Zene

Az év egyik legnagyobb hazai zenei eseménye a Vágtázó Halottkémek reinkarnációja volt, immáron Vágtázó Életerő néven. Annyi azért sejthető volt, hogy a majdnem a teljes Vágtázó Halottkémek-felállást tömörítő csapat - mindössze a dobos posztján történt változás: Ipacs Lászlót a Yavából ismert Szabó Kristóf váltotta - nemcsak az áprilisi, Petőfi Csarnokba szervezett VHK-idéző est fedőnevű rendezvény erejéig marad aktív.

A kétnapos program németes elnevezését az indokolja, hogy a 18. században a Grassalkovich-uradalom főleg sváb telepesekkel hozta létre Wetschescht.

Barcelonában. Nos, alant következő leirat nem kimondottan a képzőművészet szerelmeseinek szól; a köztéri szobrok világa amúgy is egy távoli naprendszer.

Nem először vesszük nyakunkba az Andrássy utat, néhány éve például Gábor Eszter várostörténeti kalauzolásával jártuk végig a távot "A mi Budapestünk" sorozat idevágó füzete jóvoltából. Persze ahány ház, annyi séta: a Fekete Sas Kiadó újonnan útjára bocsátott kultúrtörténeti sétasorozata is az Andrássy úttal indít, de a kiadó tudományos-ismeretterjesztő bejárás helyett "líraian szubjektív" csatangolást ígér.

A svájci elektronikus zenekészítők népes családjába tartozó Cyril Boehler először Tweak néven tűnt fel még az ezredfordulón, később Zwickerré változott, s immáron eme új néven sikerült kikotyvasztania a maga egyedien eklektikus zenei kevercsét. A Bear Funknál, a Compostnál vagy éppen a Get Physicalnál megjelent dolgait mind többen keresték - az sem rossz ómen, ha az ember a Junior Boys duóval dolgozik együtt, továbbá Lindstrsm, Prins Tomas vagy Henrik Schwarz oldalán pakolja a lemezeket. Ráadásul nem csupán maxikban bír gondolkodni: idei albuma, a Songs of Lucid Dreamers szépen megformált és lekerekített, persze illő elektronikus köntösbe öltöztetett popdalok gyűjteménye. Nagyobb részük több hallgatást is kibír, csak ritkán érzi úgy a befogadó, hogy kényszerből felvett töltelékszámokkal akarják telenyomni a fülét. A Boehlert inspiráló főbb hatások, az elektropop, a diszkó (az újabb és a régebbi) no és a house-hagyomány elegáns ötvözéséből előálló zenei kulissza mögött válogatott énekesgárda szavatolja, hogy ne legyen egyhangú a lemez. Akad köztük gyengébb produkció is (a nyitó- és a zárószám például nem túl emlékezetes), de a Sleepwalking vagy a Sui's Knee (mindkettő Jamie Lloyd vokálján) léha diszkó house-a, a Valentino Tomasival közös Ping Pong Muses sompolyogva puttyogó, minimalista elektropopja azért ott van - akárcsak Olivera Stanimirov törékeny, bájosan akcentusos vokálja. És feltétlenül figyelmükbe ajánlanánk a Matt Didemus (Junior Boys) tevékeny közreműködésével készült Traumdeutert - bár, mint láttuk, nem csak ezért érdemes végighallgatni a Zwicker-albumot. Compost/Deep Distribution, 2009 ****

Nem ez szokott a feldolgozások iránya lenni, hogy egy amerikai krimiből a franciák készítenek Párizsra adaptált filmet, majd az akkora sikert arat, hogy az amerikaiak megveszik a remake-jogokat. A mostanában elég divatos Harlan Coben regényéből a mostanában elég divatos francia színész, Guillaume Canet írt és rendezett filmváltozatot, melyben a régóta elég divatos Francois Cluzet (a Dustin Hoffman-hasonmásverseny európai továbbjutója) játssza a sokat menekülő (újabb közös vonás a maratonista Hoffmannal) főszereplőt.

igen kedvezőre fordult a külpolitikai helyzet: számos barátság köttetett, és egy magyar érdekeltségű köztársaság is alakult.

Adolf Hitler tévúton járt, ezt alkalmasint régóta sejtettük, s megalapozottan kételkedhettünk Dan Brown teóriájában is, hiszen a talány megfejtését ő is rossz helyen kereste. Nos, a majd' két évezredes titok, a féltve őrzött és szenvedéllyel kutatott rejtekhely immár ismert: a Szent Grál a Madách Színház nézőterén lappang. Ez nem szimbólum vagy képletes megfogalmazás, nem, a szakrális billikomot bizony valóban az egyik nézőtéri ülőhely alatt lelik meg a Monty Python-musical vitéz szereplői, miután az Antiokhiai Szent Kézigránát segítségével legyőzik a megfejtést őrző, gyilkosan ádáz tapsifülest. Ismerős mozzanatok, aminthogy ismerős a keze és lába elvesztése után is tovább krakélerkedő lovag, a vártoronyba zárt, s szöktetésre váró, melegszívű herceg vagy éppenséggel a hátasló nélkül abszolvált lovaglás - a kultikus Gyalog galopp poénszekvenciái. E film erős felhasználásával ütötte össze ugyanis a Monty-beltag Eric Idle és a komikuscsoport körül ugyancsak bokros érdemeket szerző komponista, John Du Prez 2004-ben a Spamalot című - azóta sokszorosan díjnyertes - musicalt, mely a múlt hét végén rohammal vette be a Madách Színház sáncait.

