Mi, látogatók mindebbõl egy kézzel tekerhetõ, forgó vágólapos káposztagyalun kívül nem sokat észlelünk, hiszen még a fõzõverseny elõrehaladtát jelzõ erõteljes illatoktól is el-elvonják figyelmünket a kiállított villás targoncák, a kérésre névvel ellátott mini-szerencsepatkók, nem beszélve a biorezonanciánk vizsgálatát ígérõ kempingsátorról és a sokak által felismert énekesnõrõl, aki a "A jóisten áldjon meg benneteket, szia, Vecsés!" búcsúszavakkal fejezi be mûsorát.
De kitartásunk nem hiábavaló: miközben egymás sarkát taposva igyekszünk megállapítani, miként részesülhetnénk a nagyrészt zártkörû asztaltársaságok által élvezett vadabb kulináris örömökbõl, kiváló káposztás lángosra és rétesre, sõt vöröskáposztás haséra is szert teszünk. Aggodalmas távolságtartással bár, de szembesültünk a bõséges adag baracklekvárral fogyasztott káposztás cvekedli elméletileg aligha alátámasztható létezésének tényével is. Végül aztán elérkezünk a helyi hagyományõrzõkhöz, akik arányos összegû "pénzadomány" fejében kiváló, a töltelékben nem teljesen megszokott módon majorannát és kevés õrölt köményt is tartalmazó töltött káposztát és a vártnál jobb minõségû helyi sillerbort kínálnak, miközben a mûkedvelõ rezesbanda világslágerek feldolgozásával szórakoztatja a két pofára zabáló közönséget.
Vecsés, szeptember 26-27.
****
