film - HAPPY, HAPPY

  • - köves -
  • 2011. szeptember 15.

Zene

Ahol rögtön két happy is szerepel a címben, ott semmi okunk valódi boldogságra gyanakodni. Meglehet, némiképp sztereotip a megközelítés, de a norvég+vígjáték szókapcsolat sem a boldogságtól kipirult arcokat, sokkal inkább az északi melankóliával fűtő egzisztenciákat, a polgári jólét fosztóképzős szerkezeteitől (aszatlanság, eretetnélküliség) szenvedőket juttatják az eszünkbe.
Ahol rögtön két happy is szerepel a címben, ott semmi okunk valódi boldogságra gyanakodni. Meglehet, némiképp sztereotip a megközelítés, de a norvég+vígjáték szókapcsolat sem a boldogságtól kipirult arcokat, sokkal inkább az északi melankóliával fûtõ egzisztenciákat, a polgári jólét fosztóképzõs szerkezeteitõl (*aszatlanság, *eretetnélküliség) szenvedõket juttatják az eszünkbe. Nagyon is helyesen, mint azt filmünk is bizonyítja, mert alighogy kapcsoljuk a ritkásan lakott hófödte vidéket (valahol Norvégiában), négy hasonlóképp boldogtalan felnõtt (+aprónép) képe kezd kirajzolódni az általános fehérségben. Két házaspár, Egyszerûék és Szofisztikálték kerülnek szomszédi közelségbe, s mint az ilyenkor lenni szokott, hamarosan megindulnak a két ház közötti tiltott átjárások. Nem kell sok, hogy boruljon az idült boldogság látszata, elég egy-két közös vacsora, egy étkezés utáni társasjáték és egy merõ háziasszonyi elõzékenységbõl elkövetett felláció, hogy a kezdeti magatartásformák (szolid és fenntartható el/lenézés Szofisztikálték részérõl, a messzirõl jötteknek szóló kíváncsiság és odaadás Egyszerûék oldaláról) átadják helyüket a hol szemlesütve, hol kifakadó kétségbeeséssel elkövetett házastársi csínyeknek. Mint a befogadói boldogságra sokat adó helyi produkciók, a Happy, Happy is a régi, jól bevált skandináv sémára alapoz; minden példásan hétköznapi és emberi léptékûen kicsiny. Megbízható alap ez, mely szolid, polgári humorral és hasonló színezetû drámával, sõt egyszerre mindkettõvel is jól terhelhetõ.

A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.