"Van színházad, élj vele" - feszülnek a molinók Tatabánya-szerte a főutakon, és tényleg: a felújított Népház (amely a homlokzatán őrzi azért ezt a titulust is) igen impozánsan és hívogatón trónol a bekötőút melletti dombon. Világosszürke összhatása barátságos, parkolója méretes; a csaknem százéves épület fölső szintjei ránézésre eljátszanak a régi motívumokkal, a színes üvegtáblákkal, lent pedig kellemes semlegesség és funkcionalitás uralkodik.

KissPál Szabolcs kiállítását követően senki sem állíthatja már, hogy nincsen politikai művészet Magyarországon. Tény, hogy a kilencvenes évek leginkább befogadói oldalról politikailag közönyösnek mutatkozó időszaka a videoművészet és újfent a festészeti problémák felé irányította a közhangulatot, ezért a szociálisan fogékony vagy társadalomkritikus művek szűk köre is alig-alig volt látható. A médiaművészet a festészethez hasonlóan a művészet autonóm tartományában mozgott, és a saját belső lehetőségei foglalkoztatták. Ez az időszak kitolódott körülbelül az ezredfordulóig, amikor a társadalom alulról szerveződő kisebb csoportjai, mint például a nemzetközi globalizáció elleni szervezetek és kisebb antikapitalista formációk elkezdték kapirgálni a kapitalizmus vastag burkát, és ezzel együtt, sok esetben dokumentarista módon megjelent a művészi aktivizmus is. Ez a fajta, közvetlen társadalmi háttérhez kötött művészet azonban Magyarországon, ahol a "civilek" eddigi legnagyobb sikere a politikailag semleges Critical Mass, úgyszólván nem létezett. (Más kérdés, hogy a kortárs művészet mozgalmasabb színterein is sok vitát váltott ki az esztétikumra rátelepülő politikum aránya.) Miközben a művészetelmélet és a filozófia a képviseleti demokrácia hiteltelen szereplőivel szemben a kortárs művészetben látja az alternatívát, a magyar művészet nehezen találta meg az utat az autonóm művészettől vezető hosszú úton az avantgárd gesztusok iránti halvány nosztalgia, a posztkádári dekonstrukció és a szaporodó direkt politikai gegek útvesztőjében. Ebből tematikailag és morálisan nem igazán segítette ki az utóbbi évek pártpolitikai züllése, mert a pártoktól, amelyeket maga választ, a művész is irtózik. A jégtörőnek számító Nemes Csaba-videó, a Remake ugyanakkor már a helyzet el nem viselésének hevületéből született. Bizonyos értelemben proteszt mű volt, a magyarországi szélsőjobb abszurd kibontakozásának ironikus animációja, de a következmények ismerete nélkül: nem merült föl, hogy a későbbiekben valakik mellett ki is kell majd állni.

Végre itt van magyarul is, Rajnavölgyi Géza áldozatos és eléggé nem dicsérhető fordítói munkájának köszönhetően a középkor egyik legnépszerűbb - több mint háromszáz másolata maradt fenn - és legterjedelmesebb műve, a Rózsaregény! A két szerző 21 886 nyolc szótagos, párrímes soron át vezeti el a szerelmes ifjút vágyai tárgyához, miközben Jean de Meun a kor számos kérdéséről is elmondja véleményét. Roppant érdekes, s talán nem csak a magamfajta menthetetlen bölcsész számára, mit is gondolt a szerelemről és a világról röpke hétszáz esztendővel korábban két tizenharmadik századi fickó. Nem ugyanazt.

Egy bizonyos életkor fölött nyilván mindenki hallott az úgynevezett Nagyfa galeriről; e sorok szerzője - lévén nagy Sakk-Matt-rajongó - még rendszeresen látta egyiküket-másikukat az Ifjúsági Park fölött lombosodó hatalmas fa alatt. De kik voltak ők, és mit akartak? - hogy Hollós Ervin örökbecsű förtelmének címét parafrazeáljam. Horváth Sándor igen alapos kötetéből világosan kiderül, hogy kik voltak (még nagyjából az is, hogy kicsodák ma), de a "mit akartak?" kérdésre már nehezebb (vagy könnyebb) válaszolni, hiszen úgy tűnik, nem rendelkeztek semmiféle megfogalmazható fogalmi rendszerrel, "ideológiával", még csak galeritörvényekkel sem, és ennek megfelelően nem akartak ők az égvilágon semmit. Legfeljebb élvezni a jó levegőt. Vagy hallgatni a parkból kiszűrődő zenét, mert hajuk és ruházatuk miatt oda nem engedték be őket, meg nem is lett volna rá pénzük. Vagy egyszerűen csak lenni, anélkül, hogy állandóan baszogatná őket valami önhitt rendőr, önkéntes rendőr, öntudatos körzeti megbízott, önerős munkásőr, öntudatlan házmester, szóval csupa akkori rendszergazda.

A múzeumshop fontos megállója a tárlatlátogatásoknak, egyes iskolák szerint érdemes rögtön itt kezdeni, hogy boldog tulajdonosi tudattal vághassunk neki a további látnivalóknak. A Nyugat-év lezárása alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai komoly érveket szolgáltattak a boltlátogatás mellett: lemezre írták például a 100 éves a Nyugat kiállításukon is bemutatott archív felvételeket, melyeken a Nyugat írói birkóznak a reflektorfénnyel - ki-ki vérmérséklete és promóciós hajlandósága szerint.

Cadik, Magyarország első számú hiphop dj-je havonta jelentkező programsorozatot indított az A38-on, a nyitóestére két amerikai és egy dél-afrikai rappert hívott el. Bluebird őszinte fehér gyerek, fehér szöveggel, elégedetlenséggel.