Az elmúlt nagyjából tíz esztendõt meghatározó popkulturális sikkek egyik legfontosabb médiuma Julian Casablancas zenekara, a New York-i The Strokes volt; a kvintett Is This It címû albuma nyilvánvalóan kihagyhatatlan lesz az évtized legfontosabb lemezeit soroló listákról. Nem véletlen hát, hogy a Strokes-tagok elmúlt években megjelent szólólemezeire minden alkalommal fokozott médiafigyelem irányult - hogy aztán sikerült-e átugraniuk az anyazenekar által fõleg a debütalbummal magasra rakott lécet, az más kérdés. Többnyire nem: Albert Hammond Jr. két feszes, rövid távon élvezetes, de hosszú távon romlandóbb gitárpoplemezt készített, Nikolai Fraiture szólóalbuma kifejezetten felejthetõ - még a csibészes Fab Moretti dobos a brooklyni flasztert a Copacabana homokjával puhító szobafolklemeze a legemlékezetesebb. Nagy kérdés volt tehát, mit gurít a már készülõ új Strokes-album elõtt a zenekarból utolsóként szólólemezzel elõálló tag, Casablancas, a poszterfiús frontember. Akinek egyébként nem ez a kanyar az elsõ Strokes-on kívüli kalandozása; legutóbb például a Dark Night Of The Soul projektben szerepelt. Nos, ha azt mondjuk, hogy saját lemezén a nyolcvanas évekkel flörtöl, akkor azt is gondolhatnánk, hogy egyszerûen csak beállt az aktuális sorba - ám szerencsére nem errõl van szó. Casablancas intelligensebb ennél: szellemes, színes poplemezt készített, a gitársikálós Strokes-fordulatok mellett többek közt programozott dobokkal, a Carstól csent, saját kontextusba helyezett szintihangokkal vagy a New Order részben éppen New York korabeli táncparkettjeirõl elemelt, melankolikus-diszkós hangulataival. S hogy végképp ne leckefelmondásnak tûnjön a szólóalbum, arról az olyan dalok gondoskodnak, mint a klasszikus soult pikáns mellékízekkel tálaló 4 Chords Of The Apocalypse vagy a Ludlow Street keringõs urbánus countryja.
Rough Trade, 2009
****
