Film: A mesebeli India (Mira Nair: Esküvő monszun idején)

  • - ts -
  • 2003. szeptember 4.

Zene

Van némi spétje az örömnek: a dolgozat valamikor 2000-ben fogalmazódott, 2001-ben nyert Arany Oroszlánt a velencei fesztiválon, ám mi azóta sajna túl vagyunk a Bazi nagy görög lagzin, mindennapjaink részévé vált az Irigy Hónaljmirigy, hogy a Csavard be, mint Beckham című édességről már ne is beszéljünk. Ezzel együtt persze bátran leszögezhetjük: jobb későn, mint sohase. Vizsgált mozidarabunk talán a "nagyon helyes" kategóriába sorolható legkönnyebben, ám ezenfelül is rendelkezik érdemekkel, noha kétségtelenül nem hat falrengető nóvumként: egy zsánerfilm.
Van némi spétje az örömnek: a dolgozat valamikor 2000-ben fogalmazódott, 2001-ben nyert Arany Oroszlánt a velencei fesztiválon, ám mi azóta sajna túl vagyunk a Bazi nagy görög lagzin, mindennapjaink részévé vált az Irigy Hónaljmirigy, hogy a Csavard be, mint Beckham című édességről már ne is beszéljünk. Ezzel együtt persze bátran leszögezhetjük: jobb későn, mint sohase. Vizsgált mozidarabunk talán a "nagyon helyes" kategóriába sorolható legkönnyebben, ám ezenfelül is rendelkezik érdemekkel, noha kétségtelenül nem hat falrengető nóvumként: egy zsánerfilm.

Mira Nair, gondolom ezt nem tőlem fogják megtudni, nagy tapasztalatú, magasan jegyzett alkotó. Olyan filmek jelzik pályáját, mint a Salaam Bombay!, A Perez család vagy a Kama Sutra, de részese volt a szeptember 11-i traumát földolgozni kívánó etűdegyüttesnek is. Ez most konkrétan nem mint házi feladat érdekes, hanem egyfelől azért, mert világos: a szó napi filmkészítői gyakorlat felőli értelmében már nem indiai rendezőről beszélünk, épp a Hiúság vásárát viszi filmre például, másfelől azért, mert azzal is számolni kell előre, hogy egy finoman szólva is kiforrott alkotó fordul itt egy zsánerhez, aminek a miértje befogadói szempontból megkerülhetetlen, végig azt lessük, hogy mennyivel juttat bennünket túl azon a rosszindulatú alapfeltevésen, miszerint azért: mert ez megy éppen, ez a trendi. Mellesleg az ilyesmi elég régóta trendi. A hetvenes évek elején-közepén indult Új-Hollywood mániáira, ha visszaemlékszünk: volt ott nagy szicíliai, nagy ukrán, nagy tót lagzi, minden, majd a filmek második felében rendszerint nagy ilyen-olyan temetés. A recept azóta is közszájon forog, a más népek viselt dolgait megérteni igyekvő jobban teszi, ha először szertartásaikra figyelmez, abból számtalan messze vezető következtetést lehet levonni, még akár problémakezelési szokásaikra nézvést is. Hogy ez alkalmasint mennyire helytálló, abba én nem szívesen mennék bele, valahogy egy idő után minden lagzi egyforma lett, a népek végül leittasodtak, minek következtében sírni és verekedni kezdtek, tetszőleges sorrendben. Hogy Cimino mit tudott az ukránok (Szarvasvadász) dolgairól, hogy is volt a tótokkal (A mennyország kapuja), volt-e már vasárnapi vendég lengyeleknél (A sárkány éve), arról bizonyára lehetne vitatkozni, de nem érdemes, két okból sem: egyszer azért, mert a velekorú hollywoodi gyakorlathoz képest csak a vak nem látta a hozzáállásbeli különbséget, urambocsá` az empátiát nála, a másik meg az, hogy Mira Nair ezúttal nem egy erdélyi lakodalmast vitt vászonra, hanem úgymond hazatért. S e tény oly módon különbözteti meg, ha tetszik, még hollywoodi önmagától is, hogy nekünk nem kell egy percig sem résen lennünk, jaj, majd hol lóg ki valami lóláb, mehetünk a biztosra: hót autentikus, amit látunk. Persze csak pont annyira, amennyit a műfaj elbír, végtére is nem a néprajzi értesítővel van dolgunk, hanem egy határozottan nemzetközi fogyasztásra szánt kalandos leporellóval. Igen, egy nagy (a "bazi" állandósult jelzőtől e ponton vennék végleges búcsút) indiai esküvőt látunk, ha jól emlékszem, négy nap, négy éjszaka: íme arrafelé még a mesebeli számok is mások, bár Hencida és Boncida megítélésem szerint stimmel.

