A legjellemzőbb magyar besúgóhistória, legfényesebb honi spiclikarrier kétségkívül Mikes (Micsinay) Tamásé. Nem elég, hogy pályája során megvezetett mindenkit, de már film is őrzi emlékét és kalandjait (a Gulyás testvérek Idézés című, kétrészes dokumentumfilmje 2009-ből), s immár a tényirodalom is megtette a magáét; személy szerint alig várom az operett-változatot, amiben korunk valamely jeles előadója énekli majd Rajk László szerepében, hogy "ez mindenkit meglepetésként ért" (tudniillik Mikes lelepleződése). Amire a Nagy Jenőt adó lágy bariton úgy kontrázik, hogy "érte talán még a tűzbe is tettem volna a kezem" - hogy csupán az egykori demokratikus ellenzék két színjeles, ám egymástól sokban távoli alakjának egybecsengő szólamát idézzük fel. Aztán a kórus (a kor magyar értelmiségének tömegei): tűzbe tettem, tűzbe tettem, oh, a kezemet, a kezemet...
Ne higgyék, hogy viccelek, simán összejöhet még az operett, hisz e könyvet is - a maga szerfelett sajátságos módján - a film inspirálta, a barátja árulását már-már feldolgozni vélő szerzőben akkor horgad fel a vágy teljesen a dolgok végére járni, amikor Gulyás Gyula elé tárja, mit is jelentett róla Mikes (Gulyásék szembesítő módszere eleve megérne egy külön dolgozatot). Hogy aztán Andort mennyire a történelmi kutakodás szándéka vezette, vagy inkább az elárultak mindennél mélyebbről fakadó felháborodottsága, azt segíthet eldönteni Mikes besúgói technikája. Hősünk (úgy értem az országé, sőt a nemzeté) ugyanis nagy kedvvel és alkotói lendülettel írta meg jelentéseit, melyek szerteágazó írói, költői munkásságának alighanem a csúcsát jelentik; jelentős emberismeretről, komoly elbeszélői és hangulatfestő erőről tanúskodó sorok, csupa plasztikus leirat, imponáló számosságban, és az utókor előtt delejesnek ható rosszindulattal - minden besúgói technikák egyik legellenszenvesebbike. Gervai András könyvéből (Fedőneve: "szocializmus") ilyennek ismertük meg például Szabó István filmrendezőt. Az is sokat elárul bizonyos hazai társadalmi csoportok, értelmiségi körök erkölcseiről, hogy Szabót a lelepleződése után egykori páciensei és akkori érdekfelei pajzsra emelték, míg Micsinay bukása után csak hüledeznek, sopánkodnak az érintettek. Amikor mindenféle külső érdek híján, önmagával áll csak szemben az ember, egészen más a helyzet, legyen őkelme bármennyire is gyermeki önmaga: egérutat keres, de nem vetkőzik ki felvett ruhájából (erkölcseiből).
Mikes Tamás 1966-tól működött besúgóként, de a sztorija (voltaképpen a besúgói is) 1956-ban indul - tizenhat éves, gimnazista. Rosszul öltözött, dagadt, büdös gyerek, kiveti magából az osztály - a későbbiekben is megőrzi e sajátjait, de a felnőttek szemet hunynak, az orrukat úgy sem kell befogniuk, mert az már jó kezekben van. Szép színes történeteket agyal ki, mekkora piszok fontos személy volt ő, lőni tanította a Corvin közieket, és roppant fontos összekötő volt az értelmiségi körök és a felkelők között - a könyv ezen része simán felveszi a versenyt Karinthy Frigyes Tanár úr kéremjének Hazudok című fejezetével. S bár az osztály ettől sem öleli keblére - a könyv a filmből veszi át az egykori osztálytárs ez irányú közléseit, s végig forrásként kezeli Gulyásék művét -, Mikes mégis megőrzi ebbéli jó szokását. Ötvenhatos konfabulációi legalább annyira meghatározták helyét a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek értelmiségi csoportjaiban, mint mondjuk under-ground filmes vagy irodalmi vagy képzőművészi működése (egy reneszánsz lúzer volt).
De a kimondott szavak hatalmát dicsérendő, az ifjú Micsinayt csak bevarrják pár évre ötvenhatos ténykedése miatt. Vallatóinak is leadja a nagy dumáit - azok is átlátnak rajta. Mondhatjuk erre, akkor bevarrtak boldogot, boldogtalant (pedig csak utóbbiak laktak itt), csak hát Kasánszky Zsombor és társainak (kiknek egyike Micsinay) pere a megtorlás egyik nem mellékes jelensége, persze nem utolsósorban Kasánszky tárgyaláson és a börtönévek alatt mutatott hajlíthatatlanságának okán - az isten szerelmére, röpcédulázó kamaszokat vágtak sittre, nyírtak ki örökre, kisfiúkat, a szó összes lehetséges értelmében. S ha eddig nem tudtuk volna, innen világos: legkevésbé sem történeti igényű munkáról van szó, hanem brutális lélektani drámáról történelmi díszlet előtt: bár a könyv első felén, úgy száz oldalon végighúzódik e per sok előzménye és számos utózmánya, Kasánszkyról semmit meg nem tudunk (a függelék is üres, semmitmondó nacionáléval szolgál). Rivaldafénybe lépnek prehistorikus disc jockey-ék, de az egyetlen szál, ami Mikest valóban 1956-hoz köti, elvarratlanul lóg, amerre lát.
Mindennek logikus folytatásaként Mikes kései életszakaszairól is finoman szólva az emberi emlékezet szűk határai közt jutunk információkhoz, hogy mi is volt, amikor már nem volt kinek besúgni. Valamely visszarévedő családtag közlése szerint Krassó György halála után a Magyar Október Párt valamelyik alelnöke fölkérte Mikest, hogy legyen a párt elnöke, de nem vállalta. Ez még bele is férne, noha a mondott alakulatnak - teljességgel bázisdemokrata felépítésű lévén - sem elnöke, sem alelnökei természetesen nem voltak. Jóval komolyabb félreértés, hogy a szerző mindebből azt a következtetést vonja le, hogy az egyébként hiú és nagyravágyó pasas azért nem vállalta el a funkciót, mert pártelnökként az érdeklődés homlokterébe került volna, s ott könnyen kiderülnek a disznóságai. Fenéket! Krassó György halála után, de már jóval előtte, e derék férfi betegsége (sokadik infarktusának lábadozási ideje) alatt sem volt már a fasorban ez a párt, nem jegyezték, nem figyeltek rá, önként kiiratkozva a "csaló választásból" a rendszerváltás legelső áldozatainak magánklubjává szenderült. A kutya utána nem szagolt volna, ha jó dolgában elnököt választ.
Persze ez az epizód mégis jó valamire, megmutatja, hogy a történelem végül is elvégezte azt, amire szereplői nem voltak képesek - marginalizálta Micsinayt. ' sem volt már rég sehol, amire kimutatták bűnösségét, úgy lépett le, ahogy jött, koszosan, szétfolyó arcvonásokkal, megverten - 1999-ben. Ebben egyáltalán nem különbözött egy csomó "igazi" ötvenhatostól.
Jelenkor Kiadó, 2011, 268 oldal, 2900 Ft
