Mit tehet a mai nyugat-európai fiatal, ha lázadna egyet a jóléti társadalom ellen? Ola Simonsson és Johannes Stjärne Nilsson 2001-es rövidfilmjében (Zenemû egy lakásra és hat dobosra) egy hatfõs banda - a valóságban is létezõ Six Drummers együttes - betör egy jómódú polgári lakásba, ám ahelyett, hogy bármit is megfújnának, koncertet adnak a fellelhetõ leghétköznapibb tárgyakból zörejeket kicsalva, s azokat végül tönkrezúzva. Az ötlet még akkor is szellemes és ügyesen kijátszott, hogy a darab nem is annyira film, mint klip: tíz percig szívesen nézzük a fogkefén és a villanykapcsolón elõadott muzsikálást, de egészen más a helyzet bõ másfél órában. A Zajháborítók az alkotópáros elsõ egész estés mûve, ami az említett ujjgyakorlat felpumpálása tízszeres hosz-szúságúra. A tervezett "hangverseny" címe immár Zenemû egy városra és hat dobosra, a szobaberendezés pedig központi áramelosztóra és markológépre cserélõdik. Simonsson és Nilsson nem érzik, hogy a történetmesélõ nagyjátékfilmet már nemigen viszi el a performanszok sora, legyenek a produkciók bármilyen precízen és kreatívan koreografálva. Bár felrajzolnak egy laza dramaturgiai vázat, egyik szálon afféle heist-film paródiaként a csapat összegyûjtése és az "akciók", a másikon egy balfék felügyelõ, de ez csak a keret. A tagokról semmiféle pluszt nem tudunk meg az elvetemült dobolási szenvedélyben kiütközõ deviancián túl, a zenegyûlölõ rendõr mesés átváltozása pedig - melyet bizonyára a nagy poénnak szántak - nagyjából az ötödik perc után megjósolható.
A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója
** és fél