Van viszont két dolog, amitől Mira Nair munkája (és ami talán fontosabb: gondolkodása) más, mint az azonos vizeken kalózkodóké. Az a helyzet ugyanis, hogy a monszun idején kötődő házasság szülői szervezésnek hála jön létre, minő borzalom. Mármost ezt az amerikai, az európai film, mert mindkettő oly fene haladó, csak egyféleképpen bírta (bírja) tálalni, hogy: jaj! Jaj, ezek a megkövesedett hagyományok, jaj, ezek a furcsa, távoli kultúrák a sok hülyeségükkel, mire nem kényszerítik a modern időkben szocializálódott fiatalokat. Mira Nair nem áll be ebbe az "oh, a mi világlátásunk a legkorszerűbb, legérvényesebb, és mindenki számára leginkább az garantálja a boldogságot" kezdetű és tartalmú nótát harsogó kórusba, amiért nem lehetünk eléggé hálásak neki. A párocskája némi nehézségeket (a csajnak volt egy nős pasija, valami tévépojáca, még tegnap is majdnem dugtak) legyőzve, magabízón indul a film által (mert azért ez Hollywood) beígért boldogság felé. De Mira Nair minden hollywoodisága dacára nem hajlandó azt mondani, hogy éljen Eduárd! Az ő házasulandó felei nem egy kretén hagyomány csapdájában vergődve keresik, találják meg a boldogságukat, hanem önmagukat legyőzve. Micsoda különbség! Ettől persze még nyugodtan lehetne a szülők által eszkábált házasság egy életellenes baromság, ja. Meg az ellenkezője is.

A másik különbség már nem feltétlenül dicsérendő ennyire. Az e tárgyú művekben az eseményre mindig elfelejtik meghívni a pedofil rokont, ha nem játszik a filmben, akkor nincs is.

A mi indiaiaink ezt sem mulasztják el, hiszen hálásak neki, hosszú ideje hathatós anyagi támogatásban részesíti az ünneplő lányos családot (inkább a felső, mint a középső középosztályban járunk, a támogatás például: amerikai taníttatás és hasonlók). Eddig pöpec. A csávó rögtön rá is mozdul a legkisebb leánykára, amit persze egy korábbi oldalági áldozat csak nem hagyhat, még akkor sem, ha fellépésével családi állását kockáztatja. Mit tesz a családfő, aki eddig épp a família boldogulására tekintettel évtizedekig félrenézett? Nos, igen. Amikor kenyértörésre kerül a sor, tudja, hol a helye: mondtuk már, egy alapvetően hollywoodi filmben. Hát jó, Mira Nair szóba hozott valamit, aztán nem tudott vele mit kezdeni. Szóba hozta, hogy ez valami-e, szerintem semmi, de biztos, hogy nem szokás e tájon (esküvői mozi) ilyesmiről beszélni.

Mindezekkel együtt az Esküvő monszun idején melegen ajánlott moziműsor, néhol ugyan kicsit unalmas, mint minden lakodalom, ami épp nem a sajátunk, viszont végig roppant lélekemelő, más emberként jövünk ki a végén, és másságunk akár napokig is tarthat, de pár nap alatt annyi minden történhet: lehetünk akár jók is.

- ts -

Forgalmazza az SPI International

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.

A vesztükbe rohannak

  • Tóth Gábor Attila

A zsarnokságot lehet a törvények mögé bújva, a jogszerűség nevében is gyakorolni. Ilyenkor a zsarnok épp azokkal az eszközökkel végez az ellenfeleivel, amelyeknek a védelmüket kellene szolgálniuk. A felismerés Montesquieu-től származik, aki a köztársaság bukása és a császárság megszilárdulása közötti átmeneti állapotot mutatta így be.