Videó
Buffalo ´66
Milyen lehet, ha hat hosszú börtönév után szabadulva, még egy jót pisálni sincs lehetőségünk sehol, ráadásul otthon vár a család, mégpedig bájos feleségünkkel együtt, ha már a börtön helyett házasságot és többéves külföldi kormánymegbízást hazudtunk? Nyomorult és feszítő érzés, az egyszer biztos, nem csoda, hogy Billy Brown is inkább visszakéreckedne a megszokott falak közé, de már nincs visszaút, menthetetlenül szabad lett. Így hát betér a belvárosi balett-tanfolyamra, és ha már ott van, könnyít mindkét problémáján - az egyiken a mellékhelyiségben, a másikon egy helyi táncosleány elrablásával.
Kábé így indul Vincent Gallo filmje, melyet több helyütt is a ´97-es év egyik legizgalmasabb, sőt mi több, legjobb amerikai filmjének aposztrofáltak. A gyakran torreádor ábrázatúnak nevezett, de inkább egy junkie imidzsével rendelkező Gallo egészen eddig csak színészként vívott ki magának elismerést (például Emir Kusturica Arizoniai álmodozókjában), most viszont nemcsak hogy megírta, eljátszotta és megrendezte filmjét, hanem még a filmzenét is ő maga követte el. S ez, valljuk meg, nem csekély önbizalmat feltételez.
A filmben általa alakított Billy Brown viszont végképp nem bízik senkiben és semmiben, pláne önmagában nem. Az elrablása ellen különösképpen nem tiltakozó, sőt elrablójába beleszerető Layla (Christina Ricci, itt most szőkében) hiába is próbálja felfeszíteni a fiú kérges héját, az csak nem enged; tüskés modorának, mint látni fogjuk, a sivár és lélekromboló családi háttér éppúgy nem kedvezett, mint a négy fal közt lehúzott évek. Merthogy hőseink csak megérkeznek haza, az otthon ridegébe, ahol Laylának csak az a dolga, hogy mosolyogva győzze meg a papát s a mamát, akik a legidiótább, legnullább kertvárosi mintapéldányok, ráadásul -már születésétől fogva - egyáltalán nem érdekli őket a fiuk. A tenyérbe mászó, sivár lelki életű, buta szülők (Anjelica Huston és Ben Gazzara remekel) egyszerűen levegőnek nézik egyetlen fiukat, és Billy is legszívesebben szarna rájuk, de szülői szeretetet, törődést vagy odafigyelést mint olyat azért legalább minimális mértékben igényelne.
De nem kapja meg, így hiába a tüskés, borostás külső, belül megmarad ölelő, biztató karok után vágyó kisgyermeknek. A film során egyetlenegyszer képes felszabadult lenni, élvezni az életet, mégpedig a bowlingpályán (ez az amerikaiak életében meglepő fontosságú tér lehet, lásd a közelmúltból mondjuk A nagy Lebowskit), ahol is feleleveníti gyermekkora nagy sikereit. Majd elindul, hogy lelője azt, aki miatt ártatlanul börtönbe jutott, s hogy végezzen magával is.
Gallo a történetbe több önéletrajzi motívumot is beleszőtt, filmje mégsem ettől lesz olyan érdekes. Inkább a mesélés módjától, egységes hangulatától és a remek színészi játéktól, mert még a mellékszereplők is feltűnően jók. Az autodidakta első filmes rendező a jobbaktól tanult, és mindvégig izgalmas képi világgal, elidegenítésekkel (például a kép széleinek levágásával vagy újabb képek megnyitásával) játszik, színészei pedig roppant kifejezően és kevés beszéddel mutatnak igen sokat. Közülük is maga a főhősünk az, aki a legjobb a lelkileg megnyomorított, önmagával és érzéseivel szembenézni képtelen, felnőtt testbe zárt gyermek megformálásával. Olyan művészi film ez, amelyet nyugodt szívvel játszhattak volna nagy, soktermes multiplexmozik éppúgy, mint a kisebb artkinók, amolyan kultesélyes csemegeként. Kár, hogy csak videón jött ki, sokan talán épp ezért maradnak le róla.
S hogy Billy végül kire fogja a fegyverét, már ha egyáltalán, az nyitott kérdés marad. Vagy mégsem.
Greff András
Buffalo ´66, szinkronizált, amerikai film, 1997, 110 perc; rendezte, írta, zene: Vincent Gallo; fényképezte: Lance Acord; szereplők: Vincent Gallo, Christina Ricci, Ben Gazzara, Rosanna Arquette, Mickey Rourke; forgalmazó: InterCom Video
