérõl biztosítja Duris-t. Talán csak Charlotte Rampling hiányzik a képbõl, hogy egy kávéház ablakánál kétértelmûen nézzen a füstös üvegen át, de õ bizonyára a következõ Ozonban vagy talán egy készülõ Hanekében teljesít ilyen irányú szolgálatot. Ha kell a mindent kétszer elhallgató európai mûvész-mûvészfilmnek reklám, olyasmi, mint a tõlem vegyen autót, a Hajsza minden igényt kielégít.
A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója
**
