film - MAMUT

  • - kg -
  • 2010. szeptember 9.

Zene

Hol is láttuk utoljára a nyugati ember bűntudatát? Talán a Duna-korzón vagy egy iPad-szaküzletben, de az is lehet, hogy a moziban, amint egy jó nevű színész lakosztálya ablakából elnéz az ázsiai bádogtetők felett. Ahogy Gael García Bernal, mint dotkom milliomos, nézi Bangkokot, úgy legutóbb Batman nézte valamelyik bűnös várost, de ami egy képregényfilmben adekvát nézés, az a lélektől lélekig régióban, különösen egy svéd filmművésztől (Lukas Moodysson), nem épp biztató jelenség.
Hol is láttuk utoljára a nyugati ember bûntudatát? Talán a Duna-korzón vagy egy iPad-szaküzletben, de az is lehet, hogy a moziban, amint egy jó nevû színész lakosztálya ablakából elnéz az ázsiai bádogtetõk felett. Ahogy Gael García Bernal, mint dotkom milliomos, nézi Bangkokot, úgy legutóbb Batman nézte valamelyik bûnös várost, de ami egy képregényfilmben adekvát nézés, az a lélektõl lélekig régióban, különösen egy svéd filmmûvésztõl (Lukas Moodysson), nem épp biztató jelenség. De mire e nézésig érünk, már láthattuk a New York-i feleség frizsiderének felhalmozott készleteit, melybõl egy kisebb földrész is jól ellenne, és nem kerülhette el figyelmünket, hogy az idegenben szolgáló filippínó cseléderõ maga is anya, aki tisztes szegénységben tengõdõ gyermekei helyett a jóléti amerikaiak csuda kis csöppségét pesztrálja - valami azt súgja, az élet igazságtalan. Ez a súgás aztán minden bûntudatos nézéssel csak erõsödik, és több szólammal gazdagodik, az egyik például a magunkhoz, a másik a családi tûzhelyhez, megint másik pedig a kisebb frizsiderhez való visszatalálás nehézségeit szedi rímbe, miközben a gyerekek (a mezítlábas harmadik világbeliek és a luxusóvodások) figyelnek minket, és feltûnik egy elefánt is. Talán ugyanaz a thai ormányos, mely Nicolas Cage-nek is enyhet és pacsit adott a Veszélyes Bangkokban. Szegény párák, két ilyen film után elég lesújtó lehet a véleményük; egyik este a parókás akcióhõsökön, a másikon a fesztiváldivatoknak bedõlõ, übermûvészeken derülhetnek, de legalább az elefántházban jó hangulat uralkodik.

A Budapest Film bemutatója

* + fél

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.