Hol is láttuk utoljára a nyugati ember bûntudatát? Talán a Duna-korzón vagy egy iPad-szaküzletben, de az is lehet, hogy a moziban, amint egy jó nevû színész lakosztálya ablakából elnéz az ázsiai bádogtetõk felett. Ahogy Gael García Bernal, mint dotkom milliomos, nézi Bangkokot, úgy legutóbb Batman nézte valamelyik bûnös várost, de ami egy képregényfilmben adekvát nézés, az a lélektõl lélekig régióban, különösen egy svéd filmmûvésztõl (Lukas Moodysson), nem épp biztató jelenség. De mire e nézésig érünk, már láthattuk a New York-i feleség frizsiderének felhalmozott készleteit, melybõl egy kisebb földrész is jól ellenne, és nem kerülhette el figyelmünket, hogy az idegenben szolgáló filippínó cseléderõ maga is anya, aki tisztes szegénységben tengõdõ gyermekei helyett a jóléti amerikaiak csuda kis csöppségét pesztrálja - valami azt súgja, az élet igazságtalan. Ez a súgás aztán minden bûntudatos nézéssel csak erõsödik, és több szólammal gazdagodik, az egyik például a magunkhoz, a másik a családi tûzhelyhez, megint másik pedig a kisebb frizsiderhez való visszatalálás nehézségeit szedi rímbe, miközben a gyerekek (a mezítlábas harmadik világbeliek és a luxusóvodások) figyelnek minket, és feltûnik egy elefánt is. Talán ugyanaz a thai ormányos, mely Nicolas Cage-nek is enyhet és pacsit adott a Veszélyes Bangkokban. Szegény párák, két ilyen film után elég lesújtó lehet a véleményük; egyik este a parókás akcióhõsökön, a másikon a fesztiváldivatoknak bedõlõ, übermûvészeken derülhetnek, de legalább az elefántházban jó hangulat uralkodik.
A Budapest Film bemutatója
* + fél
