Ha kijelentenénk, hogy az adóbevallás-készítés vicces és romantikus dolog, még mindig lényegesen közelebb járnánk az igazsághoz, mint ha a Páros mellékhatás címû alkotásról állítanánk ugyanezt. Pedig a négy - már önmagában sem kicsit, együtt meg aztán nagyon - idegesítõ párocska önismereti tréningjét egy pofás kis déltengeri szigeten lezavaró film (besorolása alapján legalábbis) a romantikus komédiák népes táborába tartozik. Ugyanakkor a tény, hogy nevezett mozi a mûfaj - nevében is foglalt és nem is túl bonyolult - alapkövetelményei egyikének sem felel meg, az nem feltétlenül baj, sõt! A fõszerepet és a produceri állást egyaránt magáénak tudó Vince Vaughn fejébõl kipattant sztorit megzenésítõ mûremek ugyanis határkijelölõ funkcióval bír: pontosan becélozza a romkom legalja alatt található, eleddig a legtehetségtelenebb filmesek által is szûzen hagyott területet. És mint az eddig felfedezetlen tájakon járó mûvek általában, ez is igen nagy alkotói szabadsággal operál. Mit nekünk egy legalább minimális szintet megütõ forgatókönyv, akár a legcsekélyebb értelemmel bíró fordulatok, egy kicsit is életszerû karakterek, vagy épp egy óvodai színelõadás nívóját elérõ színészi játék! Elvégre Tahitin forgatunk, öreg! És ezzel meg is találtuk az egyetlen - még ha nem is elfogadható - magyarázatot eme agycsikorgatóan rossz film létrejöttére. A szomorú tény, hogy Jean Reno szerepet vállalt ebben a vállalhatatlan moziban, felveti, hogy tán gyûjtést kéne rendezni a javára. Nagyobb szüksége lehet rá, mint Isaurának volt egykoron.
Forgalmazza a UIP-Duna Film
*
